Amiről most írok, az valószínűleg nem találkozik a magyar emberek többségének jelenlegi érzékelésével. Nem erről beszél az új közmédia, nem erről beszél az új kormány és nem is ezt sugallja a közbeszéd. Ettől azonban még beszélni kell erről.

Nemcsak Magyarországon, hanem az egész Nyugaton is kialakult egy különös politikai jelenség. A politika egyre kevésbé a valóságról szól, hanem egyre inkább arról, hogy hogyan érzékeljük a valóságot. Ennek részben technológiai oka van. A közösségi média, az algoritmusok, a professzionális politikai kommunikáció, a pénzpiacok pszichológiája és a folyamatos online jelenlét olyan eszközöket adott a politika kezébe, amelyek korábban nem léteztek.

Ma már nem feltétlenül az győz, akinek jobb eredményei vagy jobb megoldási javaslatai vannak, hanem az, aki hosszabb ideig képes fenntartani a hitet abban, hogy minden rendben van. Ez vélhetően nem független attól, hogy a valóság sokak számára kényelmetlen. Ha a hajdan volt erős országok hanyatlanak vagy stagnálnak, annak mindennapi következményeivel senki nem szeret szembesülni. A választók sem örülnek, ha szembesítik őket, különösen ha nincs megoldási javaslat rá.

A kommunikáció ugyan sok mindenre képes, de egyetlen dologra nem: nem képes helyettesíteni a valóságot. Nem tud olcsó energiát előállítani, nem tud gazdasági növekedést teremteni, nem tudja megállítani a demográfiai hanyatlást, és nem tudja visszaállítani a megváltozott a geopolitikai erőviszonyokat.

A valóság előbb-utóbb mindig bekopogtat az ajtón, hiába raktuk ki az ablakon. Éppen ezért meggyőződésem, hogy a következő évek legfontosabb politikai folyamata a valóság visszatérése lesz. Európában évek óta azt próbálják elhitetni velünk, hogy a gyengébb gazdasági teljesítmény valójában siker. Hogy a versenyképesség romlása egy magasabb rendű morális cél elérésének ára. Hogy az ipar leépülése egy modernebb gazdaság kiépülésének kezdete. Hogy a növekvő katonai kiadások a jóléti állam mellett is fenntarthatók. Hogy minden egyszerre megvalósítható.

Ezért szerintem ma nem az a legfontosabb kérdés, hogy ki tud meggyőzőbb történetet mesélni. Hanem az, hogy ki meri először kimondani az igazságot. Mert amikor a politika tartósan elszakad a valóságtól, akkor nem a valóság kerül veszélybe, hanem a politika. És ha egy olyan ország, mint Magyarország nem kap észbe, akkor nagyon nagy bajok lehetnek. Éppen ezért amire mi készülünk, az a valóság visszatérése, a valóságba való visszatérés. Ahol az emberek megélhetéséért, biztonságáért, békéjéért küzdeni kell. Nem könnyebb lesz a küzdelem, hanem egyre nehezebb. Mert a valóság nem könnyű, hanem nehéz, és ha homokba dugjuk a fejünket, akkor nem elmegy a baj a fejünk fölül, hanem ránk zuhan, és maga alá temet.

A dolgok nagyon rosszul néznek több szempontból is. Az ukrán és az iráni háború egyre inkább összekapcsolódik, egy nagy globális proxy háborúvá kezd kibontakozni előttünk, miköben mindenki igyekszik úgy tenni, mintha minden kontroll alatt lenne tartva. Választás jön ősszel Amerikában, ezért mindenki óvatos, mesterségesen próbálják lenyomni az olajárakat. Az IMF néhány nappal ezelőtti elemzése szerint a világ eddig azért tudta kezelni az energiapiaci sokkot, mert a kieső termelést stratégiai készletekből, keresletcsökkenéssel és más termelők többletkitermelésével pótolták. Március és május között azonban több mint 1,1 milliárd hordó olaj hiányzott a piacról, ami nagyjából eddig tíz napnyi globális olajfogyasztásnak felel meg. Az IMF szerint a globális tartalékok nagyrészt kimerültek. Az újabb szoros lezárása ezt a problémát csak növeli, az amerikai-iráni megállapodás felborulása után újabb vásárlók jelentek meg a piacon és az amerikai tartalék lemerülnek.

A Hormuzi-szoroson halad át a világ tengeri olajkereskedelmének közel egyharmada és a cseppfolyósított földgáz mintegy egyötöde. A szoroson való átjutás továbbra is rémálom. Ha egy újabb termelés- vagy szállításkiesés jön, akkor olyan energiaár-emelkedési sokk következhet, amely elsodorhatja az energiaimportőr országokat, köztük Magyarországot. A benzinárstop idén eddig mintegy 200 milliárd forintba került a magyar államnak. Rezsivédelemre a költségvetés nagyjából 800 milliárd forintot tervezett, vagyis ugyanannyit, mint tavaly. Igen ám, de tavaly a TTF-gázár egész évben jellemzően 30–40 euró/MWh között mozgott, míg az idei árszint ennél jóval magasabb. Ugyanazzal a költségvetési kerettel ma lényegesen kisebb biztonságot lehet vásárolni.

Sem a Federal Reserve, sem az Európai Központi Bank nem úgy viselkedik, mint amely tartós, nyugodt helyzetre számít. A piacok továbbra is inflációs és energiapiaci kockázatokat áraznak. Vagyis miközben a közbeszéd optimista, a világ legfontosabb gazdasági szereplői már egy sokkal nehezebb időszakra készülnek. Mindenki háborúkra és sokkokra készül. Olyan világ jön, ahol a sokk nem kivételes állapot lesz, hanem a mindennapok része.

Ha több pénz jut Ukrajna támogatására, kevesebb jut Európa saját problémájára

Az ukrán-orosz háború is tovább folytatódik, brutálisabb formában, mint korábban. Egyik fél sem tud döntő győzelmet aratni a másik fölött, de egyelőre egyik fél sem érdekelt a harcok befejezésében. Ezért tovább öntik a konfliktusba az emberéletet, a fegyvereket és a pénzt. A mélységi csapások egyre gyakoribbak. Oroszország most már nem különleges katonai műveletként tekint a konfliktusra, hanem egzisztenciális háborúként. Sokan azt gondolták, hogy az orosz gazdaság gyorsan összeomlik. Ez nem következett be. Az IMF szerint az orosz gazdaság alkalmazkodóképessége a vártnál lényegesen nagyobbnak bizonyult. A magas energiaárak, az ázsiai exportpiacok és a hadigazdaság fenntartották a működését, még akkor is, ha ennek hosszú távú ára rendkívül magas lesz. Ukrajnában közben egyre súlyosabb az emberi és gazdasági teher. A fronton egyelőre tartják magukat, de kényszersorozások egyre keményebbek, a költségvetés döntő részét külső finanszírozás tartja életben. Az ukrán mélységi támadások egyre hatékonyabbak, de ezzel összességében az globális olaj- és gázpiaci kínálatot is korlátozzák.

Európának eközben egyre több pénzt kell elkülönítenie Ukrajnára. Minden euró, amelyet erre a célra költünk, hiányozni fog valahonnan. Ha több pénz jut fegyverkezésre és Ukrajna támogatására, akkor kevesebb jut kohéziós politikára, kevesebb jut agrártámogatásokra kevesebb jut versenyképességre, kevesebb jut európai iparfejlesztésre. Vagyis kevesebb jut arra, hogy Európa saját gazdasági problémáit kezelje. Ez az a valóság, amelyről ma Európában alig beszélünk.

Az uniós vezetők idén év végéig le akarják ütni a következő hét évre szóló költségvetés sarokszámait, aminek eredményeként Ukrajna akár 5-10 évig is tudja tovább vívni a háborút. Ehhez azonban tartósan be kell áldozni a kohéziós forrásokat és az agrártámogatásokat, az európai életszínvonal megvédésére és a gazdaság újraenergizálására tehát nem marad pénz.

A legnagyobb német vállalatok egymás után jelentenek be leépítéseket. A Volkswagen százazres nagyságrendű munkahelycsökkentést jelentett be. A Bosch több ezer dolgozóját építi le. A BASF Európa legnagyobb vegyipari vállalataként sorra zárja be vagy helyezi át kapacitásait. Ez nem vállalati racionalizálás, hanem annak a jele, hogy Európa ipari modellje válságba került.

A németeket egyszerre kényszerítik három alkalmazkodásra. Belekényszerítik őket az olcsó orosz energiáról való leválásba – ami a német ipar éltető ereje volt –, a Kínával való kereskedelmi háborúba – ami a német export legfontosabb felvevő piaca volt –, az USA pedig bele fogja kényszeríteni az amerikai AI-ipar termékeinek használatába, amiből az következik, hogy saját európai AI nem lesz, a termékeket használhatjuk, de gazdasági növekedés nem lesz belőle.

A német gazdaság problémája már magyar ügy is

A német gazdaság így most éppen a katonai termelésben látja a jövőt, ez az új zöld átállás, az új slágertermék. Ennek persze van egy sajátos történelmi bája, de a probléma súlyosabb. A német növekedési adat négy éve nullával kezdődik, első két évben mínusz nulla, most éppen plusz nulla.

Néhány évvel ezelőtt még arról beszéltünk, hogy Európa a németek vezetésével zöld nagyhatalom lesz, ma meg már csak a hanyatlás és a másokkal való konfrontáció maradt. Exportunk közel egynegyede Németországba irányul, és a többi irány is nagyrészt attól függ. Ha a német ipar tartósan gyengélkedik, annak előbb-utóbb magyar munkahelyekben, magyar bérekben és magyar gazdasági növekedésben is meglesz az ára. A német gazdaság problémája tehát már régen nem német ügy. Hanem magyar ügy is.

Közben a mesterséges intelligencia térhódítása is folytatódik, egészen döbbenetes tempóban fejlődik ez az iparág. Olyan terület ez, aminek kulcsa a fejlett chipgyártás, a rendkívüli beruházási igényű adatközpontok és az olcsó energia. Európa egyikben sem jeleskedik. A mesterséges intelligencia társadalompolitikai hatásai viszont hamarosan itt is érződni fognak. Az AI letarolja a munkaerőpiacot, különösen a magasabban képzett munkaköröket. Nem a gyárakban és a vendéglátásban dolgozó emberek lesznek az első vesztesek – őket a robotipar fogja fenyegetni pár év múlva. Hanem azok a magasan képzett fiatalok, akik ma még biztosnak gondolják a jövőjüket. Elemzők, programozók, jogászok, könyvelők, pénzügyesek, marketingesek, ügyfélszolgálati munkatársak, fordítók. A Goldman Sachs elemzése szerint világszerte akár százmilliókat érinthet a generatív mesterséges intelligencia elterjedése.

A nagy szolgáltató központokban ma már nem az a kérdés, hogy alkalmazzák-e a mesterséges intelligenciát, hanem az, hogy hány ember munkáját tudják vele kiváltani. Magyarország különösen kitett ennek a folyamatnak. Az elmúlt másfél évtizedben tudatosan építettünk fel egy olyan gazdaságot, amely egyszerre támaszkodik a magas hozzáadott értékű iparra és a szolgáltató központokra. Több tízezer kiválóan képzett magyar fiatal dolgozik ezekben a központokban. Ők ma biztonságban érzik magukat, valószínűleg a választási eredménynek is örültek. De néhány év múlva már egészen más lesz a helyzet. Könnyen lehet, hogy ugyanazt a munkát nem húsz ember fogja elvégezni, hanem egy.

Nem volt tökéletes, de válságállónak bizonyult a legnehezebb helyzetekben is. Erős brüsszeli érdekképviselettel, olcsó orosz energiával, bővülő kínai beruházásokkal, amerikai stratégiai kivételekkel volt fenntartható. Ennek köszönhetően nem rokkantunk bele a családi adócsökkentésbe, az egykulcsos adóba, a rezsicsökkentésbe és a 13-14. havi nyugdíjba. Kijöttek az OECD-adatok, az elmúlt öt évben az uniós tagországok között a legnagyobb reálbéremelkedést értük el. Ezt kellene a következő öt évben minimum megismételni. Két százalékot javítottunk a költségvetési egyensúlyon, öt százalékon tartottuk a hiányt és hetvenöt százalék körül az adósságot. Úgy tudtunk bért növelni, hogy minden gazdaság döglődött, ami nem adósságból növekedett. A kormányzást pedig Európa legnagyobb növekedési adatával adtuk át. Az emberek azt mondták, hogy ez kevés, ennél tudunk többet és jobbat is. Hittek az ellenfeleink reményre és változásra vonatkozó ígéretének, és annak, hogy mindenki jobban jár.

És akkor tegyük fel a kérdést: Mi történik a kormányváltás óta Magyarországon? Semmi. A kormány azt mondja az embereknek, hogy minden rendben van. Jön a változás. Jönnek az uniós pénzek. Erős a forint. Bevezetjük az eurót. Növekedni fog a gazdaság. Mindenki jobban fog élni. A közvélemény-kutatások szerint a magyar emberek többsége ma valóban optimista. Sokan úgy gondolják, hogy néhány éven belül sokkal több pénzük, jobb munkájuk lesz, könnyebben fognak megélni.

A parlamentben mást sem látunk, mint politikai színházat. Fidel Castro hosszúságú beszédeket, fenyegetőzést, az ellenfél megbélyegzését, politikai performanszokat. Minden nap történik valami, amin lehet vitatkozni. Csak éppen arról nem beszélünk, hogy mi történik körülöttünk a világban. Nincs érdemi vita arról, hogyan készül fel Magyarország az energiaárak újabb emelkedésére. Nincs érdemi vita arról, hogyan készülünk fel a német gazdaság tartós gyengélkedésére. Nincs érdemi vita arról, hogyan készülünk fel a mesterséges intelligencia munkaerőpiaci hatásaira. Nincs érdemi vita arról, hogyan akarjuk megőrizni Magyarország versenyképességét egy teljesen új világgazdasági környezetben. Ehelyett azt a benyomást próbálják kelteni, hogy elegendő kivárni. Hogy majd megérkeznek az uniós pénzek, és minden megoldódik.

Az euró bevezetése kapcsán megy a bűvészkedés

Az uniós pénzeknek mindenki örül. Úgy látom, hogy jórészt külföldi eszközöket fogunk venni belőle és külföldiek fognak nagyberuházásokat csinálni. Ez jobb, mintha nem lenne, de ettől nem vagyunk kinn a vízből, nem lesz tartós növekedés. A kínai cégekkel megkezdődött az összeveszés, a német leépítések előbb-utóbb be fognak érni. Az amerikaiakkal való érdemi egyeztetés megszűnt. Az uniós pénzekért cserébe pedig olyan vállaláskat tett a kormány, amiket most még titkolnak, de a következő években kénytelenek lesznek megcsinálni. Jön az adóreform, a nyugdíjreform és az energiareform.

Közben az euró bevezetése kapcsán megy a bűvészkedés. Ennek is mindenki örül, pedig vannak figyelmeztető jelek Horvátországból vagy Bulgáriából. A külföldi befektetők és a hitelminősítők is örülnek – ezért erős a forint. Ami jó a nyaraláshoz, de mire az ember hazaér, az exportra berendezkedett cég, ahol dolgozik, tönkre tud menni.

A befektetőknek ez a részletkérdés nem olyan fontos, mert ők az euró bevezetése folyamatának örülnek, az azzal szükségszerűen összefüggő kiadáscsökkentést és bevételnövelést árazzák. A most ismert kritériumok szerint a pénznemváltáshoz a következő években öt százalékot kellene lefaragni. Mi kettőt faragtunk le, és az emberek a változásra szavaztak. Ha megcsinálják, az emberek fognak felháborodni, ha nem csinálják, a hitelminősítők és befektetők fognak felháborodni. Az elsőnél magától jön a megszorítás, a másodiknál a pénzpiaci nyomás és spekuláció fogja kikényszeríteni a megszorítást. Sakk-matt – hogy az aktuális politikai kálváriára is reagáljunk.

Hogyan látnak most minket magyarokat kívülről? Mármint azon külföldiek, akik az abszolút filmszínházat nem követik. Nagyjából így: a hanyatló európai gazdaságban bejelentkeztünk éltanulónak, amitől azt reméljük, hogy több forráshoz jutunk, miközben a centrumban is egyre kevesebb van és egyre többet emésztenek fel a birodalmi célok. A nyugati világban mindenhol mesterségesen optimista hangulatot próbálnak fenntartani, hiszen közelednek a sorsdöntő választások.

Az új kormányoldal eközben szent meggyőződéssel hiszi, hogy a mesterségesen felpumpált, légvárakra épített bizalom fenntartható, az optimizmus a színházzal egyenértekű, és nem kell a kormánynak olyan döntéseket meghoznia, amiket nem akar. A miniszterelnök a kormányzás kapcsán homokba dugja fejét, kitölti a teret a demokrácia lebontásával, az alkotmányozási színjáték előkészítésével és a politikai boszorkányüldözéssel.

Alkotmányos válság is van

Ennek a megközelítésnek az egyenes következménye, hogy előbb-utóbb a nagy kutyák sarokba fogják őket szorítani Magyarországot. Láttunk már ilyet korábban. Ha elfogy a mozgástér, akkor nem marad más, csak megszorítás, illetve privatizáció. Szerintem a miniszterelnök a jobboldal felé érzett elvakult gyűlöletében még ma sem látja vagy érzékeli, hogy a spekulánsok, bürokraták és multik hogyan csapdázzák be őket.

Közben kavartak egy alkotmányos válságot is. A köztársasági elnök jogellenes eltüntetése azt jelenti, hogy a következő köztársasági elnök minden döntése érvénytelen, ezért visszacsinálható. Új alkotmányt, törvények, kinevezések – mind formailag hibásak. Eközben gazdasági szupervihar közelít. Különösen veszélyessé teszi a helyzetet, hogy teljesen irracionálisan óriási pozitív várakozásokat fűt a kormány ebben az egyre romló nemzetközi környezetben.

Ez az elegy veszélyesebb, mint egy hagyományos krízis, mert ha beüt a baj, akkor az emberek tömegei joggal jutnak arra a következtetésre, hogy át lettek verve. Kész átverés show áldozatai lettek, amire rámegy a megélhetésük, biztonságuk, nyugalmuk. Nem ezt ígérték, elhitették velük az ellenkezőjét, eltitkolták előlük a valóságot, és miközben elfordulnak a kormánytól, az egyre durvább autoriter ezsközökkel próbálja ellehetetleníteni a saját ellenfelét és a társadalmi ellenállást. Mondanom se kell, egy ilyen helyzet azért tragikus, mert Magyarország ellenfelei semmire sem várnak jobban, mint hogy az országban egy ilyen helyzet előálljon.

Mit tehetünk most?

Először is, le kell számolnunk egy veszélyes illúzióval. Az országot nem tudja olyan optimizmus erőssé tenni, amelyik nem vesz tudomást a problémáiról. Az tud magabiztos és bizakodó lenni, amelyik időben felismeri a problémit és komoly tervvel rendelkezik azok megoldására.

És a legnagyobb tragédiáink mindig akkor következtek be, amikor elhittük, hogy majd valaki más megoldja helyettünk a problémáinkat. Nekünk most nem az a feladatunk, hogy pánikot keltsünk. És nem is az, hogy hamis reményt áruljunk. Hanem az, hogy józanok maradjunk.

A következő évek nehezek lesznek. Nemcsak Magyarország számára. Egész Európa számára. De a nehéz időszakoknak van egy sajátosságuk. Ilyenkor dől el, hogy mely nemzetek sodródnak az eseményekkel, és melyek képesek alakítani a saját sorsukat. Mi mindig az utóbbiak közé akartunk tartozni. Ezért építettünk nemzeti gazdaságot. Ezért építettünk erős államot. Ezért ragaszkodtunk a szuverenitásunkhoz. Nem azért, mert hittünk abban, hogy minden válság elkerülhető. Hanem azért, mert tudtuk, hogy a válságok idején csak az a nemzet tud talpon maradni, amely képes önálló döntéseket hozni. Ma sem gondolom másként.

A világ nem lett egyszerűbb. Keményebb lett. A verseny élesebb lett. A mozgástér kisebb lett. Ezért ma még nagyobb szükség van higgadtságra. Még nagyobb szükség van nemzeti összetartásra. És mindenekelőtt még nagyobb szükség van arra, hogy ne a pillanatnyi politikai érdekből induljunk ki, hanem a valóságból. Mert lehet vitatkozni a valóságról. Lehet késleltetni a következményeit. Lehet kommunikációval elfedni egy ideig. De legyőzni nem lehet. A valóság előbb-utóbb mindig visszatér. És amikor visszatér, akkor már nem az lesz a kérdés, hogy kinek volt igaza, hanem az, hogy ki készült fel rá, tehát kinek van egy terve az ország megmentésére.

Minket a nemzeti oldalon már nem terhel a kormányzás terhe, de a hazánkért viselt felelősség igen. Nem az a tragédia, ha elveszítjük a választást, hanem ha elveszik a hazánk. Ki kell állni, figyelmeztetni kell. Az embereket, akiket átvertek, megvezettek, csalódni fognak, segíteni kell. Össze kell kapaszkodni. Meg kell mutatni erőnket, értékeinket, újra kell szervezni magunkat és készen kell állni, hogy ha a dolgok rosszra fordulnak, akkor Magyarország népe joggal gondolhatja majd, hogy ránk mindig számíthatott, ezért a jövőben is bizalommal fordulhat felénk.

A szerző a korábbi miniszterelnök politikai igazgatója volt.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Balázs 2026. január 13-án. Fotó:  Németh Kata  / Index)