BulvárSzerző: blikk 32 perccel ezelőtt 3 percnyi olvasás
Noha a szándék megkérdőjelezhetetlen, valójában egyfajta küszöbhatást eredményez a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése. Elegendő kétezer forint különbség a nyugdíjakban ahhoz, hogy a küszöb feletti nyugdíjasnak kevesebb legyen az elkölthető jövedelme. Miközben a SZÉP-kártya haszna, szükségessége nem kérdés, a jövedelemhatárok megállapításának módja már felvet kérdéseket.
Egyértelműen hasznos a nyugdíjas SZÉP-kártya, mégis torzíthat az érintettek jövedelmi helyzetét. Ennek oka az összegek elvágólagos „kiosztása” – hívta fel a figyelmet Sebestyén Géza közgazdász, az MCC gazdaságpolitikai műhelyének vezetője. Rámutatott, mivel kétszázötvenezer forint havi nyugdíjig éves kétszázezer forintos juttatás járna, felette viszont csak százezer, így az éves teljes juttatása kevesebb lehet valakinek, aki eddig több nyugdíjat kapott, mint egy kisebb nyugdíjra jogosult társának.
Akinek 250.000 a havi nyugdíja, az éves teljes juttatása SZÉP-kártyával együtt 3200000 forint lesz a jövedelme, ha nem számoljuk a 13. és 14. havi nyugdíjat. Ebből hárommillió a 12 havi rendes nyugdíja, és kétszázezer forint a SZÉP-kártya juttatása.
Aki viszont 251 ezer forintos havi nyugdíjat kap, annak éves juttatása már csak 3112000 forint, amiből 3012000 a 12 havi rendes nyugdíja, és százezer forint a SZÉP-kártya juttatása.
És ugyanez igaz azok esetében is, akiknek a nyugdíja 499, illetve 501 ezer forint: 499 ezer forint havi nyugdíj + támogatás = 6088000 forint évente, 501 ezer forint havi nyugdíj + támogatás 6012000 forint jövedelem évente. A különbség itt is 76 ezer forint, valamint egy olyan üzenet, hogy a félmillió forint feletti nyugdíjjal kifejezetten gazdagnak számít valaki – függetlenül attól, hogy egy forinttal lépte át ezt a határt vagy milliós nagyságrendű a jövedelme.
A közgazdaságtan ezt magyarra fordítva küszöbhatásnak nevezi. Az persze nem feltétlenül probléma, hogy az alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok több segítséget kapnak. A célzott támogatás teljesen bevett szociálpolitikai eszköz – mutatott rá Sebestyén Géza.
Ugyanakkor akinek a nyugdíja magasabb, az jó eséllyel többet dolgozott, többet tanult, vagy egyszerűen fizetése nagyobb részét adózta le. Az, hogy most valakit hátrább sorolunk a jövedelmi rangsorban csak azért, mert a havi nyugdíja egy véletlenül választott határértéknél picivel magasabb, nem igazán védhető szakmai érvekkel – jegyezte meg a közgazdász.
A problémát szerinte az éles határ jelenti. Ha a támogatás fokozatosan csökkenne, nem fordulhatna elő, hogy néhány ezer forinttal magasabb nyugdíj miatt egyszerre százezer forint támogatás tűnik el.