Már az influenszer szó hallatán is sokan azonnal a falra másznak, mások pedig éppen kiváló megélhetési lehetőséget látnak benne, azt azonban csak kevesen tudják, hogy ma a közösségi oldalakat uraló tartalomgyártók és véleményvezérek elődei már évszázadokkal ezelőtt is léteztek – sőt kitaposták az utat a napjaink lelkesen követett influenszereinek is.

A francia forradalom után ugyanis nemcsak a politika és a társadalom alakult át gyökeresen, hanem az emberek mindennapi életét meghatározó szokások is. Az arisztokrácia kiváltságainak megszűnésével és egy új elit felemelkedésével milliók keresték a választ arra, hogyan kell öltözködni, étkezni, vendégeket fogadni vagy éppen viselkedni ahhoz, hogy elfogadják őket az új társadalomban. És láss csodát, ekkor jelentek meg azok a véleményformálók, akik egyszerre diktálták a divatot, az ízlést és az életstílust – vagyis sok tekintetben ugyanazt a szerepet töltötték be, mint napjaink influenszerei. Persze fizetett posztok nélkül…

Egy friss tanulmány szerint azonban nyugodtan kijelenthető, hogy a világ első influenszerei a francia forradalom utáni Franciaországban születtek meg.

A világ első influenszeri is diktálták a divatot

Az úttörő influenszerek egyik legfontosabb alakja Alexandre Balthazar Laurent Grimod de la Reyniere volt, aki 1806-ban elindította a Journal des Gourmands et des Belles című lapot. A kiadvány egyszerre foglalkozott a gasztronómiával, a divattal és a színházi élettel, vagyis olyan életmódtartalmat kínált, amely meglepően hasonlít a mai közösségi médiában népszerű influenszerek profiljaihoz. Bár a lap mára szinte teljesen feledésbe merült, a történészek szerint ez volt Franciaország első olyan magazinja, amely ennyire átfogó módon foglalkozott az életstílussal.

Ehhez pedig igencsak jól jött az, hogy a férfi már korábban is ismert személyiségnek számított. 1803 és 1812 között jelent meg Almanach des Gourmands című műve, amelyet a gasztronómiai kritika alapművének, egyben a történelem első étteremkalauzának tartanak. Nem csupán ajánlásokat adott arról, hol érdemes enni, hanem arról is írt, hogy mit jelent a kifinomult ízlés, és hogyan kell azt a nyilvánosság előtt is megmutatni.

Véleményformálók persze már a francia forradalom előtt is léteztek. Az udvari etikettkönyvek, szakácskönyvek és viselkedési útmutatók évszázadokon át tanították az embereket arra, hogyan kell megfelelően viselkedni. A kettő között a különbség azonban óriási volt, hiszen

A forradalom után azonban teljesen új helyzet alakult ki. A nemesség egy része elveszítette korábbi kiváltságait, miközben új, vagyonos polgárok, katonák, hivatalnokok és vállalkozók emelkedtek fel. Számukra már nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy hogyan viselkedjenek helyesen, hanem az, hogyan válhatnak az új elit részévé. A társadalmi bizonytalanság miatt így óriási igény mutatkozott olyan emberekre, akik megmutatták, mit kell viselni, mit kell enni, hogyan kell berendezni egy lakást vagy miként illik vendégeket fogadni annak, aki szeretne közéjük tartozni.

Pedig Grimod de la Reyniere eredetileg jogásznak készült, később színházi kritikusként dolgozott, majd csemegekereskedő lett, végül azonban mégis gasztronómiai szakíróként vált híressé. Pierre de La Mesangere újságíró és kiadó korábban katolikus pap volt, azonban a Journal des Dames et des Modes című divatlap szerkesztője lett, amely 1797 és 1831 között jelent meg, és a korszak leghosszabb életű divatmagazinjának számított.

Átalakultak a társadalmi viszonyok

Szintén jelentős szerepet játszott a kor influenszerei között Madame Campan, Marie Antoinette egykori udvarhölgye, aki a forradalom után Párizs közelében bentlakásos leányiskolát alapított, ahol már együtt nevelték a régi arisztokrácia és az új elit lányait. Az intézményben pedig nemcsak tanítottak, hanem az arisztokratikus viselkedést és társasági etikettet is átadták a következő generációnak. A történészek szerint ezeknek az embereknek ugyanis egy közös céljuk volt: megőrizni és továbbadni a régi francia elit kulturális kódjait egy olyan világban, ahol minden társadalmi viszony átalakult. Az ízlés ugyanis ekkor már nem pusztán esztétikai kérdés volt, hanem komoly társadalmi jelentőséggel bírt. Az öltözködés, a bútorok, a porcelánok, a tapéták vagy akár az ágynemű is azt jelezte, ki hová tartozik az új Franciaországban.

Emiatt még az állam is aktívan részt vett az új ízlés kialakításában. Napóleon két vezető építészt, Charles Percier-t és Pierre François Léonard Fontaine-t bízta meg azzal, hogy megalkossák az birodalom stílus-szabályrendszerét. Recueil de décorations intérieures című munkájuk gyakorlatilag útmutatóként szolgált mindazoknak, akik megengedhették maguknak az új birodalmi stílus szerinti lakberendezést.

A női divat irányítói is teljesen lecserélődtek, hiszen a forradalom előtt a királynék és királyi szeretők – például Madame de Pompadour vagy Marie Antoinette – számítottak divatikonnak.

Közülük különösen ismertté vált Juliette Récamier, Thérésa Tallien és Fortunée Hamelin. Ruháikat, lakásaikat és életmódjukat a sajtó folyamatosan figyelte, bemutatta és elemezte, az olvasók pedig igyekeztek utánozni őket. Fortunée Hamelin, aki a karibi Saint-Domingue szigetéről származott, a Merveilleuses nevű női csoport tagjaként vált híressé. Extravagáns, ókori görög viseletet idéző ruhái, frizurái és párizsi szalonja egész Franciaország számára mintául szolgáltak.

Ezek a korabeli véleményformálók pedig már nem csupán egy-egy ruhadarabot vagy ételt ajánlottak az őket vakon követőknek, hanem az élet minden területére kiterjedő ízlésvilágot közvetítettek. Ebbe beletartozott a gasztronómia, a lakberendezés, a divat, a színház, a vendéglátás vagy akár az ágynemű kiválasztása is, ami tudatos volt a részükről, hiszen nem csak egy-egy terméket, hanem egy teljes életstílust szerettek volna kínálni követőiknek. Akik persze itt még szó szerint követték őket az utcán és társasági eseményeken, hogy minél jobban elleshessék az influenszerek viselkedését vagy éppen viseletét. 

A britek a franciákat majmolták?

Hasonló személyiségek aztán Franciaország után az örök rivális Nagy-Britanniában is megjelentek. Josiah Wedgwood például a királyi udvar támogatását felhasználva népszerűsítette a neoklasszikus stílust, miközben a gyorsan gazdagodó középosztály ízlését is formálta. Aztán ott volt Beau Brummell is, aki se nem nemesi, se nem gazdag családból származott, mégis annyira meghatározó alak lett a divatossága miatt, hogy még a walesi herceg is kikérte a véleményét. Emma Hamilton pedig egy egyszerű kovács lányaként lett Európa egyik legismertebb társasági híressége, portréi pedig szinte egész Európában elterjedtek.

Napóleon pedig tudatosan ösztönözte is a luxuscikkeket előállító iparágakat – a selyem-, a bútor-, a porcelán- és az ékszergyártást –, mert ezek gazdasági és politikai szempontból is fontosak voltak.

Közben ráadásul a forradalom új vagyonokat is teremtett. Sokan az államosított nemesi és egyházi birtokok megvásárlásával gazdagodtak meg, mások pedig pénzügyi spekulációból vagy hadseregellátási szerződésekből szereztek vagyont. 1808-tól Napóleon már új birodalmi nemességet is létrehozott, amelyben katonák és hivatalnokok kaptak nemesi címeket. Bár rangjuk lett, a hozzá tartozó társadalmi és kulturális ismeretekkel nem rendelkeztek, ezért szükségük volt olyan útmutatókra, amelyek megmutatták, hogyan kell nemesként élni.

A korszak másik fontos újítása az éttermek elterjedése volt. A modern éttermek éppen a forradalom éveiben terjedtek el Párizsban, és teljesen új nyilvános tereket hoztak létre, ahol az emberek nemcsak étkeztek, hanem egymás ízlését, öltözködését és viselkedését is megfigyelték. Egy étteremkalauz vagy gasztronómiai kritikus így valóban nélkülözhetetlen szereplővé válhatott. A történészek szerint pedig éppen ez különböztette meg Franciaországot Nagy-Britanniától. Ugyanis míg az angol társadalomban a gazdag iparosok fokozatosan olvadtak be a régi arisztokráciába, Franciaországban a forradalom teljesen új társadalmi rendet teremtett.

Ebben a helyzetben váltak nélkülözhetetlenné azok a személyek, akik megmutatták, hogyan kell élni, öltözködni és fogyasztani, a kutatók szerint pedig pontosan ezért tekinthetők Grimod de la Reynière és kortársai a világ első influenszereinek. És bár ma már az Instagramon vagy a TikTokon egy kattintással követhetjük az életmódtanácsokat adó tartalomgyártókat, valójában egy több mint kétszáz éves hagyományt folytatunk, hiszen ugyanúgy olyan emberekre bízzuk ízlésünk formálását, akik képesek meghatározni, mit jelent a jó stílus és hogyan lehet valaki egy közösség elfogadott tagja.

(Borítókép: Juliette Récamier egy Jacques-Louis David festményen. Fotó: Print Collector / Getty images Hungary)