BulvárSzerző: blikk 29 perccel ezelőtt 9 percnyi olvasás
Elegük lett a magyar pilótáknak: egy másodállású rendőr dönthet arról, ki vezetheti a repülőgépeket, kuruzslás miatt feljelentést tettek.
Betelt a pohár a magyar pilótáknál. Elegük lett abból, hogy a karrierjük és a repülésegészségügyi alkalmasságuk egy másodállásban pszichológusként dolgozó hivatásos rendőrön múlik, aki nem orvos, nem klinikai szakpszichológus, mégis dönt arról, hogy ki alkalmas pszichésen repülőgép vezetésre. Kuruzslás miatt már feljelentés is született, az ügy a Fővárosi Nyomozó Ügyészséghez került.
Ha egy pilóta utasszállító repülőgépet vagy helikoptert akar vezetni, szigorú és folyamatos egészségügyi ellenőrzéseken kell átesnie, hogy meghosszabbítsák a repülési engedélyét. Míg Európa más országaiban ez egy egzakt, objektív szabályok szerint működő rendszer, Magyarországon a repülősök beszámolói szerint egy furcsa, zsarolásra épülő magánpraxis telepedett rá a hatósági eljárásokra. A hazai gyakorlat alapján a jelentkezőket gyakran extra pszichológiai vizsgálatokra kötelezik, ahol egyetlen ember elbeszélgetése dönthet évtizedes karrierekről.
A panaszok középpontjában egy olyan férfi áll, aki a repülőorvosi vizsgálatok helyszínén bérel szobát, a rendelő ajtajára a "Dr." titulus van kiírva, így aki belép hozzá, azt hiheti, hogy egy egészségügyi szakember fogja megvizsgálni. A pilóták szerint azonban ez súlyos tévedés. A szóban forgó személy ugyanis tényleg nem orvos, klinikai szakpszichológusi diplomája sincs, hanem doktori címét jogászként szerezte, főállásban pedig a rendőrség hivatásos állományú tagja. Mindezt ő maga is elismerte a Blikknek.
Ez is érdekelhetiBudapest Gedő László talán az egyetlen magyar zsrau, akinek munkája révén sikerült eljutnia a világ legveszélyesebb országaiba.
A pilóták elmondása szerint a férfi a vizsgálatokért elkéri a 30 ezer forintos díjat, amelyről csak egy egyszerű nyugtát ad. Hivatalos pszichológiai szakvéleményt – megfelelő papírok hiányában – nem is állíthatna ki. Ha ő valakit alkalmatlannak ítél, a rendszerben dolgozó repülőorvosok azt az esetek többségében kérdés nélkül jóváhagyják. A jelentkezőket ilyenkor továbbküldik a további szerződött partnerekhez, ahol újabb és újabb, akár százezres tételt kell kifizetniük.
Hogy a rendszer mennyire furán működik, azt egy pilóta esete mutatja meg a legjobban. Miután a szóban forgó vizsgáló eltanácsolta, a férfi úgy döntött, nem hagyja annyiban, és ügyvédje segítségével fellebbezést nyújtott be az eljárás ellen. Ami ezután történt, arra nehéz szavakat találni: a hálózatban dolgozó klinikai pszichológusok az ügyvéd által írt levél alapján állapították meg a pilótáról, hogy "súlyosan sérült személyiség". Egy jogi dokumentumból állítottak fel pszichológiai diagnózist.
A pilóták a közlekedési minisztérium előtt tüntettek
A repülősök megelégelték a kiszolgáltatottságukat és Waszlavik Miklós nyugalmazott pilóta vezetésével tüntetést szerveztek a Közlekedési és Beruházási Minisztérium épülete elé, ahol a többi érintett pilótával közösen a nyilvánosság előtt is elmondhatták a sérelmeiket, és egy petíciót is átadtak.
A meghurcolt, egyre nagyobb számban külföldre – jellemzően Ausztriába, Romániába és Bulgáriába – menekülő pilóták korábban feljelentést tettek jogosulatlan egészségügyi szolgáltatás, azaz kuruzslás gyanúja miatt.
A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 18. kerületi kapitánysága kezdte meg, de hamar rájöttek, hogy saját kollégájuk érintett az ügyben. A hivatalos határozat szerint a rendőrség "hatáskör hiánya miatt" az eljárást végül áttette az ilyen esetekben illetékes Fővárosi Nyomozó Ügyészséghez.
Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint a probléma messze túlmutat azon, hogy a pilótákat anyagilag és lelkileg megnyomorítják, ez ugyanis egy biztonsági kérdés.
- A légiközlekedésben van egy olyan mondás, hogy nagy baj, ha lemarad az utas csomagja, de még még nagyobb probléma, ha olyasmi kerül fel a gépre, aminek nem szabadna ott lennie. Ugyanígy ha nem szakember által végzett ellenőrzés során olyan pilóták kapnak engedélyt, akik valójában tényleg nem alkalmasak a munkára, annak beláthatatlan következményei lehetnek - jegyezte meg Dorner.
A demonstrációt követően a minisztérium láthatóan igyekszik hűteni a kedélyeket. Lapunk megkeresésére mindössze ennyit közöltek:
„A demonstrációról, illetve annak okáról a Közlekedési és Beruházási Minisztérium már korábban értesült. A petíciót átvettük és felvettük a kapcsolatot a tiltakozók képviselőivel, az illetékes szakterületek bevonásával megkezdődött a párbeszéd az általuk felvetett problémákról. Az egyeztetésekről azok lezárultával tudunk információval szolgálni.”
A cikkünkben szereplő férfi, dr. Gedő László a Blikknek küldött válaszlevelében visszautasította a kuruzslás vádját, a pilóták felvetéseit pedig valótlan, manipulált rágalomnak nevezte. Elismerte: a neve előtt szereplő „dr.” címet valóban nem orvosként, hanem jogászi végzettsége alapján használja. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 2010-ben okleveles pszichológusi diplomát is szerzett, a jelentkezőket pedig mindig tájékoztatja arról, hogy nem orvosi vizsgálatot tart.
Állítása szerint az általa végzett első körös pszichológiai szűrésekhez az uniós és hazai jogszabályok alapján nem szükséges orvosi vagy klinikai szakpszichológusi diploma, így munkáját teljesen legálisan végzi. Hozzátette: ő csupán javaslatot tesz, a végleges alkalmasságról a repülőorvos és a Légügyi Hatóság dönt. Aki nála megbukik, azt akkreditált klinikai szakpszichológushoz irányítja tovább.
Megerősítette, hogy főállásban a BRFK hivatásos rendőre, ám a repüléspszichológiai feladatokat másodállású egyéni vállalkozóként végzi, hivatalos rendőrfőkapitányi engedéllyel.
Gedő szerint a panaszok mögött olyan pilóták állhatnak, akik megbuktak a repülésbiztonságot garantáló szigorú szűrésen, és most sértettségből támadják a rendszert. Közölte: valótlan állítások miatt rágalmazás és hamis vád miatt büntetőfeljelentést tett, jó hírnevének megsértése miatt pedig polgári pert is indít.
Kerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk, indulhat-e egy hivatásos rendőr állami vagy állami tulajdonú cég közbeszerzési tenderén, és mit gondolnak munkatársuk másodállásáról. Ha válaszolnak, frissítjük a cikket.