Mármint a Vidéki prókátorként is ismert Fülöp Botondból. S hogy ez az eshetőség egyáltalán felvetődhet, elég sokat elmond jelenlegi, leginkább Ionescu-darabokat idéző közállapotainkról; majdnem Monty Pythont írtam, de azokban mindig van valami derű, ebben meg, amiben élünk, jelenleg ilyet nemigen találhatunk. Ám miután a miniszterelnök lyukra futott Polgár Judit jelölésével, nem tehet mást, keresnie kell valakit a végül csak eltávolított Sulyok Tamás helyére, s a már valahonnan ismerősnek tetsző casting egyik szereplője a komlói jóember, Romsics Ignác és majd még meglátjuk, kik mellett.

Az eddig tudható volt, hogy a mély változások hajtóanyagot jelenthetnek karriereknek, vannak, akik gyorsan emelkednek ki a tömegből. Ám arra kevés a példa, hogy egy fotelforradalmár, egy ízig-vérig biztonsági játékos venné célba a sztratoszférát. Mert hogy is néz ez ki néhány sajtótörténeti kuriózummal megspékelve prókátorunk esetében? A vidéki ügyvéd, aki a Kúria döntéseinek szentel naponta valamennyi időt, egyszer csak rátalál a K. Endrének adott köztársasági elnöki kegyelmi döntésre, elküldi a 444-nek, ott megírja Kaufmann Balázs, hirtelen megjelenik a színen Magyar Péter és megteremtődik az esély a Fidesz másfél évtizedes hatalmának megdöntésére. (Kaufmann Balázsnak később külön portréműsort szentel a saját szerkesztősége, amely nagyjából azt járja körbe, hogy az újságíró hogyan írta meg azt a történetet, amit a prókátortól megkapott. Valószínű, a mű valódi mérföldkő az önkaseroló magyar sajtó lejtmenetében.) Ezt követően Fülöp Botond az avatárja mögé bújva időnként megosztja politikai véleményét a közzel, aztán Stumpf András csinál vele, a nem tudni kivel, egy végeérhetetlen interjút. Ebben elmondja, hogy nem szeretné felfedni kilétét, mert van egy nyugodt élete, egy rendes vidéki praxisa, amit nem szeretne feladni politikai purparlé miatt. Nagyjából úgy, ahogyan a politikusi létről előtte Magyar Péter nyilatkozott a Partizán stúdiójában, bár neki legalább látni lehetett az arcát. Aztán lezajlott a választás, a tudott eredménnyel, és mit ad Isten, egy hónap múlva a Vidéki prókátor hirtelenjében összeszedte minden bátorságát, és felfedte kilétét. Már nem számított a csendes vidéki élet, a nyugodt praxis. Fontosabb volt a portréfilm, a könyv, a sűrűn közzétett, a józanságot messzire kerülő, túlfűtött politikai manifesztumok. Köztük olyan, nyilván a béke, a kiengesztelődés és árokbetemetés jegyében fogant kifejezések, mint az előző kormányzatra használt „görénykurzus” például. De hát nincs mit csodálkozni, ilyen az, ha egy rátermett ember végre megtalálja a bátorságát.

S a dolgok jelenlegi állása szerint az is előfordulhat, hogy rá bízzák a nemzet egységének megjelenítését. Annak idején, amikor még úgy volt, hogy választjuk a köztársasági elnököt, Nagy Feró azzal a jelszóval indult volna, hogy „Szakadt országnak szakadt elnököt!”. Hogy milyen jelző illene az országra, ha ilyen államfője lenne, ki-ki döntse el maga.