– Mit szól a két héttel ezelőtti, érvénytelen szlovákiai népszavazáshoz? Mennyivel lettünk okosabbak ezáltal a szlovák politikával kapcsolatban?

– Nem sokkal, hiszen várható volt, hogy ez lesz az eredmény. De a legmegfelelőbb személynek teszi fel a kérdést, ugyanis az eddigi kilenc szlovákiai népszavazás közül csak az az egy volt eredményes, amelyet miniszterelnök-helyettesként magam menedzseltem, mégpedig 2003-ban az európai uniós belépésről. 

– Legalább Robert Ficónak így nem kell aggódnia az életjáradéka miatt… Mit gondol a kormányfőről? Ficóról nekünk, Magyarországon ellentmondásos a benyomásunk: egyes európai kérdésekben józan hangon nyilvánul meg, de otthon élezi a feszültséget, például a magyarellenes Benes-dekrétumok ügyében. 

– Ficót huszonöt éve ismerem, több konfliktusom is volt vele, és attól tartok, mára is maradt benne valami az ifjúkommunista mivoltából. Ugyanakkor volt olyan időszak, amikor ellenzéki magyar pártelnökként meg tudtam vele állapodni, és be is tartotta, amiben maradtunk. Mindenképpen egy ügyes, komoly hatalomtechnikusról, négyszeres miniszterelnökről van szó. Az ellene elkövetett 2024-es merényletkísérlet előtt azt mondtam volna, hogy a magyarországi társadalmi feszültség nagyobb, mint Szlovákiában. Látni kell viszont, hogy a személye nagyon erős indulatokat tud kelteni, s Szlovákia fiatal állam, nagyobbak a kilengések is. Magyarországon nemhogy kormányfő elleni merénylet, de olyasmi sem történt, mint Ján Kuciak oknyomozó újságíró és kedvese 2018-as meggyilkolása. Ezek elég árulkodóak a szlovákiai közegről. 

– Kinek állt Pozsonyban az érdekében, hogy a felvidéki magyaroknak épp eléggé fájó Benes-dekrétumokra rátegyen még egy lapáttal, és már szót emelni sem legyen szabad ellenük? 

– Erre a kérdésre nem tudok egyértelmű választ adni, talán nacionalista szlovák politikusoknak. Mindenesetre nagyon szerencsétlen dolog az, hogy egy ilyen érzékeny kérdést büntetőjogi szempontból közelít meg. Azt látom, hogy Fico pártjában, a Smerben vannak olyanok, akik szeretnek ilyesmiket az „asztalra dobálni”; ez a tilalom is így került egy salátatörvénybe. Ha viszont a kérdés úgy áll, hogy mit kezdhetünk a Benes-dekrétumokkal napjainkban akár otthon, akár Európában, akkor én, mint aki ezzel a kérdéssel 1990 óta foglalkozom, arra hívnám fel e figyelmet, hogy ez négyszintű probléma. Az első szintje az 1945-ös jogalap, amelynek nyomán a kisajátítások és jogfosztások történtek. Ez viszont a szlovák parlament 104/1945-ös törvényerejű rendelete, ami egy elnöki dekrétumra épül ugyan, de azt is mutatja, hogy a kérdés rendezhető a benesi dekrétumok említése nélkül.

A szlovák földhivatal lépései övön aluliak, mert a szlovákok 2003-ban és 2018-ban is írásban kinyilvánították, hogy ezek olyan dokumentumok, amelyeket már nem alkalmaznak. A második dolog a büntető törvénykönyvnek a mostani, tavaly novemberi szégyenletes módosítása, amelynek értelmében már szólni sem szabad a dekrétumokkal szemben, börtönnel fenyegetik azt, aki így tesz, ezt is meg kell szüntetni. A harmadik szint a bocsánatkérés a magyaroktól annak mintájára, ahogy Szlovákia a zsidókkal és a kárpátaljai németekkel szemben elkövetett történelmi bűnökért már bocsánatot kért 1991-ben. Megjegyzem, a cseh–német alapszerződésben mindkét fél megkövette a másik népet a vele szemben elkövetett történelmi bűnökért. A negyedik pedig az, hogy legalább egy szimbolikus kártérítésről is beszélni kellene. Az én javaslatomra Szlovákia 2002-ben 750 millió koronás alapot hozott létre a holokauszt zsidó túlélőinek kárpótlására. Ezt akkor senki nem merte nem megszavazni, de az ezt bejelentő sajtótájékoztatón megpendítettem, hogy kárpótlás illetné meg a felvidéki magyarokat is. Újságírói kérdésre, hogy az mennyibe kerülne, azt mondtam, ezt persze még tisztázni kell, de úgy gondolom, ennek az összegnek a többszörösébe. Másnap tele volt a szlovák sajtó azzal, hogy Csáky milliárdokat akar a magyaroknak… 

– A négyből hány pont megvalósítását tartja jelenleg reálisnak? 

– Az első kettőt, mégpedig európai fórumok segítségével. De a harmadikat, a bocsánatkérést is az asztalra kellene tenni, mert, ahogy említettem, van rá precedens. 

– Az Európai Unió meghátrálásra tudná kényszeríteni Szlovákiát, vagy akár Csehországot a dekrétumok ügyében? 

– Most zajlik is egy monitorozás, amelyhez mi is megküldtük a véleményünket. Meglátjuk, mi lesz belőle. De az Európai Bizottságnak mint az uniós jogrend őrének kötelessége lenne, hogy ebben fellépjen. Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy egy tagállamban nemzetiségi alapon történő vagyonelkobzáshoz asszisztáljon, illetve ahhoz, hogy egy uniós polgár ennek kifogásolásáért börtönbüntetést kockáztasson. 

– Tudnak ők kötözködni tagállamokkal, ha akarnak; ezt Magyarország és Lengyelország példáján is láthattuk az elmúlt években. De mégiscsak gyengíti a magyar érdekképviseletet, hogy – több más országgal ellentétben, ahol külhoni magyarok élnek – a szlovákiai magyar párt már jó ideje kiszorult a parlamentből. A felmérések szerint a Magyar Szövetség most sem jutna be. Miben látja a fő problémát? 

– „Utódaim” nincsenek könnyű helyzetben. A legnagyobb probléma a felvidéki magyarság szétcsúszása, deklasszálódása is, a fiatalok már nem tudnak megfelelő válaszokat adni a mai kor turbulenciáira. A felvidéki magyar lélek az 1980-as, 90-es években egészségesebb volt. Miközben a helyzet a létszámunkat illetően jobb lehet annál, amit a népszámlálási adatok sugallnak – ezek szerint a magyar nemzetiségűek száma tíz év alatt 37 ezer fővel, 423 ezerre csökkent –, mivel a statisztikai hivatal sok polgár félelmei szerint nem biztosította a népszámlálás anonim voltát. Így a sokszorosára ugrott azok, köztük magyarok száma, akik ezt az érzékeny adatot nem töltötték ki. De tény, hogy a liberális szellem elterjedésével, amelyben a lelki gátak roncsolásával úttörő volt annak idején a M0st–Híd szlovák–magyar vegyes párt megjelenése, ahol, ha egy szlovák is belépett a terembe, máris szlovákul kellett beszélni, megindult egyfajta önfeladás. Sokaknak már nem fontos, hogy magyarként jelenjenek meg, még a szlovákiai magyar tanárképzésben is ez sajnos a helyzet. A mi sorainkból minden harmadik választó szlovák pártra szavaz, illetve otthon marad.