Amikor a Down on the Upside 1996. május 21-én a boltokba került, a seattle-i rockszíntér – vagy ahogyan a köznyelv hívta: a grunge – már túl volt a csúcspontján. Kurt Cobain két évvel korábbi halála és a Pearl Jam Ticketmasterrel szembeni jegyértékesítési háborúi után a Soundgarden maradt az utolsó olyan banda, amely képes volt fenntartani a műfaj globális dominanciáját.

A zenekar az 1994-es Superunknown című albumával kereskedelmileg és kritikailag is a csúcsra ért, az új anyag készítésekor azonban a sikert már nem eufória, hanem inkább belső feszültség kísérte. Ettől függetlenül, kiváló albumot hozott össze a csapat.

Eltávolodás a metáltól, közeledés a kísérletezéshez

A frontember, Chris Cornell és az indiai származású gitáros, Kim Thayil között feszülő kreatív ellentétek határozták meg a stúdiómunkálatokat. Thayil a zenekar védjegyének számító súlyos, sötét, riffközpontú gitárhangzást szerette volna megtartani, míg Cornell és a basszusgitáros, Ben Shepherd az akusztikusabb, kísérletezőbb hangszerelés felé fordult.

A kreatív irányváltás végül a Down on the Upside legnagyobb erényévé vált. Olyan dalok, mint a fantasztikus Burden in My Hand, a Blow Up the Outside World vagy a Pretty Noose megmutatták, hogy a zenekar képes volt kinőni a grunge „sztereotípiáit”. Cornell dalszövegei ugyanakkor – amelyek utólag visszatekintve különösen komor árnyalatot kaptak – hűen tükrözték a turnééletmód okozta elszigeteltséget és a mentális kimerültséget is.

A lemez eladásai elmaradtak a közvetlen előd sikerétől, de így is 

A belső konfliktusokat azonban a siker sem tudta elsimítani: egy feszült hangulatú turnét követően a zenekar 1997 áprilisában bejelentette feloszlását.

Bár a Soundgarden 2010-ben újjáalakult, és egy újabb stúdióalbumot is megjelentetett, Chris Cornell 2017-ben bekövetkezett halálával a Magyarországon is közkedvelt zenekar története végleg lezárult.