BulvárSzerző: blikk 49 perccel ezelőtt 3 percnyi olvasás
Új közlekedési szabályokkal próbálnák biztonságosabbá tenni az olasz utakat, a változások pedig ezúttal a gyalogosokat is érintenék. A tervezet szerint bizonyos helyzetekben fényvisszaverő felszerelés viselésére is szükség lehetne, miközben azt is vizsgálják, hogy büntethető legyen a zebrán történő mobiltelefon-használat.
Az Autószektor beszámolója alapján a tervezett módosítások célja, hogy csökkentsék a veszélyes közlekedési helyzetek számát és javítsák a gyalogosok láthatóságát.
Az egyik legfontosabb újdonság a gyalogosok láthatóságát érintené. A tervezet szerint sötét útszakaszokon, illetve olyan körülmények között, amikor az időjárás jelentősen rontja a látási viszonyokat, valamilyen fényvisszaverő megoldást kellene használni.
A felsorolásban többek között az alagutak, a köd, a havazás és a heves esőzés is szerepel. A szabály ugyanakkor nem azt jelentené, hogy minden gyalogosnak minden körülmények között kötelező lenne láthatósági mellényt viselnie. A jól megvilágított területek és a városközpontok kivételt jelenthetnének.
A tervezet ráadásul többféle megoldással számol. A mellény mellett fényvisszaverő csíkkal ellátott nadrágtartó vagy más, a gyalogos jelenlétét jól érzékelhetővé tevő kiegészítő is megfelelhetne. Egy olyan eszköz ötlete is felmerült, amely narancssárga fényt bocsát ki vízszintesen, minden irányba.
A készülő szabályozás másik érdekes pontja a mobiltelefon-használat. Az olasz hatóságok célnak tűzték ki, hogy megtiltsák a telefonozást az úttesten, illetve a zebrán való átkelés közben.
A cél ebben az esetben az, hogy a gyalogosok figyelmét ne vonja el a telefonjuk akkor, amikor éppen átkelnek az úton. A tervezet alapján tehát a jövőben akár ennek is lehetnek jogi következményei.
Fontos azonban, hogy egyelőre egyik változás sem tekinthető végleges szabálynak. A módosításokat még el kell fogadni, így a részletek a folyamat során változhatnak. Az Autószektor beszámolója szerint a tervezet jóváhagyásának tervezett időpontja szeptember 13-a volt.