BulvárSzerző: blikk 1 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás
Nyolc év szerelem után nemrég feleségül vette párját, Zsófit Big Daddy Laca. A Ganxsta Zolee és a Kartel alapító tagja korábban csak néhány esküvői fotóval engedett bepillantást a nagy napba, most azonban az is kiderült, hogyan született meg a házasság ötlete. A rapper meglepetésnek szánta az egészet: párja tudta nélkül jelentkezett be az anyakönyvvezetőhöz.
Kalmár László, azaz Big Daddy Laca nyolc év együttlét után kötötte össze az életét Zsófival. A rapper ritkán mutatja meg magánéletét, az esküvő után azonban képeket is megosztott a bensőséges ceremóniáról, és megköszönte a rengeteg gratulációt, amelyet kaptak. Most a Hot magazinnak újabb részleteket árult el a nagy napról. Mint kiderült, bár már nyolc éve alkotnak egy párt, csak két éve költöztek össze. Laca számára azonban hamar egyértelművé vált, hogy szeretné hivatalosan is összekötni az életét kedvesével.
– Zsófinak, akit én Mancinak hívok, szeptember 13-án volt a születésnapja, és szerettem volna, ha azt már férjként és feleségként ünnepelhetjük – mesélte az interjúban, amit a Bors szemlézett.
A rapper nem egy hagyományos lánykéréssel kezdte a szervezést: egyszerűen fogta magát, és párja háta mögött bejelentkezett az anyakönyvi hivatalba.
– Arra gondoltam, meglepem őt, és a háta mögött bejelentkeztem az anyakönyvi hivatalba. Amikor otthon beszámoltam neki erről, kikerekedett a szeme, de nagyon örült a hírnek – mondta, hozzátéve, hogy az esküvőt így meglehetősen rövid idő alatt kellett megszervezniük, ám hatalmas lagzira egyikük sem vágyott. A ceremónián csak a legszűkebb család vett részt: Laca édesanyja, Zsófi szülei, a gyerekeik és a tanúk voltak jelen.
– Nagyon megható volt az egész, a bevonulózenét a fiam írta. Megkértem ugyanis Botit, hogy zongorázza már fel a Mancival közös zenénket, erre írt nekünk egy dalt, amivel a könnyekig meghatott bennünket. Már ott pislogtam, aztán Zsófi felolvasott nekem egy verset, majd én is elmondtam a beszédemet, ami nagyon betalált, mert mindenki, még az anyakönyvvezető is megkönnyezte. Utána együtt megebédeltünk, majd én mentem fellépni, a feleségemet pedig a barátnői elvitték a Budapest Parkba egy retró buliba. Elképesztő az egész, hogy egy hirtelen ötletből egy ilyen csudajóság lett! – idézte fel.