1996. július 27.

Ha a Münchenben történtekkel nem is ér fel, az olimpiai mozgalom történelmének fekete napja. Ekkor robbantottak csőbombát Atlantában, a Centenáriumi Olimpiai Parkban. A merénylet következtében két ember vesztette életét, és nagyjából száz fő sérült meg. Ám ha nincs egy szemfüles biztonsági, aki jó 20 perccel a robbantás előtt kiszúrja az elhagyott katonai táskát, jóval több áldozata is lehetett volna az akciónak.

A játékokat eleve heves viták övezték. Athénnal szemben – noha innen alig száz kilométerre szintén fekszik egy Athén, amelyet a dél-amerikai kultúra bölcsőének szántak az alapítói, ezért választották a nevet – kifejezetten érdekes döntés volt Atlantába hozni a centenáriumi játékokat. Fogalmazzunk úgy, az itt székelő Coca-Cola pénze és lobbiereje aligha ártott a dolognak.

A park a világbajnokság alatt az egész Egyesült Államok egyik legnépszerűbb szurkolói zónájának színhelye. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség adatai szerint az elmúlt egy hónapban több mint félmillió érdeklődő fordult meg itt a közös meccsnézések alkalmával. S ottjártamkor arról beszéltek a biztonságiak, a spanyol–francia elődöntőre is jelentős tömeget várnak.

Innen alig 15 percnyi autóútra fekszik az egykori olimpiai stadion, amelyben Kiss Balázs kalapácsvető a magyar atlétika kilencedik aranyát szerezte komoly izgalmak után. A Veszprémben született sportoló sikere viszonylagos meglepetés volt anno. Ugyan vezette a világranglistát, a nagyobb tornákon rendre „el volt átkozva”. Vagy sérülés hátráltatta, vagy csak nem jött ki neki a lépés. Ellenben itt, Atlantában… Az 1991-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert nehézatléta Los Angelesben tanulva készült fel a játékokra. Az olimpiai bajnoki cím élete mesterműve lett, felnőttpályafutásában csak egy világeseményen, a két évvel későbbi Európa-bajnokságon tudott még dobogóra állni.

A játékokon további hat magyar arany született, de egyik sem az európai szemmel nézve kifejezetten hányatott sorsú létesítményben. Az olimpián 80 ezer néző befogadására alkalmas létesítményt csupán hetekkel később elkezdték visszabontani és átalakítani, a következő két évtizedben pedig baseballstadionként funkcionált – mondani sem kell, jelentősen más kialakításban. 2017-ben ismét átépítették, azóta a Georgia Állami Egyetem amerikaifutball-csapatának, a Panthersnek az otthona.

A többszöri átépítés és a felhasználás módja miatt megkövetelt egészen eltérő funkciók miatt amolyan stadion a stadionban érzetet kelt jelenleg. A külső „héjazaton” belül a belső lelátók egy része egészen más szögben, máshogy áll: míg a magasabb szintek még ma is követik egy baseballpálya háromszögszerű alakját, az alsóbb szinteket úgy építették, hogy ismét téglalapformájú pályát öleljen körbe a lehető legközelebbről. Atlétikai futókörnek már rég se híre, se hamva.

Ugyanakkor a sportturisták számára így is izgalmas célpont. A vb miatt a városba érkező több drukkerrel is találkoztam körbejárva a stadiont. Igaz, itt inkább angolokkal, míg a mai napig – a történtek ellenére is – a város közkedvelt találkozási pontjának számító parknál inkább az argentinok voltak szemmel látható többségben a második elődöntőt megelőző két napban.

Utóbbiakkal – miután találtunk közös nyelvet egy bizarr spanyol–angol hibrid formájában – hosszasan beszélgettem is. Az optimizmusuk pedig túlzás nélkül csodálattal töltött el. Nem félnek az angoloktól. S ennek oka nem feltétlenül a vb-n nyújtott eddigi meccsteljesítményük. Sőt, inkább épp annak ellenkezője. Nem vitatták, hogy az egyenes kieséses szakasz eddigi három meccsén – a Zöld-foki Köztársaság, Egyiptom és Svájc ellen is – szükségük volt egy nagy adag szerencsére. Ám mindez szerintük annak a jele, hogy az égieknek komoly tervük van. Azért, hogy itt elbukjanak, aligha segítették volna Lionel Messiéket.

Arra a felvetésre, hogy ha van is mesterterv, esetleg csak annyi, hogy Messi aktuális otthonában, jelenlegi klubcsapata, az Inter Miami városában játszhassa jó eséllyel utolsó vb-meccsét – azaz a bronzmérkőzésen legyenek érdekeltek –, csak legyintettek. Ennél nemesebb cél lebeg a szemük előtt – és kész.

Az argentinok derűlátása ugyanakkor éles ellentétben áll azzal, ahogyan a hatóságok tekintenek a mérkőzésre. A FIFA, az FBI és az atlantai rendőrség közös kockázatelemzése alapján ugyanis az előttünk álló elődöntőt minősítették a világbajnokság legmagasabb biztonsági kockázatú mérkőzésének. A két ország évtizedes rivalizálása miatt a szokásosnál jóval nagyobb rendőri jelenlét várja a szurkolókat a Mercedes-Benz Stadion környékén, a belvárosban és minden olyan helyszínen, ahol a két tábor tagjai találkozhatnak.

A játékosok és a szakvezetők is igyekeznek hűteni az esetlegesen fel-fellángoló kedélyeket. Az angolok kapusa, Jordan Pickford azt hangsúlyozta, bár kategóriáján belül kétségtelenül fontos, „csak egy futballmérkőzés” lesz ez is, amelynek a pályán kell eldőlnie. Lionel Scaloni argentin szövetségi kapitány ugyancsak hasonló üzenetet küldött hazája szurkolóinak, kiemelve, pozitív energiákra van szükségük. A BBC beszámolója szerint több veteránszövetség és szurkolói csoport is kérte az argentin drukkereket, hogy a Falkland-szigetek miatti történelmi sérelmeket ne keverjék össze a futballal. Míg az angolok esetében azt emelték ki, ha mindenképpen revansot szeretnének valamiért látni, úgy Diego Maradona 1986-os, „Isten keze” néven elhíresült gólja és Anglia így bekövetkező búcsúja miatt tegyenek meg – a fair play keretei között – mindent egy mostani győzelemért.

Szintén ott van angol részről az igazságtalannak megélt sérelmek között a két csapat 1998-as vb-meccsének vitatott momentuma, amikor David Beckhamet piros lappal kiállították a Diego Simeone szabálytalansága utáni törlesztésért…

Bár ezt jóval kevesebben emlegették, emlegetik az Atlantában elcsípett szurkolók közül. Talán azért, mert épp Beckham négy évvel később, Japán és Dél-Korea közös rendezésű tornáján elégtételt is tudott venni érte (értékesített büntetőjével verve a dél-amerikaiakat). 

A fokozott készültség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy hermetikusan elválasztják egymástól a drukkereket. A stadionban nem lesz teljes szurkolóiszektor-lezárás, ugyanakkor külön bejáratokon léphetnek be az angol és az argentin szurkolók, a hivatalos jegykereten keresztül érkezők pedig a stadion két ellentétes végébe kaptak helyeket. Atlanta belvárosában emellett külön bárokat és találkozópontokat jelöltek ki a két tábor számára. Mindez annak ellenére történik, hogy a világbajnokság eddigi csaknem egy hónapjában alig akadt komolyabb rendbontás, a szurkolók összességében példásan viselkedtek.

Sőt mi több! Kedd este Charlotte érintésével repültem vissza Dallasból Atlantába. Az apró Bombardier nagyjából 70 utast befogadni képes fedélzetén külön is köszöntötték a két csapat szurkolóit, amire válaszul a bő egyórás út alatt többször is megdörrentek, időről időre még közös éneklésbe is kezdtek a két tábor tagjai. Ki tudja, talán csak a helyzet volt szerencsés, mindenesetre nemhogy extrém, semmiféle feszültség jelei nem voltak olvashatóak köztük. 

„Csak ne akarjanak futball helyett kézi- vagy kosárlabdázni megint, és szerintem nem lesz gond” – utalt a negyven évvel korábbi történésekre leszállás után az egyik angol szurkoló, amikor megkérdeztem tőle, hallott-e a megerősített rendőri készültségről, és indokoltnak tartja-e a párosítás extrém kockázatú besorolását. 

Anglia vagy a világbajnoki címvédő Argentína jut végül el New York/New Jersey-ig?

Annyi biztos, a győztesre a francia támadógépezetet is lenullázó spanyolok várnak majd a július 19-ei fináléban. 

Labdarúgó-világbajnokság, 2026

Elődöntő

• július 15., 21.00: Anglia–Argentína 

Korábban

• Franciaország–Spanyolország 0–2

Böngéssze az Index világbajnoki mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is. Játékunkban megtippelheti a vb-győztest, várakozásait a közösségi médiában is megoszthatja.

Tartsanak velünk több mint egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítónk rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkezik a tengerentúlról. Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!

(Borítókép: Kocsmár-Tóth Isván / Index)