BelföldSzerző: index 34 perccel ezelőtt 2 percnyi olvasás
Szexuális zaklatással vádolják.
Súlyos büntetőügybe keveredett Horváth József, népszerű borász és vendéglátós. A férfit tavaly áprilisban tartóztatták le gyanúsítottként, három hónappal később pedig bűnügyi felügyeletbe került.
Az azóta szabadlábon lévő étteremtulajdonost szexuális zaklatással vádolta meg egy fiatal beosztottja, akivel Horváth szerint négy hónap alatt szerelmi viszony alakult ki. Hozzátette, hogy valóban volt köztük testiség, azonban sosem erőszakoskodott vele.
„A vádlott a munkavégzés során hónapokig, rendszeresen szóval, testi érintésekkel zaklatta a sértettet, aki eleinte ellenállt. Azonban addig zaklatta, hogy már nem tudott kitérni a főnöke erőszakos közeledése elől és végül a tiltakozása ellenére, pszichikai nyomás hatására szexuális aktust létesített a férfival. Ezután meg akarta szakítani a kapcsolatot a férfival, azonban nem hagyta azt, hónapokon keresztül zaklatta, az általa látogatott helyeken, szórakozóhelyen, a sértett lakása és iskolája környékén megjelent, követte őt, a határozott elutasítása ellenére szerelmével traktálta” – áll a Blikk által megosztott vádiratban, amiből kiderül, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség más véleményen van az ügyről, mint Horváth József.
Soha senkit nem érintettem meg, akivel nem volt kapcsolatom. Még olyanokat sem, akik szerették volna. Valóban nálam dolgozott összesen nagyjából tíz napot a lány, ahogy az elmúlt évtizedekben többen is ilyen korúak és idősebbek is. Már a 18. életévében volt, miközben együtt voltunk és folyamatosan azon gondolkodott, mit mondjon a családjának és a barátainak, ezért mindig olyan meséket talált ki, amit hallani akartak. Csak hosszú ismerkedés, 120 nap után volt közöttünk egyáltalán bármi és azt is mondta, csak velem boldog. Egyébként már a harmadik napon a szerelmének szólított, rengetegszer hívott és ezernyi üzenetet írt nekem. Flörtölt, később valódi kölcsönös érzelmek alakultak ki bennünk, szinte együtt is éltünk
– mondta a lapnak a borász, hozzátéve, hogy hazugságvizsgálatot is végeztek már rajta. Hangsúlyozta, hogy szerinte a lány szülői nyomásra fordult ellene.
A Győri Törvényszék viszont akár 14 év fegyházbüntetést is kiszabhat a férfire: minősített szexuális erőszakkal, zaklatással, személyi szabadság megsértésével és szexuális kényszerítéssel vádolták meg.
Horváth József ügyvédje értetlenségét fejezte ki a vádemelés miatt, mivel bizonyítékokkal támasztották alá a borász ártatlanságát, amit a hazugságvizsgálat eredménye is bizonyított.