ÉletmódSzerző: origo 49 perccel ezelőtt 2 percnyi olvasás
Már több, mint 100 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Még szeptember 30-ig csatlakozhatnak az óvodák és iskolák a Boldogságóra a Mentális Egészségért Programhoz. A Bagdi Bella pszichológus, mindfulness tanár által életre hívott, tudományosan megalapozott rendszer az elmúlt években több, mint 1700 intézménybe és 100 000 gyermekhez jutott el, és több, mint 7500 pedagógus csatlakozott hozzá. A Boldogságóra mára nemzetközileg is elismert oktatási innovációvá vált. Bella szerint nem az a cél, hogy a gyerekek mindig boldogok legyenek, hanem, hogy már egészen kicsi korban megtanulják felismerni és kezelni a nehéz érzéseiket is.
Mit kezd egy kisgyerek azzal, ha ideges? Felismeri egyáltalán, mit érez, és tudja, mi segíthet neki? A Boldogságóra olyan készségeket tanít, amelyek nem feltétlenül szerepelnek a hagyományos tananyagban, mégis egész életükben szükségük lehet rájuk: hogyan ismerjék fel és szabályozzák az érzéseiket, milyen módon kezeljék a stresszt és a konfliktusokat, hogyan építsék az önbizalmukat, és hogyan merjenek segítséget kérni.
Rengeteg megható történetet őrzünk a Boldogságórával kapcsolatban. Az egyik kedvencem egy óvodás kisfiúról szól, aki egy hosszabb ünnepi szünet után megérkezett a csoportba, és az első kérdése az volt, „Mikor fogunk boldogságórázni?”. Amikor az óvó néni megkérdezte, miért szeretné ennyire, azt mondta: azért, mert idegesnek érzi magát. Számomra ez azt mutatja, hogy egy ilyen pici gyerek már képes felismerni magában egy nehéz érzést, és azt is tudja, hogy van valami, ami segíthet megnyugodni
– meséli Bagdi Bella pszichológus, mindfulness tanár, a Boldogságóra Program alapítója.
„Egy másik történetben egy kislány egy önelfogadást segítő relaxáció után mondta el, hogy gyakran fél és rossz álmai vannak, a gyakorlat közben azonban teljesen megnyugodott és ellazult. A pedagógus azt is megmutatta neki, hogyan használhatja később otthon, egyedül is a légzést, a képzeletét és az ellazulást. Számomra ez gyönyörű példája annak, amikor egy foglalkozás nem ér véget az óra végén, hanem a gyerek hazavisz magával valamit, amihez később is vissza tud nyúlni. Talán az egyik legmegrendítőbb történet egy hallássérült, nagyon visszahúzódó, önbizalomhiánnyal küzdő középiskolás lányé. A vele foglalkozó gyógypedagógus arra kérte, készítse el a következő Boldogságórához kapcsolódó olvasmány rajzait. Amikor a lány elhozta a munkáit, és meglátta pedagógusa reakcióját, felismerte, hogy valamiben egészen különleges tehetsége van: gyönyörűen rajzol, és az alkotásaival másoknak is örömet tud okozni. Egy ilyen pillanatban talán egy egész önmagáról alkotott kép kezdhet megváltozni. És számomra ez a legfontosabb ezekben a történetekben. Nem feltétlenül látványos, nagy dolgokról szólnak, sokszor egy mondatról, egy ölelésről, egy rajzról, egy légzőgyakorlatról vagy arról a kérdésről, hogy „Mikor lesz megint Boldogságóra”? De ezekből az apró pillanatokból épül fel valami nagyon fontos, hogy egy gyerek megtanulja észrevenni, mi történik benne, merjen kapcsolódni másokhoz, felismerje a saját értékeit, és tudja, hogy vannak eszközei ahhoz, hogy egy nehéz helyzetben segítsen önmagán vagy éppen valaki máson” – fogalmaz Bella.
Napi