A magyar gazdaság 2026 második negyedévében 0,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, éves összevetésben pedig 1,7 százalékkal bővült. A növekedést a szolgáltatások és az erős fogyasztás vitte, és hosszú idő után az ipar is érdemben hozzájárult: teljesítménye 3,7 százalékkal nőtt. Mindez úgy jött össze, hogy a mezőgazdaság hozzáadott értéke az aszály miatt 12,4 százalékkal esett, a külkereskedelem egyenlege pedig 2,9 százalékponttal rontotta a teljesítményt. A kép leggyengébb pontja továbbra is a beruházás.

A számok alapján könnyű lenne azt mondani, hogy a magyar gazdaság kezd magához térni. Ez helyes megállapítás, de önmagában kevés, mert a GDP egyszerre három időszakról ad információt. A mostani teljesítmény részben a korábbi évek döntéseinek eredménye, a mai beruházási döntésekből pedig később lesz – vagy nem lesz – termelési kapacitás, majd abból GDP. Ezért a mostani 0,5 százalék mellett legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen gazdaság épül a következő két évre. Három összefüggés különösen fontos.

1. A beruházás ma döntés, holnap kapacitás, később GDP

A gazdaság növekedésének van egy egyszerű logikája. A vállalat ma eldönti, hogy vesz-e új gépet; a gépet hónapok múlva üzembe helyezik; a többlettermelés pedig később jelenik meg. Ha az új kapacitás exportképes terméket állít elő, az exportban is megjelenik, ha a vállalat hatékonyabbá válik, nő az egy dolgozóra jutó hozzáadott érték. A beruházási adatok ezért előre jeleznek – és Magyarországon éppen itt van a legnagyobb kérdőjel.

A beruházási aktivitás az elmúlt években jelentősen visszaesett, és a fordulat még nem jött el. 2025 negyedik negyedévében a beruházások volumene szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, 2026 első negyedévében pedig a bruttó állóeszköz-felhalmozás volumene tovább csökkent – Magyarország egyike volt annak a hat uniós országnak, ahol ez történt.

Ez azért fontos, mert a beruházások hiánya először szinte láthatatlan. Egy cég egy-két évig még a régi gépeivel is elboldogul. A harmadik évben viszont már lassabban termel, drágábban gyárt, nem tud új megrendelést vállalni, vagy nem képes belépni egy magasabb hozzáadott értékű piacra. Ez nem azonnal jelenik meg a GDP-ben – ezért a mostani beruházási adatoknak van egy 2027–2028-as árnyéka is.

Ha a beruházások tartósan alacsonyak maradnak, a gazdaság egy ponton eléri a saját kapacitáskorlátait: a több fogyasztást már nehéz több hazai termeléssel kiszolgálni, a vállalatok importból pótolnak, árat emelnek, vagy egyszerűen nem vállalnak további megrendelést. Egy étterem példája jól mutatja ezt. Ha a forgalma 20 százalékkal nő, az első időszakban elég több alapanyagot rendelni és néhány új embert felvenni. Ha a forgalom tartósan magas marad, nagyobb konyha, több asztal és új berendezés kell – ha ezek elmaradnak, a növekedés elakad. A nemzetgazdaság ugyanezt csinálja nagyban. A beruházás tehát a jövőbeli GDP előfeltétele.

2. Az állam sokáig segített létrehozni a beruházást – de a piac önmagában sem ad mindenre jó választ

Az elmúlt évek gazdaságpolitikájának fontos eleme volt, hogy az állam közvetlen vagy EU-s forrásokkal ösztönözte a vállalati beruházásokat. Ez a modell képes volt beruházásokat előrehozni. Egy projekt, amely piaci alapon csak 2028-ban térült volna meg, 20–30 százalékos támogatással már 2026-ban elindulhatott. Ez gazdaságpolitikai szempontból racionális lehet, különösen ott, ahol a beruházásnak szélesebb hatása van: infrastruktúra, technológia, energiahatékonyság, kutatás-fejlesztés, beszállítói kapacitás.

A probléma ott kezdődik, amikor a támogatás olyan beruházást tart életben, amely piaci alapon nem lenne életképes – ilyenkor az állam nem növekedést gyorsít, hanem erőforrást köt le egy kevésbé hatékony projektben. Ezért érthető az a fordulat, amely nagyobb szerepet ad a piacnak és szűkíti az általános támogatási logikát.

A másik oldal kockázata viszont ugyanilyen valós:

Egy kis magyar vállalkozás lehet teljesen életképes, mégsem biztos, hogy van 200 millió forintja egy automatizált gyártósorra – a bank pedig lehet, hogy csak jelentős fedezet mellett hitelez. Egy nagyvállalat ugyanezt saját tőkéből, bankhitelből vagy csoporton belüli finanszírozásból könnyebben megoldja.

A támogatás mellett ezért a másik kulcskérdés a finanszírozás ára. A magántőke ott jelenik meg, ahol a beruházás a mindenkori hitelkamatok mellett is megtérül; a tőkeszegény kis- és középvállalkozások számára a drága piaci hitel önmagában is beruházási korlát.

A két szélső álláspont egyike sem meggyőző. A támogatási modell túlzott használata rontja a hatékonyságot; a támogatások teljes visszaszorítása viszont olyan beruházásokat halaszt el, amelyekhez a magyar vállalkozások egy részének önerőből nincs elegendő tőkéje.

Az állam beruházásösztönző szerepe egyébként nem tűnt el: 2026-ban is jelennek meg jelentős egyedi támogatások). A változás abból a szempontból érdekes, hogy melyik beruházást támogatjuk, mennyire célzottan, és mennyi piaci teljesítményt várunk el érte. Ez már sokkal közelebb állna egy egészséges modellhez. Nem a támogatások átirányítása számít, hanem az eredményelvárások realitása.

3. A piac erősebb szerepe szelektálni fog – de a vállalatok kihullása önmagában nem növekedés

A következő évek egyik legfontosabb folyamata valószínűleg a vállalatok közötti szelekció lesz. Ez első pillantásra jó hír: a gyenge vállalkozás kiesik, a hatékonyabb átveszi a piacát, jobb technológiát használ, magasabb bért tud fizetni. Ez a piacgazdaság normális működése. Van azonban egy fontos különbség a vállalatok átrendeződése és a gazdaság növekedése között.

Tegyük fel, hogy egy ágazatban ezer vállalkozás működik, közülük száz rosszul gazdálkodik és bezár, a fennmaradó kilencszáz pedig átveszi a vevőket és a munkavállalókat. A tulajdonosi szerkezet megváltozik, a piac koncentráltabb lesz, a hatékonyabb cégek nagyobbak lesznek – de ha a kilencszáz vállalat nem épít új kapacitást, nem fejleszt technológiát és nem növeli az exportot, akkor

Ez különösen a kisebb magyar vállalkozásoknál lehet veszélyes. A nagyobb vállalatok könnyebben férnek hozzá finanszírozáshoz, szakemberekhez, technológiához és nemzetközi piacokhoz; a verseny ezért szelektív lesz: a gyenge kisvállalkozások egy része kieshet, miközben a nagyobb szereplők tovább erősödnek. Ha a kiesők helyén termelékenyebb magyar cégek jelennek meg, a gazdaság hatékonyabbá válik. Ha viszont a piacot néhány nagyobb szereplő osztja fel egymás között, akkor lesz tulajdonosváltás, koncentráció és erősebb alkupozíció, miközben a teljes gazdasági teljesítmény alig változik.

Ezen a ponton a „piac majd megoldja” gondolat önmagában kevés. A piac kiválasztja a túlélőket;

– vagyis, hogy az új beszállító ne csak átvegye a régi helyét, hanem új gépet vegyen, több exportot vállaljon és több értéket termeljen egy munkavállalóval.

Mit tanulhatunk Lengyelországtól és Csehországtól?

A régiós összehasonlítás azért hasznos, mert Magyarország ugyanabban az európai gazdasági környezetben működik. Lengyelország jóval gyorsabb növekedést ért el: 2025 harmadik negyedévében 3,7 százalékkal nőtt éves alapon, a negyedikben pedig 4 százalék körül bővült. Ebben szerepet játszik a nagyobb belső piac, a magas állami és uniós finanszírozású beruházási aktivitás és az exportkapacitások bővülése – egy 38 milliós piac önmagában is más vállalati méretet és beruházási volument tesz lehetővé.

Csehország más szempontból érdekes. A cseh gazdaság erősen ipari és exportorientált, ezért ott különösen fontos, hogy az üzemekben milyen értéket állítanak elő – és a számok itt beszédesek. OECD-adatokon alapuló elemzés szerint 2024-re Csehország, Szlovákia és Lengyelország egy munkaórára jutó hozzáadott értéke 52–54 dollár között mozgott vásárlóerő-paritáson, a magyar érték ettől lemaradva, 48 dollár körül állt. A lemaradás tehát nem a gyárak számában van, hanem abban, hogy egy óra munka mennyi értéket termel.

Egy 1000 eurós termék összeszerelése és fejlesztése között a GDP szempontjából nem a termék ára a különbség, hanem az, hogy az értékből mennyi keletkezik itthon. Az egyik esetben a hozzáadott érték nagy része máshol jön létre; a másikban a mérnöki munka, a szoftver, a gyártástechnológia és a szellemi tulajdon is az országban marad.

Mi dönti el a következő két évet?

A fentiekből három dolog következik. A mostani GDP részben a múltat méri: a 2026-os növekedés mögött korábbi beruházások és korábbi döntések állnak, a 2027–2028-as gazdaság körvonalai pedig a mai beruházási adatokban látszanak. A támogatás és a piac között nem a több vagy a kevesebb, hanem a jobban kiválasztott támogatás jelenti az egyensúlyt. A vállalati szelekció pedig csak akkor hoz növekedést, ha a felszabaduló munkaerő, tőke és piaci részesedés produktívabb cégekhez kerül, amelyek beruháznak és magasabb hozzáadott értéket termelnek.

A következő szakasz ezért nehezebb kérdéseket hoz. Lesz-e elegendő új beruházás? Megjelenik-e a magántőke – elérhető áron – ott, ahol eddig az állami támogatás volt a döntő ösztönző? És ami mindezek felett áll:

Mert hosszú távon ebből lesz a magasabb bér, a nagyobb vállalati profit, a szélesebb adóalap és az emelkedő életszínvonal.

A mostani GDP-adat tehát azt mutatja, hogy a motor jár, de üresben. A következő egy-két év dönti el, hogy épül-e hozzá nagyobb motorteljesítmény is – ehhez pedig a fogyasztás önmagában kevés.

Új kapacitás, beruházás és magasabb hozzáadott érték kell. Akkor el is tud indulni az autónk.

A szerző publicista.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát!

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Németh Kata / Index)