origo Politika

Nem kell igényelni a dízeleseknek a tankolási támogatást

Szerző: origo 1 órával ezelőtt 1 percnyi olvasás


Nem kell igényelni a dízeleseknek a tankolási támogatást

Négy részletben kapják meg a 20 ezer forintos támogatást.


A dízeltámogatás teljesen automatikus, nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az összesen húszezer forintos támogatás négy részletben érkezik majd a jogosultak számlájára.

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni (Fotó: Shutterstock)
A dízeltámogatás teljesen automatikus, nem kell igényelni (Fotó: Shutterstock)

Automatikusan érkezik a dízeltámogatás

A legfeljebb 150 lóerős, kizárólag dízelüzemű gépjárművek üzembentartói összesen húszezer forint támogatást kapnak négy részletben, amit automatikusan utal a kincstár. Akiknek a NAV nem ismeri a bankszámlájuk adatait, a postás kézbesíti az összeget.

A jogosultaknak tehát nincs teendőjük, nem kell kérelmet benyújtaniuk, és külön bankszámlaszámot vagy kézbesítési címet sem kell bejelenteniük

– hangsúlyozta az adóhatóság.

A NAV a támogatás részletszabályairól, a jogosultak pontos köréről és az utalási dátumokról rövidesen tájékoztatót publikál a honlapján, valamint a sajtóban és a közösségi médiában is minden szükséges információt közzétesznek.

A húszezer forintos támogatás kifizetése már szeptember végén megkezdődik, azonban

az első részlet időpontja attól is függ, hogy az adott személy mikor vált az autó üzembentartójává.

A támogatást négy részletben fizetik ki:

  • szeptember 30-án,
  • október 30-án,
  • november 13-án és
  • december 7-én.

Az első, szeptemberi kifizetésre azok számíthatnak, akik már 2026. január 1-jén is az adott dízelautó üzembentartójaként szerepeltek a járműnyilvántartásban. Akik csak január 1. után váltak az autó üzembentartójává, az első részletre október 30-ig kell várniuk.

A támogatásra azok jogosultak, akik legfeljebb 110 kilowatt, vagyis mintegy 149 lóerő teljesítményű dízelüzemű gépkocsival rendelkeznek.

Egy magánszemély a támogatást csak egyszer kaphatja meg, akkor is, ha több személygépkocsit tulajdonol vagy üzemeltet.

 

ad

További tartalom Önnek