Vérvörösen nyílnak a pipacsok Herszonból kiérve, de még az úgynevezett halálzónán belül. Idáig az úgynevezett FPV-drónok már nem érnek el, de a közepes hatótávolságúak még igen.

A levegő ezúttal is tele van zümmögéssel, de drónok helyett méhek döngicsélnek: ki-be járnak a kaptárak röpnyílásain, puskaporszag helyett pedig méhviasz illata terjeng.

Artem, a méhész óvatosan kiemel egy keretet a kaptárból, amin méhviaszból épített metropolisz látványa fogadja, de a sejtek még nincsenek lezárva – a pörgetés ideje még nem jött el.

Artemre közel sem a méhek szúrása jelenti a legnagyobb veszélyt: a pár tucat kilométerre lévő orosz drónpilóták módszeresen pusztítják mindazt, ami szerintük a herszoni front védői számára hasznos lehet. A Mikolájivot Herszonnal összekötő M-14-es főútat kiégett civil teherautóroncsok és benzinkutak szegélyezik, a környező falvakban pedig minden nagyobb épületet, még az iskolákat is, siklóbombával tették a földdel egyenlővé.

De Artem számára más bosszúságot is okoznak. A virágzástól függ, mennyire gyorsan telnek meg a sejtek nektárral, majd mézzel – akácvirágzás alatt, ami egy évben hét napig tart, akár egy-két nap alatt megtelhetnek a keretek. De jó akácosok a Dnyipro bal partján fekszenek, amiktől most egy világ – de egy frontvonallá vált folyó mindenképpen – választja el a méheit.