SportSzerző: nemzetisport 29 perccel ezelőtt 2 percnyi olvasás
Hat mérkőzésen hét gól – a Barcelonából igazolt spanyol vb-hős máris sokat segített a PSG-n.
Mint ismert, a nyári vb-döntő hőse augusztus közepén szerződött a Barcelonából a Paris Saint-Germainbe, és bár a bajnokságban többször volt csere, mint kezdő, már négy gólt szerzett – és ehhez jön a pozsonyi Slovan elleni BL-meccsen elért mesterhármas (éppenséggel a kezdőcsapat tagjaként). Hat mérkőzésen hét gól – csupán nyolc kaput eltaláló kísérletből…
„Egyszerűen csak ki kell használni a lehetőségeket – mondta mosolyogva Ferran Torres, amikor a hatékonysága titkáról faggatták a vasárnapi mérkőzés után. – Van, amikor sikerül, és természetesen van, amikor nem. A lényeg, hogy utóbbi esetben sem szabad csüggedni, ott kell lenni, helyezkedni és próbálkozni, próbálkozni. Hasonló a helyzet a csapattal is, amelyik érzésem szerint mérkőzésről mérkőzésre javul. A helyzetkihasználásunkon persze még jócskán lehet javítani, ezen dolgozunk.”
FERRAN TORRES VEZETŐ GÓLJA
Adódott a kérdés, hogyan éli meg, hogy az öt eddigi bajnoki fordulóban háromszor csak csereként állhatott be (a Marseille ellen például az 59. percben):
„Mindegy, hogy a kezdőbe kerülsz vagy csereként állsz be, csak az számít, hogy amikor megkapod a lehetőséget, mindent megtegyél a csapatért – hangzott a diplomatikus válasz. – Az ilyen mérkőzések apróságokon dőlnek el, sokat számított, hogy mi egy kicsivel jobban éltünk a lehetőségeinkkel. Már a szombati edzésen megjelenő drukkereink jóvoltából ízelítőt kaptam abból, milyen fontos meccs ez Franciaországban, a stadionban is remek volt a hangulat, és nagyon jó érzés volt nyerni.”
Luis Enriquét, a párizsiak vezetőedzőjét is kérdezték honfitársáról:
„Minden új igazolásunkkal elégedett vagyok, mindannyian gazdagítják a játékunkat, de Ferran Torres különösen nagyszerű állapotban van. Nagyon hatékonyan futballozik középcsatárként, beindulásokkal folyamatosan bontogatja a védelmet, és ha olyan passzkészségű középpályások játszanak mögötte, mint Viti, Beraldo, Fabián, Neves és Warren... Egy szó mint száz, remek időszakot él, boldog vagyok, hogy sikerült őt megszereznünk.”
A győzelemhez kellett egy „régi bútordarab” villanása is: a második párizsi gólt Marquinhos kotorta be közelről.
„Azt hiszem, a gólommal utolértem Lucas Mourát a párizsi ranglistán... igaz? Negyvenhat gól, az azért elég szép gyűjtemény! – lelkendezett a csapatot 2013 óta erősítő brazil védő. – Gólt szerezni nem könnyű, ezért számomra mindig nagy öröm, ha sikerül, különösen itt, Marseille-ben. Bár a tabellán csak az utolsó előtti, ellenfelünk jó csapat, ezt értékeltette a pályán is. Szerencsére sikerült leküzdenünk a kezdeti problémákat. Ahogy mondani szokták, a klasszikust nem lejátszani kell, hanem megnyerni, bárhol is rendezzék.”
MARQUINHOS GYŐZTES GÓLJA
Amilyen jó a hangulat a párizsiaknál, olyan rossz Marseille-ben: az OM tizenöt éve nem állt ilyen rosszul öt forduló után. „A játékban benne van a vereség, de csak ismételni tudom, amit már sokszor elmondtam: Marseille-ben nem lehetséges értékelni a tisztes vereségeket. Egymás után négy pedig teljességgel elfogadhatatlan. Most jön egy kis szünet, lesz lehetőségünk összekapni magunkat, még ha több játékosunk el is megy a válogatottjához. Mást nem tudok mondani. Lemondani? Nem gondolkodom ilyesmin” – fogalmazott a lefújás utáni sajtótájékoztatón Bruno Génésio, az OM vezetőedzője.
A marseille-i ultráknak nem is vele, még csak nem is a játékosokkal van baja, hanem az amerikai tulajdonossal: a vasárnapi mérkőzésen molinón követelték Frank McCourt mielőbbi távozását…
