Az elmúlt években a világ leggazdagabb vállalkozói és technológiai vezetői közül egyre többen kezdtek megszállottan foglalkozni azzal a kérdéssel, miként élhetnének túl egy esetleges globális összeomlást. Szilícium-völgyi milliárdosok földalatti luxusbunkereket építenek vagy vásárolnak Új-Zélandon, távoli szigeteken és eldugott vidéki birtokokon, felkészülve egy olyan jövőre, amelyben nukleáris háborúk, járványok, társadalmi káosz vagy az ellenőrizhetetlenné váló mesterséges intelligencia fenyegeti az emberiséget.

A túlélésre való felkészülés azonban csak az egyik oldala ennek a történetnek. Míg egyes üzletemberek és befektetők a saját menekülőútvonalaikat építik ki, addig mások már azon dolgoznak, hogyan vehetnék át az irányítást egy olyan világban, amelyet szerintük a civilizáció összeomlása fenyeget. Az apokalipszis gondolata ugyanis már régen nem csupán a sci-fi-rajongók vagy vallási szekták világához tartozik, hanm egyre inkább beszivárog a politika és a gazdasági elit legfelsőbb köreibe is.

A világ legbefolyásosabb technológiai vezetői és politikusai közül sokan ma már nem egyszerű gazdasági vagy geopolitikai problémákként tekintenek a jelen kihívásaira, hanem civilizációs válságként értelmezik azokat. A nukleáris fegyverkezés, a mesterséges intelligencia fejlődése, a klímaváltozás, a migráció és a demokratikus intézmények meggyengülése mind egy olyan végítéletszerű narratívába illeszkednek, amely szerint az emberiség a történelmének egy fordulópontjához érkezett.

Ebben az új gondolkodásmódban a világvége viszont már nem pusztán egy valós fenyegetés, hanem egyfajta politikai eszköz is, hiszen miközben a leggazdagabbak bunkereket vásárolnak, mások már most azt próbálják meghatározni, kik irányítják majd a világot, ha bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv.

Milliárdosok titkos társasága venné kézbe az ügyet

Nemrégiben derült ki, hogy Peter Thiel technológiai milliárdos egy titkos társaságot működtet, amely a politikai és üzleti elit meghatározó szereplőit hozza össze. A „Dialog” néven ismert körben vállalatvezetők, milliárdosok és politikai döntéshozók találkoznak egymással. A beszámolók szerint a társaság tagjai között található Alexus Grynkewich, a NATO egyik katonai vezetője, valamint Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje is.

Ehhez mondjuk minden adott is, hiszen a német–amerikai vállalkozó és politikai aktivista Peter Thiel a PayPal társalapítója, valamint a Palantir nevű szoftvercég egyik létrehozója. A titkos társaságról szóló információk ehhez mérten komoly visszhangot váltottak ki, különösen azért, mert Thiel az idei évben San Franciscóban egy zártkörű előadássorozatot is tartott, amelyben a politika és a technológia kérdéseit bibliai keretbe helyezte. Az üzletember korábban többször is kijelentette, hogy

A végidőkről szóló gondolkodásmód mögött az a feltételezés húzódik, hogy egy ilyen korszakot csak a legtehetségesebbek, a leginnovatívabbak és a legjobban felkészültek élhetik túl – vagyis azok, akik a hozzájuk hasonló elitkörök tagjai. És bár Thiel nézetei elsőre – sőt másodikra is – szélsőségesnek tűnhetnek, korántsem számítanak elszigetelt jelenségnek, ugyanis a politika és a technológiai szektor más befolyásos szereplői is egyre gyakrabban tekintenek a jelenre úgy, mint egy közelgő civilizációs katasztrófa előszobájára.

Ez persze nem újkeletű jelenség. A történelem során a politikai vezetők rendszeresen használták a hanyatlásról és az összeomlásról szóló narratívákat hatalmuk megerősítésére. Az ókorban Augustus, az első római császár például már azt hirdette, hogy Róma erkölcsi válságban van, és ezt az érvelést használta fel arra, hogy egyre nagyobb hatalmat összpontosítson saját kezében.

A jelenlegi végidők politikája azonban több szempontból is különbözik a korábbi korszakoktól. A valós és vélt fenyegetések ma minden korábbinál gyorsabban terjednek, elsősorban a közösségi média algoritmusain keresztül, amelyek gyakran a félelmet, a hisztériát és az összeesküvés-elméleteket jutalmazzák. Emellett a Szilícium-völgy vezető szereplői rendszeresen beszélnek a mesterséges intelligenciáról, mint az emberiség megmentőjéről vagy éppen annak pusztulását okozó technológiáról. Alex Karp, a Palantir vezérigazgatója az AI-versenyt egyenesen „a mi Oppenheimer-pillanatunknak” nevezte. Szerinte ugyanis a világ gazdag államainak el kell dönteniük, hogy megállítják-e a veszélyes technológia fejlődését, vagy inkább saját geopolitikai előnyük megszerzésére használják fel azt.

Radikális gondolkodás, radikális politika? 

A jelenség persze messze túlmutat a technológiai elit különc körein, a végítéletet vizionáló narratívák ugyanis egyre inkább megjelennek a politikai hatalom legfelső szintjein is, ahol egyes vezetők radikális politikai céljaik szolgálatába állítják őket. Az Egyesült Államok hadseregének több tagja is panaszt tett már például amiatt, hogy parancsnokaik bibliai végidőkről szóló retorikával indokolták az Irán elleni amerikai katonai akciókat. A beszámolók szerint a katonai vezetés egyes tagjai végítéletként tekintettek a konfliktusra, és

Mindez pont abban a politikai környezetben történik, amelyben Donald Trump adminisztrációja egyre inkább támaszkodik a keresztény jobboldalra, különösen az evangéliumi keresztényekre, akik fontos társadalmi bázisát jelentik az általuk csak szellemi háborúnak nevezett küzdelemben.

Ebben a harcban kiemelt szerepet játszik Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter is, aki egyesek szerint rendszeresen úgy mutatja be magát, mint Isten eszközét egy olyan civilizációs küzdelemben, amelynek tétje a kereszténység jövője. A szakértők szerint Hegseth és több más kulcsszereplő is az evangéliumi keresztényekkel és keresztény cionistákkal tölti fel minisztériumait. Ezek a fejlemények egy szélesebb körű átalakulás részei, amelyben a politikai és gazdasági elit egyes tagjai saját kereszténység-értelmezésüket az amerikai felsőbbrendűség gondolatával kapcsolják össze.

Donald Trump Iránnal kapcsolatos fenyegetései is jól mutatják, hová vezethet ez a fajta mítoszteremtés. Az amerikai elnök áprilisban úgy fogalmazott, hogy „egy egész civilizáció pusztulhat el ma éjjel, hogy soha többé ne térjen vissza”. Az ilyen kijelentések pedig szépen megágyaznak a radikális politikának, ráadásul nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte is. A Trump-adminisztráció többször is azt állította, hogy Európa a bevándorlás és az európai integráció következtében kontinensnyi hanyatlással és civilizációs eltörléssel néz szembe. Hasonló hangot üt meg a brit Nigel Farage is, a Reform UK vezetője is, aki rendszeresen figyelmeztet arra, hogy az Egyesült Királyságot társadalmi összeomlás fenyegeti.

Ez pedig egy igencsak jól működő politikai fegyver lehet, ugyanis a kutatások szerint az emberek sokkal hajlamosabbak a rendkívüli intézkedések támogatására, ha úgy érzik, egzisztenciális fenyegetéssel állnak szemben. A tudományos eredmények azt is kimutatták, hogy bizonytalan időkben a politikai vezetők pszichológiai beállítottsága minden korábbinál nagyobb jelentőséget kap. Ehhez pedig ma minden adott, ugyanis a technológiai és környezeti átalakulások kiszámíthatatlan következményei már most félelmet és bizonytalanságot szülnek, és fennáll annak a veszélye, hogy a vezetők a politikai ellenfeleiket, a társadalmi mozgalmakat vagy éppen a kisebbségi csoportokat mitikus ellenségként kezdik kezelni.

Vagy ez már nem is annyira veszély, sokkal inkább a valóság?

Mások mondják meg, mitől féljünk a legjobban

A végidők politikája így valójában arról szól, hogy ki jogosult meghatározni, mi jelenti az emberiségre leselkedő legnagyobb veszélyt. Ez persze már magában is temérdek választási lehetőséget tár a döntéshozók elé, ugyanis a világ egyszerre néz szembe számos kockázattal: a nukleáris fegyverkezéssel, a mesterséges intelligencia fejlődésével, a klímaváltozással, az egyre csak élesedő geopolitikai konfliktusokkal vagy éppen a demokratikus intézmények meggyengülésével.

Különösen fontos erre odafigyelni, mert a modern kor nagy részében a világ legbefolyásosabb szereplői választott politikusok és állami tisztviselők voltak, napjainkra azonban megjelent a hatalom egy új típusa, ami a technológiai vezetők kezében összpontosul, akik egyszerre rendelkeznek óriási vagyonnal, médiabefolyással és politikai kapcsolatokkal. Ennek egyik legismertebb példája Elon Musk korábbi szerepvállalása az amerikai Kormányzati Hatékonysági Minisztériumban, illetve a SpaceX meghatározó jelentősége az Egyesült Államok globális stratégiájában.

Ez azért is aggasztó, mert a politikatudomány sokáig elsősorban intézményekkel, államok közötti viszonyokkal és gazdasági érdekekkel magyarázta a világpolitika működését, ma azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a nemzetközi rendszer jövője egy szűk politikai és vállalati elit gondolkodásmódjától és pszichológiájától függ. A technológiai elit képviselői gyakran azt állítják, hogy a jólét és a biztonság záloga a radikális innováció. Marc Andreessen amerikai kockázatitőke-befektető például a technológiai fejlődés felgyorsításának egyik legismertebb híve. E nézet szerint az emberiség egzisztenciális problémáit kizárólag a szabályozásoktól mentes technológiai fejlődés képes megoldani.

Ezért is fontos, hogy megkülönböztessük a valódi veszélyeket azoktól a narratíváktól, amelyek elsősorban a félelmet erősítik, miközben elfedik a sürgetőbb problémákat. Hiszen ha a közbeszédet az összeomlásról szóló jóslatok uralják, minden korábbinál fontosabb lehet azokra a kockázatokra összpontosítani, amelyeket tényszerű bizonyítékok támasztanak alá – például a klímaválságra vagy éppen a demokratikus intézmények fokozatos leépülésére. És bár a tech-milliárdosok gyakran azt ígérik, hogy az innováció megoldja majd az emberiség problémáit, érdemes óvatosan kezelni ezeket a kijelentéseket. Peter Thiel ugyanis még maga is biztosítékot keres és miközben nyilvánosan a technológia jövőformáló erejéről beszél, párhuzamosan Új-Zélandon épített bunkert, és Javier Milei Argentínájában is menedéket keres arra az esetre, ha mégis bekövetkezne az, amitől annyira tart. Minket pedig ugye már megint nem hívott meg senki...

(Borítókép: Elon Musk, a SpaceX és a Tesla alapítója 2024. október 26-án. Fotó: Samuel Corum / Getty Images)