2016. július 15-én este volt. Egy meleg nyári nap a végéhez közeledett. Sokan a péntek estét a barátokkal vagy a családdal töltötték, alig várták a hétvégét. Semmi sem utalt arra, hogy Törökország alapvetően átalakulna.

Aztán alig néhány órával később tankok gördültek végig az utcákon. Vadászrepülőgépek repülnek Ankara és Isztambul felett. Katonák blokkolják a Boszporusz hidat, amely összeköttetés Európa és Ázsia között. Tűz alá került az ankarai parlament. Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök videohívás útján felszólította a lakosságot, hogy menjenek ki az utcára és állítsák le a puccsot.

A puccskísérlet még aznap este kudarcot vallott, de politikai következményei a mai napig befolyásolják az országot.

Július 15-e ma nemzeti ünnep

A török kormány a Gülen mozgalmat tette felelőssé a puccskísérletért. Alapítója, Fethullah Gülen muszlim pap egykor Erdogan közeli szövetségesének számított. Együtt kulcsszerepet játszottak a török ​​hadsereg politikai befolyásának megfékezésében és Erdogan hatalmának kiterjesztésében. Később a szövetség felbomlott.

2016-ban Gülen évek óta száműzetésben élt az Egyesült Államokban. A kormány azzal vádolta Gülent, hogy évtizedek óta beszivárgott követőivel az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a katonaság és más állami intézményekbe, hogy aláássák az államot. Gülen és követői tagadták, hogy közük lenne a puccshoz. Sok magas rangú katonai tisztviselőt, akik állítólagosan kapcsolatban álltak Gülennel, letartóztattak. Gülen 83 évesen halt meg az Egyesült Államokban, 2024-ben.

Törökországban ma már július 15-e nemzeti ünnep. Az egykori Boszporusz hidat „Július 15-i vértanúk hídjává” nevezték el. Azokra az emberekre állít emléket, akik azon az éjszakán vesztették életüket. Hivatalos adatok szerint 253-an haltak meg, többségük civil. Sok utca, tér és iskola is viseli a „július 15.” nevet.

Az évforduló azonban nem csak az áldozatokra való emlékezésről szól. Ez egyben mély politikai fordulópontot is jelent. A Gülen-mozgalmat terrorista szervezetnek minősítették, és állítólagos támogatóit nagyrészt az államapparátusból vonták ki.

Hat nappal a puccs után a parlament jóváhagyta a szükségállapotot. Eredetileg három hónapra korlátozták, de hétszer meghosszabbították, és csak 2018. július 19-ig ért véget. Ez alatt a két év alatt az elnök nagyrészt sürgősségi rendeletek alapján kormányzott, összesen 32 rendeletet adott ki.

Ezeknek a politikai tisztogatásoknak óriási következményei voltak. A közszolgálat és a fegyveres erők több mint 125 000 tagját bocsátották el. Hivatalos adatok szerint 2016 és 2025 között körülbelül 390 000 embert vettek őrizetbe vagy tartóztattak le a Gülen-mozgalomhoz való kötődés gyanúja miatt. Mintegy 113 ezret helyeztek előzetes letartóztatásba. Emellett 2761 intézményt – köztük iskolákat, egyesületeket, alapítványokat és sajtóorgánumokat – bezártak. 4130 embert ítéltek életfogytiglani vagy súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre a puccsban való állítólagos részvétel miatt.

Törökország „rendkívül centralizált struktúrája”

Ersin Kalaycioglu politológus szerint a rendkívüli állapot hatásai a mai napig fennállnak. Bár hivatalosan 2018-ban feloldották, megjegyzi, hogy gyakorlatai „bizonyos mértékig intézményesültek”. Az állam állandó változáson ment keresztül. Különösen a rendeletek gyakori alkalmazása "rendkívül centralizált struktúrához" vezetett - mondta a DW-nek.

A közigazgatás is alapvető átalakításon esett át. Kalaycioglu szerint a bürokrácia a saját szakmai standardokkal és tudományos szakértelemmel rendelkező apparátusból olyan közigazgatássá fejlődött, amely elsősorban politikai irányelveket hajt végre.

Az ellenzéki pártok továbbá azzal vádolják a kormányt, hogy a tisztogatásokat messze túlmutatták a Gülen-mozgalmon. Az állítólagos Gülen-támogatókon kívül a kormány kritikusait is érintették az elbocsátások és a büntetőeljárások.

A puccskísérlet politikailag is felgyorsította az Erdogan-féle Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és az ultranacionalista Nacionalista Mozgalom Pártja (MHP) közeledését. Támogatásukkal a kormány 2017-ben egy alkotmányos népszavazást tudott elérni. Az eredmény: Törökország parlamenti rendszerről elnöki rendszerre vált. Megszűnt a miniszterelnöki tisztség, és jelentősen bővült az elnök végrehajtó jogköre. A kritikusok azóta "egyszemélyes rendszerként" emlegetik.

Kalaycioglu alapvető rendszerváltásnak minősíti az alkotmánymódosítást. Érvelése szerint a politikai rendszer „neopatrimoniális szultánizmussá” fejlődött. Ez a kifejezés olyan kormányzási formára utal, amelyben a politikai hatalom erősen egyetlen egyén kezében összpontosul, és a kulcsfontosságú döntések nagymértékben az elnökön múlnak.

Az elnöki rendszer az ellenzéket is átalakította. Az elnöki tisztséghez szükséges abszolút többség birtokában az ellenzéki pártok választási szövetségeket alkottak és közös jelölteket állítottak. Ez a stratégia meghozta gyümölcsét: a 2019-es önkormányzati választásokon – és 2024-ben is – az ellenzéki párt, a Republikánus Néppárt (CHP) nyerte meg az ország két legnagyobb városában, Isztambulban és Ankarában folyó polgármesteri tisztséget.

Azonban ezek közül az ellenzéki politikusok közül sokan jelenleg vizsgálat alatt állnak, vagy terrorizmussal kapcsolatos vádakkal szembesülnek. A legismertebb esetek közé tartozik Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester, akit Erdogan fő politikai kihívójának tartanak, és akit újraválasztási győzelme miatt büntetőeljárás alá vontak.

Ez a cikk eredetileg német nyelven jelent meg.