GazdaságSzerző: Krász Zsombor 1 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás
Korábban Vitézy Dávid tett feljelentést, aki szerint elődje, Lázár János a drágább, Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető ajánlatot akarta elfogadni a pálya üzemeltetésére.
Hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság az M6-os autópálya működtetésével kapcsolatban – tudta meg az MTI a rendőrségtől.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter még augusztus végén jelezte, hogy büntetőfeljelentést tettek az ügyészségen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt, miután az MKIF koncessziós társaságnak ítélték oda az M6-os autópálya üzemeltetési jogait. Vitézy szeptember közepén a parlamentben már arról beszélt, hogy elrendelték a nyomozást, ezt erősítette most meg az MTI-nek a rendőrség.
A közlekedési és beruházási miniszter papírokat is mutatott az ügyletről. Vitézy szerint ezek bizonyítják, hogy elődje, Lázár János a drágább ajánlatot tevő, Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségéhez tartozó koncessziós cégnek adta volna az autópálya egy szakaszának üzemeltetési jogát.
A volt kormánypárt korábban azt állította, levelezések indultak az autópálya koncessziójáról, de ezek a választásokig nem zárultak le, így nem is született kormánydöntés, nem történt pénzügyi kötelezettségvállalás, és szerződést sem írtak alá. Erre reagált Vitézy, aki szerint levél bizonyítja, hogy az előző kormány megrendelte az M6-os autópálya üzemeltetését az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től. A miniszter szerint az MKIF 149 milliárd forintért végezte volna el ugyanazt a feladatot, amelyet az eddigi üzemeltető, az M6 Duna 44 milliárdért vállalt 11 évre. Emellett Vitézy egy februári feljegyzést is bemutatott, amiben Lázár elutasította azt a javaslatot, hogy továbbra is az M6 Duna koncessziós cég üzemeltesse az autópálya ezen szakaszát.
Arról is beszélt azonban, hogy az új kormány megtalálta a kiutat ebből a helyzetből: megállapították, hogy Lázárnak nem volt joga egyedül dönteni a megrendelésről, és ezt csak Nagy Márton akkori koncesszióért felelős miniszter tehette volna meg. Erre hivatkozva a Tisza-kormány érvénytelennek tekinti a megrendelést.
Az M6-os autópálya koncessziójáról, és az ügy körüli kérdőjelekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Az MKIF nemcsak az M6-os működtetését kaphatta volna meg, de jelenleg is 1237 kilométeres sztrádahálózatot üzemeltet Magyarországon. A Fidesz-kormány ráadásul már korábban duplájára emelte az összeget, amit idén az MKIF-nek fizettek a pályák üzemeltetéséért, miután a korábban elfogadott eredeti 2026-os költségvetésben szereplő bruttó 210 milliárd forintos költséget bruttó 386 milliárdra emelte.
Vitézy egy vasárnapi videójában arról beszélt, hogy az állam 2023 végén átvállalta az orosz–ukrán háború okozta építőipari áremelkedés és a kamatok emelkedése miatt a többletterhek jelentős részét az MKIF-től, ami önmagában legalább ötezer milliárd forinttal növelte meg a szerződés időtartama alatt kifizetendő összeget. Pedig már az eredeti koncessziós szerződést is a háború kitörése után kötötte meg az állam a céggel, azaz Vitézy szerint az lett volna a logikus, ha az ebből fakadó költségeket és kockázatokat a vállalkozó viselte volna.