Néhány hete nagy hír volt, hogy a Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontra került, 52 centimétert mértek. Aztán eltelt egy hét és már csak 47 centis vízállást mértek Agárdon, mára 40–41 maradt. Attól függetlenül, hogy a probléma láthatóan nem oldódott meg, a téma mintha el is tűnt volna a közbeszédből. A környezetvédelem mindig olyan ügy, ami akkor fontos, amikor éppen baj van, utána megfeledkezünk róla. Hogyan áll a környezetvédelemhez az új kormány?

Két hónap kormányzás után nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de úgy gondolom, jelenleg nagyon jó az irány. Amit 16, 30 vagy még több évig elhanyagoltak, azt csak lépésről lépésre lehet megjavítani. Őszintén azt gondolom, hogy a környezet- és természetvédelem a jövőnk záloga. Ha ezt elhanyagoljuk, olyan szintre jut az emberiség, amikor már nem az lesz a kérdés, milyen laptopot vagy telefont veszünk. A kényelmünk nem előbbre való a környezetvédelemnél.

Az, hogy a területnek 16 évig nem volt saját minisztériuma, csak egy dolog – a szakterületek nagyjából négy tárca között voltak szétszórva, elég mostoha körülmények között. A kormánytisztviselők, akik ott dolgoztak, egyöntetűen arról számolnak be, hogy nem nagyon hagyták őket dolgozni.

Mondtam, hogy nemhogy szabad, de kérem, hogy így legyen.

Hiába gyűjtik össze a kollégái, hogy milyen szabályokat kell módosítani, ha közben még arra is a rendkívül vízigényes mesterséges intelligenciát használjuk, hogy megtudjuk, milyen lesz az idő. Mennyire lehet a környezetvédelmet jogszabályokkal megoldani? Lehet jogszabályokkal nevelni a társadalmat?

Jogszabályokkal biztosan nem. Minden jogszabály annyit ér, amennyit meg tudunk belőle valósítani. A jogszabályok a kereteket adják meg. Sarkított példával élve, a Büntető Törvénykönyvben le van írva, hogyan büntetendők az élet elleni bűncselekmények, de egy normális értékrendű ember nem azért nem öl, mert jogszabályban rögzítették, hogy ezt nem szabad. Nemcsak azért kellene óvni a környezetet, mert bírság vagy retorzió fenyegeti a szennyezőket, hanem meg kellene születnie az igénynek, hogy egyszerűen ne is akarjuk szennyezni a környezetünket, vagy okosabban használjuk a vizet lakossági felhasználóként is. Ezért is nagyon fontos az edukáció.

Az elmúlt 16 évnek az a hozadéka, hogy a civilek szélmalomharcot vívtak a környezetvédelemért, és közben rengeteg tudás halmozódott fel náluk. Legyen szó a gödi Samsung-gyárról, a debreceni CATL-ről, a szegedi BYD-ről vagy a Komárom-Esztergom vármegyei cicahomokbányáról, mindenhol nagyon erős, felkészült civil bázis van. De alattuk ott vannak az átlagemberek, akik nem foglalkoznak ilyen aktívan a témával, pedig lenne rá igényük; őket kellene edukálni, és ennek a gyerekeknél, a családoknál kell kezdődnie. Vannak erre terveink.

Sokan úgy érzik, felesleges is bármit tenni, mert túl nagy méretű, túl globális a probléma, és mondjuk, ha Kína, az USA, a nagyvállalatok úgyis elképesztő mértékben szennyeznek, akkor mindegy, hogy én megnyitom-e a csapot vagy sem.

Mi a saját vizünket próbáljuk védeni, nem a kínait. De persze értem, a vizeinknek az ilyen típusú védelme nem látványos. A pici lépések sosem azok. Amikor baj van, az viszont nagyon szembetűnő. Például amikor elállnak a csapok, mert nem jön a víz a közművekből. Most az extrém meleg miatt terheléses próbának voltunk alávetve, és ez nagyon megnehezítette az amúgy sem jó helyzetet. Én azt mondtam régen is, hogy ha valaki mást nem tud tenni, csak a saját háza táján, a saját mikrokörnyezetében mondjuk összegyűjti az esővizet, azzal locsol, akkor mindent megtett, ami tőle telhető, mert az igazi nagy csodák a sok kicsiből lesznek. Bár most már az eső is másképp esik, egyszerre zúdul le. Másfajta világra kell felkészülnünk. Gyerekkoromban, úgy 30 évvel ezelőtt, még a 30 fok számított extrém melegnek.

Ha már a gyerekkorát említette, mire emlékszik fiatalkorából a Velencei-tóval kapcsolatban? Martonvásári, tehát viszonylag közel van a tűzhöz, vagyis esetünkben a vízhez.

Eredetileg nem vagyok martonvásári, úgyhogy a gyerekkoromból nincsenek emlékeim a tóval kapcsolatban. Felvidéki magyar vagyok, Magyarországra tanulni jöttem, és itt mentem férjhez. Ellenben nagyjából 15 éve élek Martonvásáron, úgyhogy vannak élményeim a Velencei-tóval, csak nem gyerekkoriak.

A fiam 17 éves lesz, és amikor pici volt, szívesen jártunk le a tóhoz, ahol még akkor is mérföldekkel jobb volt a helyzet, pedig már sokszor olyan állapotban volt a víz, hogy az ember a pici gyerekét nem szívesen engedte fürödni. De még így is, a tó jelenlegi állapota köszönőviszonyban sincs azzal, amilyen akár csak 15–17 évvel ezelőtt volt.

Kotrás jön, hogy egyben maradjon a víz

Hogy állunk most, és mit lehet még tenni idén?

Idén már csak kárenyhíteni lehet. Vizet fakasztani az égből sajnos még nem tudunk, pedig igény volna rá. Az előrejelzések szerint a nyár hátralévő része is csapadékmentesebb lesz, a víz megfogásának ideje a téli-tavaszi időszakra esik. Ami fontos, és sokakat meglephet, hogy nagyon alacsony vízszint mellett nem rossz a vízminőség, folyamatosan monitorozzák. Fürödni tehát lehet, bár nagy úszóteljesítményekre nem alkalmas most a tó, de megmártózni, enyhíteni a forróságon igen. A wakeboardpálya viszont bezárt az alacsony vízszint miatt.

A télre pedig már sokkal tudatosabban készülünk, a cél a vízmegtartás. Az a fő probléma, hogy az országnak nem volt vízmegtartási terve – az Országos Vízügyi Főigazgatóság valahogy mindig az árvizek ellen védekezett. Már idén megkezdődik a Velencei-tó vízgyűjtő területén lévő vízkivételek vizsgálata is, mert a lehulló csapadék valahová eltűnik, és nem a tóban köt ki.

Mennyire természetes egyáltalán, hogy kiszárad? Szikes tóról beszélünk, azoknak pedig szokásuk időnként kiszáradni.

Vannak a legendák, hogy már korábban is száradt ki, és huszárok masíroztak a medrében, de nem tudom, nem voltam ott. Egy szikes tó valóban más, mint a Balaton, így ezek között a klimatikus viszonyok között sokkal nehezebb helyzetben van. De nem lehetetlen a helyzet, ha kicsit jobban gondoskodunk róla, jobban megfogjuk azt a vizet, ami megadatik. Szóba kerül a mesterséges vízpótlás is.

A dunai vízpótlásnak vannak ökológiai kérdései, ezeket a szakembereknek kell eldönteniük. A másik nagy kérdés, hogy hogyan lehet idehozni a vizet. Felszínen nem érdemes vizet vezetni sehová sem, mert olyan a klíma, hogy hatalmas a párolgási veszteség. Ez egyébként a Velencei-tó egyik nagy baja is: nem azért veszti a vizét, mert elcsorog belőle, hanem konkrétan felfelé, párolgással tűnik el a víz.

Így tehát csak csővezetékben érdemes gondolkodni, azt viszont nem gyors megtervezni és megépíteni. És itt visszatérnék a Duna vízállására, mert most az is alacsony. Egy ilyen dunai vízállásnál vizet kivenni a folyóból Paks miatt felelőtlen lenne. Paks prioritást élvez, hiszen ha ott gond van, akkor mi már nem fogunk a Velencei-tóról beszélgetni. Vannak dolgok, amelyeket mérlegelni kell. Persze nem lehet kijelenteni, hogy jövő ilyenkor sem lesz víz a Dunában és akkor sem lehetne onnan pótolni a Velencei-tó vizet, de ebben a pillanatban még nincs csővezetékünk.

Érdekes, hogy se a Dunában, se a Balatonban, se a Velencei-tóban nincs víz, miközben régen azt tanultuk, milyen vízgazdag ország Magyarország.

Azt látni kell, hogy nagyjából hat balatonnyi víz hiányzik a felszín alatti vizekből. A talajvíz szintje métereket esett, és ez annak az eredménye, hogy azt gondoltuk, kiszivattyúzhatjuk a vizet a föld alól, és locsolgathatunk vele. Itt is fontos az edukáció és a technológiai fejlesztés, hiszen a locsolásnak lehet, hogy nem is lesz nagy eredménye, mert a légköri aszályban ugyanúgy elpárolog a víz, ugyanúgy megég a növény. Vannak országok, ahol a növénytermesztés komolyan megtervezett, fóliás, csepegtető öntözésre épül, akkor kap vizet a növény, amikor kell neki, és gyönyörűen tudnak termeszteni. Eddig a tudatosságig kellene eljutni. És most nem akarom kiélezni a mezőgazdaságra, mert nekik is óriási gond, hogy locsolni kellene, csak nincs miből. Fontos azonban leszögezni, hogy semmi nem marad büntetlenül.

Amit ma kiszivattyúzunk a föld alól, az fogy, és nem töltődik újra. Attól még, hogy nem látjuk, attól még létezik a probléma.

A terv, amelyet senki sem látott

Néhány hete Gárdonyban egyeztettek a helyi önkormányzatokkal, civilekkel, vállalkozásokkal, hiszen a kiszáradófélben lévő tó nem csak ökológiai probléma, hanem gazdasági is.

Kétszer voltam Gárdonyban egyeztetni, egyszer kifejezetten a Velencei-tó miatt, nem sokkal a minisztérium megalakulása után. Az egy első kapcsolatfelvétel volt, mert a helyi civilek és a polgármesterek korábban ki voltak zárva a tó körüli problémák megoldásából. Tavaly született egy állami számvevőszéki jelentés a Velencei-tóról, amely nagyon sok mulasztást állapított meg, most ezt próbáljuk orvosolni. A kollégák már dolgoznak, biztosan várható egy intézkedési csomag arról, mivel tudunk fokozatosan elindulni a tó megmentéséért. És ott a Velencei-tó-törvény, a Balaton-törvény mintájára – egy magasabb rendű jogszabály, amely rengeteg mindent tudna rendezni. Például azt, hogy miért építették be gyakorlatilag a teljes tókörnyéket.

Ehhez viszont szükséges lett volna vizet kiszivattyúzni a víziközműhöz és a szennyvízellátáshoz ott, a környéken, csakhogy nincs felesleges víz erre, mert a környék rettenetesen beépült, és valószínűleg ez a Velencei-tó másik nagy gondja.

Az elődöm nagyon szeretett videófelvételeken szerepelni a tó mellett, de ezenkívül nem sok mindent tett érte. Én igyekszem kevesebb videófelvételen szerepelni, és többet tenni.

Ha már elődök. Gajdos László miniszter a múlt héten mondta el, hogy az előző kormány 40 milliárdos vízpótlási tervét – amelyet előbb forráshiányra hivatkozva elvetettek, majd titkosítottak 10 évre – a minisztérium egyszerűen nem találja. Ezt hogy kell elképzelni?

Valóban nem találtuk meg. Ne haragudjon, hogy elnevettem magam, de hát vannak ilyenek. Ha esetleg megvan bármelyik korábbi fideszes kormányzati vezetőnek, mutassa meg, mert érdekel bennünket.

Ezt egyébként úgy kell elképzelni, hogy volt egy átadás-átvétel – szerintem 16 év óta az első igazi, mert választások ugyan voltak, de kormányt nem kellett váltani –, és ez egy sziszifuszi folyamat. Vannak előzményiratok a minisztériumokban, van iktatóprogram. Ha azt mondom a kollégáknak, hogy keressenek rá, milyen ügyiratok voltak a Velencei-tóval kapcsolatban, volt-e előzménye a mostani tárgyalásoknak, akkor azt meg lehet nézni ezen a programon keresztül. De erre a tervre vonatkozóan nincs adatnyom. Ha volt is valami szándék, mi ezt jelenleg nem találjuk.

Kár érte. Évek óta érdekel, hogy mi van ebben a tervben és abban bíztam, hogy most végre megismerhetem.

Ha véletlenül megtalálja a 40 milliárdos tervet, szóljon, jó? Mert minket is őszintén érdekelne, de eddig csak legendákat hallottam róla.

Egyébként rengeteg ötlet érkezik hozzám, és mindent továbbítok a szakállamtitkár kollégáknak azzal, hogy tekintsék át, van-e benne bármi, amit tovább tudunk vinni. Nagyon lelkes a lakosság a Velencei-tó megmentésében, és nem csak vízgazdálkodási mérnököktől jöhetnek jó ötletek, hiszen az ott élőknek rengeteg tapasztalásuk van.

Én a tó térségében vagyok országgyűlési képviselő, ott kaptam felhatalmazást, így sokat beszélgetek a helyiekkel és még a korábbi, inkább az előző kormányzathoz húzó fideszes városvezetők is azt mondják nekem, hogy a tó egyszerűen nem volt prioritás az előző kormánynak. Saját bevallásuk szerint próbáltak szólni, de nem találtak meghallgatásra.

Talán az mutatja meg legjobban a prioritásokat, hogy a 40 milliárdos vízpótlásra nem volt forrás, de utána 51 milliárdért felépült a kajak-kenu akadémia a tó partján. Pedig az víz nélkül nem igazán működik.

Valamire volt forrás, valamire nem.

És ehhez a területhez kapcsolódik a most leállított beruházás, a Fiatalokért Központ is?

Nagyjából oda, majdnem mellé került volna egy „ifjúsági falu” is – azt hiszem, ez volt a fantázianeve –, amely az EFOTT-hoz kapcsolódott volna. Mindenesetre ez nem valósul meg.

Tizenkét pont a tóért

Hagyjuk magunk mögött a múltat és térjünk át a jövőre. Említette, hogy már dolgoznak a megoldáson. Mi az, amit ebből el tud árulni?

Nem akarok nagyon előreszaladni, de elmondom, hogy a kollégák egy 12 pontból álló intézkedési csomagot állítottak össze, amely több szegmenst érint. Felmerül benne a korábbi víztározók helyzete és a környékbeli szennyvíztelepek tisztítása is, hiszen ha a szennyvizet megfelelően tisztítják, akkor azt a vizet is fel lehet használni. Erről már az agárdi egyeztetésen is szó volt a miniszter úrral, a vízügyesekkel és a civilekkel. Az idei év témája a kárenyhítés, és a felkészülés a télre meg a jövő évre, hogy jövő nyáron ne ilyen alacsony vízszintről induljunk.

Mondok egy példát arra, mit vizsgáltunk meg és vetettünk el. Felmerült a karsztvíz kérdése. A kilencvenes években volt egy karsztvíz-átvezetés Kincsesbányáról, mert akkor is gond volt a tó vízszintjével, ez a közbeszédben most is téma. Megnéztük, ez egy centit segítene a tavon. Egy centit, miközben a karsztvíz ivóvíz. Nem biztos, hogy az ivóvizet kell arra használnunk, hogy a tó vízszintje egy centit emelkedjen, aztán rögtön el is párologjon. A lakosság ellátása mindenek felett kell, hogy álljon, úgyhogy ez jelenleg nem reális.

Az önkormányzatokkal szóba került, mekkora gazdasági hátrányt okoz az alacsony vízállás?

Számszaki adatokat nem tudok mondani, de azt tudom, hogy Gárdony most is egyeztet erről a környékbeliekkel. Én ott élek, folyamatosan lejárok Agárd és Gárdony környékére, és nem kell hozzá mély elemzés, a saját szememmel látom, mennyivel kevesebben vannak.

Ugyanakkor mindenkit buzdítanék, hogy jöjjön nyugodtan a Velencei-tó környékére. A vízi sportoknak most nem lehet hódolni, de lehet bringázni, túrázni, maga a környezet nagyon klassz, nyugodt. Én szeretem ezt a környéket és nekem sem mindegy, mi lesz vele.

„Ha Paks elesik, mindannyian elesünk”

A vízhiány csak egy a problémák közül, amelyeket a minisztériumnak kezelnie kell. Gajdos László hivatalba lépésekor azt mondta, az önök tárcája lesz a többi minisztérium lelkiismerete. Mennyire tudnak megfelelni ennek? Hallgatnak önökre a döntéseknél? Pakson, ahogy említette, ez nyilván nehéz.

Ott éppen nekünk kell belátnunk a fontossági sorrendet. Ez egy olyan helyzet, ahol hiába kardoskodom a környezet- és természetvédelem mellett, ha Paks elesik, mindannyian elesünk. Ezeket a helyzeteket mérlegelni kell.

De egyelőre úgy gondolom, tudjuk teljesíteni, hogy a többiek élő lelkiismerete legyünk. Alapvetően pozitív a hozzáállás mind a gazdasági terület, mind az agrárium részéről. Nem titok, hogy leginkább ezzel a két területtel kereszteződnek az útjaink, ez minden lépésünkben érződik, de abszolút nyitottságot látok.

Volt már konkrét ügy, ahol egy másik tárca az önök kérésére gondolta meg magát?

Az energetika területén ott vannak az akkumulátorgyárak mint örök téma. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium is kinyilvánította, hogy prioritás, hogy ezek a cégek betartsák a magyar jogszabályokban előírtakat, vagyis az akkumulátorgyárak ügyében a mi álláspontunk mellé állt és az nagyon fontos üzenet, ha a gazdasági oldalról is megerősítik a tárcánkat. Az agráriummal állandó kapcsolatban vagyunk.

Most például a kotorékvadászat került elő mint vadászati forma. Annak van egy állatvédelmi oldala, amelyet a mi miniszterünk képvisel, és egy vadászati oldala, amelyet Bóna Szabolcs agrárminiszternek kell képviselnie. Hogy a kettő között hol az egyensúly, azt majd meglátjuk. Össztársadalmilag talán kisebb volumenű ügy, de most ez foglalkoztatja a közbeszédet. Valószínűleg jogszabálytervezetekkel fogjuk egymást nyaggatni.

Valóban rohamtempóban készülnek a jogszabálytervezetek, elmaradt a nyári politikai szünet és a Tisza-kormány megállás nélkül dolgozik. Két és fél hónap telt el, önnek nemcsak a képviselőség új, hanem az államtitkári, miniszterhelyettesi szerep is, miközben hatalmas figyelem irányul a kormányra. Hogy viselte ezt az időszakot?

Néha visszasírja az ember a boldog békeidőket, amikor még arctalanul be tudott menni egy boltba. Sosem kívántam, hogy felismerjenek az utcán, most sincs rá igényem, de ez magától megtörténik. Ugyanúgy járok bevásárolni, mint eddig – kivéve, amikor olyan későn érek haza, hogy előttem zár be a bolt –, annyi változott, hogy a családom már úgy búcsúzik ilyenkor tőlem, hogy „oké, két óra múlva találkozunk”, mert bármelyik boltba megyek, abból hosszú beszélgetések lesznek.

Szerencsére alázattal viselem, nem változtam meg, és így is tervezem végigcsinálni ezt a négy évet. Ez nem kiváltság, hanem szolgálat – és átmeneti állapot, mert most így döntött az ország, de egyszer dönthet máshogy is. Ezek a szolgálatok nem örök időkre szólnak, hanem addig, amíg a lakosság bizalmat ad, bárkiről legyen szó.

Nem egyszerű teljesen civil életből belecsöppenni ebbe, de váltottam már munkahelyet életemben, és ebbe is bele lehet rázódni. Senki nem születik politikusnak, miniszternek vagy államtitkárnak, de nekem ott a korábbi közigazgatási tapasztalatom. Öt évig ügyvéd voltam, a közigazgatás nem áll távol tőlem. Ez jó alap, de még az elején vagyunk a ciklusnak.

(Borítókép: Bögi Viktória, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a tó térségének egyik országgyűlési képviselője. Fotó: Tövissi Bence / Index)