A korábbi kiváló védő emlékezett vissza a tragédiára és barátjára a Blikk hasábjain, kérdéseinkre írásban válaszolt.

Hogyan él az emlékezetében az a szomorú nap, amikor Zavadszky Gábor örökre eltávozott?

Rosszul aludtam. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Megébredtem hajnalban és láttam, hogy több nem fogadott hívásom is volt Mónitól, Gábor feleségétől. Azonnal visszahívtam. Síró, zokogó női hang, tizenöt perc múlva már úton voltam én is Bécsbe, hogy elérjem a legelső gépet Ciprusra.

Mikor sikerült felfognia, hogy a barátja nincs többé?

Bár Móni hangja semmilyen kétséget nem hagyott, Ciprusra érkezésünkig egyszerűen fel sem fogta az elme, hogy mi történik. Az első út Gábor lakására vezetett, Móni ott maradt, én testvérével, Tamással a korházba siettem. Egy hűvös szoba, nagy fehér tér, egy mozdulatlan, letakart test és egy szokatlan, egyoldalú kommunikáció. Közös emlékek és kérdések. A szem látta, az orr érezte, a hidegtől és abszurd helyzettől libabőrös kéz jelezte, az agy próbálta felfogni a búcsú pillanatát, de a szív sokkal szigorúbb volt, a szív nem engedett. Talán a mai napig sem. Feldolgozás, elengedés. Nem tudom, hogy ekkora tragédiát el lehet-e engedni teljesen. Egy idő után talán elfogadja, együtt él vele az ember.

Ott van minden mosolyban

Mennyit szokott gondolni rá, jár hozzá a temetőbe? Eszébe szokott jutni, hogy ugyanazt a korosztályt képviselik, vele most mi lenne ennyi idősen?

Lehet nem gondolni rá? Ott van minden mosolyban, fiai minden mozdulatában, gesztusában, megszólalásában. Ott van minden Fradi-sikerben, MTK-gólban, dunaújvárosi napsütésben. Feltűnik fiatal tehetségekben, koncerteken, jazz-zenékben, közösséget teremtő, az elfogadást erősítő és jótékonysági kezdeményezésekben. Szeptemberi születésnapja, a januári fekete nap és minden családi ünnep, rendezvény remek alkalom az emlékezésre. Ezekről sokszor írok különböző online platformokon és a saját felületeimen is. Hogy mit csinálna manapság? Január 6-án, halálának 20. évfordulóján pont erről írtam: „Ferencvárosi kitüntetésben részesült az MTK klubigazgatója, dr. Zavadszky Gábor”. Szerintem érdemes elolvasni az interneten.

Milyen közös emlékeket szokott felidézni?

Számtalan emlék fűz Gáborhoz. A minap voltam egy forgatáson, ahol ugyancsak felvetődött a neve. Elmesélem ezt a történetet: amikor fiatalon a Ganz Mávagtól a ferencvárosi utánpótlásba került, nem volt csavaros cipője. Ugye ebben játszottunk a mélyebb, saras, lazább pályákon. Az első csavarosát tőlem kapta, két-három számmal nagyobb volt a lábméreténél. Kitömtük vattával és abban játszott, abban ontotta a gólokat.

Tartja még a családjával a kapcsolatot?

Móni és Gábor az idősebb lányom keresztszülei, én, Tamással a fiaiknak vagyunk a keresztszülei. Már mindenki felnőtt, önállóan éli az életet, ennek köszönhetően lazult egy picit a személyes kapcsolattartás, de ez így természetes. Ettől függetlenül beszélünk és találkozunk is nem egyszer.

Mennyire volt nehéz elfogadni, hogy utólag megtudtuk, egy szimpla laborvizsgálattal akár megelőzhető lett volna Zavadszky Gábor halála?

Felháborított, de már nem foglalkoztam vele. Vallom, hogy csak olyan dolgokon szabad idegeskedni, mérgelődni, amelyekre van még ráhatásunk, amelyeket meg tudunk még változtatni, ha nem értünk vele egyet. Gábort és az ő örök mosolyát már nem adja vissza semmi és senki.