GazdaságSzerző: vg 1 órával ezelőtt 8 percnyi olvasás
A Bitcoin narratívájának egyik alapja, hogy a hálózatot senki sem birtokolja, senki sem irányítja, és éppen ez teszi a cenzúrával szemben ellenállóvá.
Ha megnézzük, hogy ki dönti el mely tranzakciók kerülnek be a láncba, akkor egy jóval koncentráltabb bitcoin-piac képe rajzolódik ki, mint amit a “senki nem irányít” szlogen sugall.
Mielőtt belemennénk a koncentráció mértékébe, érdemes tisztázni, miről is van szó pontosan. A bányászat az a folyamat, amelynek során a hálózat résztvevői (a bányászok) hatalmas mennyiségű számítási teljesítménnyel próbálnak megoldani egy kriptográfiai rejtvényt. Aki elsőként talál megoldást, jogosulttá válik arra, hogy hozzáadja a következő blokkot a lánchoz, és cserébe frissen kibocsátott bitcoint, valamint a blokkba foglalt tranzakciók díjait kapja jutalmul. Egy blokk lényegében nem más, mint egy tranzakció-csomag, amit a bányászok nagyjából tízpercenként fűznek a láncolat végéhez. Ez az a mechanizmus, ami a Bitcoin könyvelését folyamatosan bővíti és rögzíti.
A bányászpoolok nem valamiféle piactorzulásként jöttek létre, hanem gyakorlati válaszként a hálózat növekedésére. Ahogy nőtt a feldolgozandó tranzakció nehézségi szintje, az egyéni bányászat egyre kevésbé volt kifizetődő üzleti modell, ezért a szereplők elkezdték összefogni a számítási kapacitásokat, hogy gyakrabban jussanak jutalomhoz, kiszámíthatóbb bevétel mellett. Az elmúlt évek során azonban a poolok szerepe jócskán túlnőtt az egyszerű jutalom-elosztáson.
A 2026-os adatok alapján a kép egyértelmű: a hálózat hashrate-je (vagyis az összesített számítási teljesítménye) néhány kézben összpontosul. A piacvezető a Foundry USA, amely az Egyesült Államokban működik a Digital Currency Group háttértámogatásával, és amely jelenleg mintegy 30 százalékos részesedéssel bír a globális hashrate-ből. Dominanciáját intézményi kapcsolatai, megfelelőségi fókusza, valamint az észak-amerikai bányászokkal és hosting-szolgáltatókkal kiépített mély kapcsolatrendszere hajtja.
Mögötte a kínai AntPool következik, amely a Bitmain nevű hardvergyártóhoz köthető, és amelynek hashrate-részesedése az elmúlt években 10 százalék körüli szintről 25 százalék fölé emelkedett, majd 2024 végére 20 százalék alá csökkent vissza (jelenleg 18-19 százalék).
A dobogó harmadik helyéért a ViaBTC (eredetileg Bitmain-háttérrel indult, mára önálló, Oroszországban és a környező régióban különösen erős szereplő) és az F2Pool (az egyik legrégebbi, kínai alapítású pool, hagyományosan Közép-Ázsiában is erős jelenléttel) versenyez. Kisebb szereplőként ott van még a MARA Pool (a tőzsdén jegyzett amerikai MARA Holdings saját poolja), a SpiderPool (gyorsan növekvő, jellemzően kínai hátterű, stabil kifizetésekre fókuszáló szereplő), a Braiins Pool (a legrégebb óta, 2010 óta működő pool, korábbi nevén Slushpool, cseh alapítású) és az OCEAN (kifejezetten decentralizáció-fókuszú, kis méretű pool, Jack Dorsey-hez köthető háttértámogatással).
A számok önmagukért beszélnek: a két legnagyobb pool hashrate-je jelenleg együttesen majdnem eléri az 50 százalékot, a harmadik és negyedik helyezett pedig további mintegy 25 százalékot tesz hozzá, vagyis a blokkok döntő többségét gyakorlatilag négy csoportosulás adja. Ez a piaci szerkezet szöges ellentétben áll azzal az elképzeléssel, hogy a Bitcoin hálózatát tízezrek egyenrangú döntése tartja fenn.
Emlékeztetőként érdemes megemlíteni azt, honnan indultunk: 2017 májusában a két legnagyobb pool együttes részesedése még nem érte el a 30 százalékot, a top hat pool pedig 65 százalék alatt volt. Vagyis a bányászat ebben az időben volt a legkevésbé koncentrált. Innen jutottunk el oda, hogy 2025 decemberére a top hat pool már a blokkok nagyjából 90 százalékát bányászta.
A koncentráció mértékének számítására a Herfindahl–Hirschman-index (HHI) egy általánosan elfogadott eszköz. Ez az egyes szereplők piaci részesedésének négyzetösszegéből számol egy értéket, amelyet többek között az amerikai igazságügyi minisztérium is használ versenyjogi elemzésekhez. Az értékelés során egy 100 egyenlő részesedéssel rendelkező szereplőből álló, tökéletesen versengő piac 100 pontot kapna, egy tiszta monopólium pedig 10 ezret.
A bitcoin-bányászat becsült HHI-értéke 2026 közepén nagyjából 1492 pont, ami a “mérsékelten koncentrált” és az “erősen koncentrált” kategória határán helyezkedik el az osztályozás szerint. Ez a szám azonban félrevezető: durván alábecsüli a valós helyzetet, mert minden pool bejelentett hashrate-jét önálló, független szereplőként kezeli.
A legfigyelemreméltóbb felismerés az elmúlt időszak kutatásaiból az, hogy a nyilvánosan közölt pool-eloszlási táblázatok jóval decentralizáltabb képet festenek a valóságnál. Ehhez érdemes tisztázni, mit is jelent pontosan az, hogy egy pool “összeállítja” a blokkot. Minden blokk mögött áll egy blokksablon: egy olyan tervezet, amely rögzíti, mely tranzakciók kerülnek bele a következő blokkba, milyen sorrendben, plusz a jutalom-elosztás adatait. A bányászgépek valójában ezt a sablont “oldják meg” a rejtvényfejtéssel; magát a sablon tartalmát viszont hagyományosan a pool operátora állítja össze, nem az egyes bányászok.
Az úgynevezett Stratum V1 protokoll jellegzetességeit vizsgálva a bányász-elemzők, köztük 0xB10C és Matt Corallo azt találták, hogy több, látszólag egymástól független pool (a BTC.com, a Binance Pool, a Poolin, az EMCD és a Rawpool) pontosan ugyanazokat a tranzakció-prioritási sablonokat küldi a bányászoknak, mint az AntPool. Ez azt jelenti, hogy ezek a poolok valójában nem saját maguk állítják össze a blokksablonokat, hanem egyszerűen az AntPool munkáját proxyzzák tovább – csak éppen a saját nevük alatt.
A jelenséget a szakma “AntPool & friends” néven kezdte emlegetni, és a becslések szerint ez a csoport 2023 végén a teljes bitcoin-hálózati hashrate több mint 40 százalékát birtokolta. Jóval többet, mint amennyit az AntPool önmagában, a hivatalosan bejelentett részesedése mutatna. Az egyik Bitmain-társalapító, Micree Zhan, a Great Simplicity Investment Corporation nevű befektetési vállalatán keresztül az AntPool közel 80 százalékát birtokolja még azután is, hogy a poolt formálisan levált vállalatként jegyezték be.
Ennek a gyakorlati következménye az, hogy a proxy-poolokkal együtt számolva az AntPool tényleges befolyása a teljes hálózati hashrate 37-50 százalékára tehető, messze meghaladva a hivatalosan bejelentett 18-19 százalékot. Van tehát egy pool, amelynek gyakorlatilag nagyjából a hashrate fele felett van kontrollja.
Ez azért különösen aggasztó, mert a blokksablon-építés (vagyis annak eldöntése, mely tranzakciók kerülnek bele egy blokkba, milyen sorrendben, és melyek maradnak ki) az a funkció, amelyen keresztül a cenzúra ténylegesen megvalósulhatna.
A pool-alapú koncentráció mellett érdemes megnézni azt is, fizikailag hol állnak a bányászgépek. 2026 júniusában újra fellángolt a vita a Bitcoin decentralizációjáról, miután becslések szerint a globális hashrate mintegy 42,6 százaléka az Egyesült Államokban összpontosul.
Az elemzők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a cenzúrának való ellenállás szempontjából a fontosabb kérdés nem az, hogy fizikailag hol vannak a gépek, hanem hogy ki dönt a blokkok tartalmáról. Vagyis a geopolitikai koncentráció és a pool-alapú koncentráció valójában ugyanannak az éremnek a két oldala.
A koncentráció nem csupán elméleti aggály, hanem konkrét, nevesíthető kockázatokkal jár együtt.
Az egyik legkézzelfoghatóbb figyelmeztető jel akkor érkezett, amikor az AntPool egymás után hét blokkot bányászott ki. 2024 májusában a pool a 843 898-as és a 843 904-es blokkok magasságában 1 óra 38 perc alatt hét egymást követő blokkot talált meg, közel 21 ezer tranzakciót feldolgozva és 1,52 millió dollárnak megfelelő bevételt termelve. A Foundry USA pedig közvetlenül e sorozat előtt és után is talált blokkokat – vagyis tíz egymást követő blokkot mindössze két szereplő állított elő. Az ilyen mértékű hatalomkoncentráció egzisztenciális veszélyt jelenthet a Bitcoin decentralizált természetére és a rendszer bizalmatlanságra épülő alapelvére nézve.
A kockázatok néhány fő pontban összegezhetők:
Van egy másik, sokatmondó mutató is: a Nakamoto-koefficiens. Ez azt a minimális számú szereplőt mutatja meg, amelynek összefogása elegendő ahhoz, hogy a hashrate 51 százalékát birtokolja. Jelenleg ez a szám mindössze három – vagyis elméletileg három pool megegyezése is elég lenne ahhoz, hogy a hálózat biztonsági modellje csorbát szenvedjen.
Ez bármely koncentrációs metrika szerint aggasztó egy olyan rendszer esetében, amelynek teljes biztonsági logikája arra épül, hogy egyetlen szereplő vagy szűk koalíció sem uralhatja a blokkelőállítást.
A bányászközösség nem tétlenkedik persze. A probléma egyik legkonkrétabb technikai válasza a Stratum V2 protokoll, amely alapjaiban változtatja meg, ki dönt a blokkok tartalmáról. A jelenleg használatos Stratum V1 esetében a tranzakciók kiválasztását – vagyis a blokksablon összeállítását – a pool operátora végzi. A hashrate-jét adó bányásznak ebbe gyakorlatilag nincs beleszólása: csak sablont kap, azt hasheli, majd visszaküldi a megoldást.
A Stratum V2 úgynevezett Job Negotiation (munka-egyeztetési) alprotokollja lehetővé teszi, hogy egy saját teljes node-ot futtató bányász maga állítsa össze a blokksablont. A node itt nem más, mint egy olyan számítógép, amely folyamatosan letölti és önállóan ellenőrzi a teljes Bitcoin-blokkláncot, és amely saját másolatot vezet a még be nem épített, jóváhagyásra váró tranzakciók ideiglenes várólistájáról, a mempoolról is. A node-ot futtató bányász ebből a saját mempooljából válogatja ki a tranzakciókat saját preferenciái szerint – legyen szó a legmagasabb díjról vagy bármilyen más szempontról –, majd az így összeállított sablont ajánlja fel jóváhagyásra a poolnak.
A pool ezután ellenőrzi, hogy a javasolt sablon tartalmaz-e helyes coinbase-kimenetet. Ez az a speciális tranzakció-elem, amely megmondja, hova kerüljön a blokk megtalálásáért járó jutalom (az új bitcoin és a beszedett díjak), tehát a pool számára ez a rész létfontosságú a kifizetések rendezéséhez. Magát a tranzakció-választást viszont a pool nem írhatja felül. A fejlesztők ezt kifejezetten a pooling és a Bitcoin decentralizációjának demokratizálása felé tett jelentős lépésként jellemzik.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy kormányzat megpróbálna rávenni egy nagy poolt bizonyos tranzakciók kizárására, a saját node-ot futtató bányászok ellenállhatnak ennek, mivel ők maguk választják ki, mi kerüljön a blokkjukba. A pool csak a munkavégzés bizonyítékát validálja, a tartalmat nem diktálhatja. Ez a fajta cenzúra-ellenállás ezres nagyságrendű, egymástól független szereplők között osztja szét azt a döntési jogkört, amely ma gyakorlatilag egy maroknyi pool-adminisztrátor kezében összpontosul.
Fontos ugyanakkor egy korlátot is megemlíteni: a Stratum V2 jelenlegi állapotában a pool elméletileg még mindig visszautasíthatja a bányász sablonját, mivel látja a teljes tranzakciólistát. A fejlesztők tervei szerint egy következő frissítés adna majd lehetőséget arra, hogy egy bányász ilyen esetben más poolra váltson vagy szólóban bányásszon tovább. Vagyis a technikai megoldás létezik, de a teljes körű, gyakorlati adaptációja még hosszú folyamat, és önmagában nem szünteti meg azonnal a piaci koncentrációt, csupán lehetőséget teremt annak ellensúlyozására.
Amikor valaki ma azt állítja, hogy a Bitcoin decentralizált, érdemes pontosítani: mihez képest, és melyik rétegében a rendszernek? A validátorok (vagyis a teljes node-ot futtató, a szabályokat önállóan ellenőrző szereplők) száma valóban rendkívül magas és szétszórt, ez a réteg ma is erősen decentralizáltnak tekinthető. A blokk-előállítás rétege azonban, ahogy a fenti adatok mutatják, egy egészen más történet: itt néhány szervezet, sőt a proxy-pool jelenség fényében valójában talán egyetlen hálózat körüli érdekcsoport gyakorol aránytalanul nagy befolyást.
Ez a kettősség – a decentralizált validáció és a koncentrált blokk-előállítás – az, ami miatt a kérdés nem válaszolható meg egyetlen igennel vagy nemmel.
A trend iránya azonban egyértelmű: az elmúlt évtizedben a bányászat folyamatosan koncentráltabbá vált, és bár léteznek technikai válaszok a probléma kezelésére, ezek adaptációja lassabban halad, mint maga a koncentrációs folyamat.
A jó hír az, hogy ez az időablak egyelőre nyitva áll. Amíg a validátorok rétege (vagyis a node-ok tömege, amely a szabályok betartását ellenőrzi) ilyen szétszórt és decentralizált marad, addig egyetlen pool sem kockáztathatja meg büntetlenül, hogy akár csak egyetlen tranzakciót is kizárjon vagy hátrébb soroljon: a felhasználók és a bányászok azonnal észrevennék, a bizalomvesztés pedig komoly bevételi és reputációs kárral járna. Éppen ez a védőháló ad időt, mozgásteret és – ami talán a legfontosabb – valódi motivációt arra, hogy a bányászati réteg centralizációját addig oldják fel, amíg ezt még békeidőben, nyomás nélkül lehet megtenni, nem pedig egy már bekövetkezett cenzúra-eset után, utólagos tűzoltásként.
Napi