„Én azt hiszem, nincsenek már miniszterelnöki ambíciói Orbán Viktornak. Ha maradt is politikai küldetése, az leginkább annyi, hogy normális viszonyokat hagyjon majd maga után”

– mondta múlt heti beszélgetésünk során egy ma is befolyásos fideszes politikus a leköszönt miniszterelnökről.

Az elmúlt hónapok eseményeinek létezik olyan olvasata, ami alátámasztja ezt a vélekedést. Vagyis azt, hogy az elmúlt hetekben leginkább a vég megrendezett kezdetét látjuk.

Orbán Viktor ezek szerint nem azért szavaztatta meg magát a párt kongresszusán, mert görcsösen ragaszkodik a megmaradt kis hatalmához. Nem azért fogadtatott el politikai nyilatkozatot a vereségről, hogy elkerülje a felelősségre vonást. Hanem azért, mert így tudta megakadályozni az azonnali széhullást, és hogy a párt másodvonala ölre menjen egymással.

Azért kért egy évet a kongresszuson, hogy azután rendezetten adja át utódjának az irányítást. És valójában a látszatát igyekszik csak fenntartani annak, hogy a Fidesz még életképes politikai formáció.

Ha ez igaz, arra bizonyára találni majd utalást Orbán Viktor szombati beszédében is, az ugyanis meghatározza az ő politikai horizontját. Innen nézve elég fura lenne, ha ismét évszázados víziókkal kábítaná a híveit.

Az orbánizmus hagyományos értelmezése szerint viszont Orbán még mindig és őszintén hisz a visszatérés esélyében.

„Én soha, de soha nem adom fel”

– kezdte a kongresszusi beszédét. A győzelmi kényszer örök, és a vezető harcolni fog, amíg csak lehetséges.