KülföldSzerző: index 51 perccel ezelőtt 8 percnyi olvasás
A párt története legrosszabb estéjén van túl, először nem jutott be egy tartományi parlamentbe.
„Ez katasztrófa” – így jellemezte Friedrich Merz német kancellár, egyben a kereszténydemokrata-jobbközép CDU elnöke a Berlinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában tartott tartományi választások eredményét közvetlenül az exit pollok nyilvánosságra hozatala után.
Az már a kutatásokból is látszott, hogy a CDU rosszul szerepelt: Berlinben elveszítették a polgármesteri széket, és a 2023-as győzelem után csak a második helyet szerezték meg, míg Mecklenburg-Elő-Pomerániában a párt legrosszabb tartományi eredményét éri el 1951 óta, amikor eddig története során eddig egyetlen alkalommal egy számjegyű eredményt szerzett – akkor Brémában értek el 9 százalékot.
Ugyanakkor a szavazatok megszámlálása után az exit pollnál még ennél is rosszabbat mutatnak az eredmények. Merz pártja ugyanis az exit pollal ellentétben nem 5,5 százalékot kapott, hanem
története során a CDU egy tartományi parlamenti parlamentből kiesett, miután a kereszténydemokraták nem ugrották meg az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A CDU a szavazatok 4,89 százalékát kapta, szám szerint 49 629-et, amivel valamennyivel több mint ezer szavazattal maradt el az ötszázalékos küszöbtől. A története során a CDU mindössze egyszer ért el egyszámjegyű eredményt tartományi választáson, olyan pedig sosem történt, hogy ne jutott volna be egy tartományi parlamentbe – ezidáig.
A választási eredmények a szavazatok megszámlálása után Mecklenburg-Elő-Pomerániában (zárójelben az előző választáson elért eredményhez képesti változás, valamint a mandátumszám):
Az eredményből egyértelműen kirajzolódik, hogy ugyan a tartományt 2017 óta irányító Manuela Schwerig SPD-s miniszterelnök megtarthatja irodáját, azonban az SPD-nek az előző ciklusban koalíciós partnere, a die Linke mellé a Zöldeket is be kell vennie a kormányba, hiszen anélkül nincs meg a parlamenti többségük.
Míg az AfD a 2024-es türingiai, valamint az idei szász-anhalti tartományi választás után újabb egykori NDK-s tartományban vált a legerősebb párttá. Ugyan hiába nyilatkozta Timo Chrupalla társelnök, valamint a tartományi miniszterelnök-jelöltjük, Leif-Erik Holm, hogy a választók egyértelműen felhatalmazták kormányzásra, mint fentebb írtuk, hiába a szavazatvesztése a többi pártnak, parlamenti többség hiányában a szélsőjobboldali párt helyett az eddigi vörös-vörös koalíció helyett egy vörös-vörös-zöld kormánya lehet az összesen valamennyivel több mint 1,6 millió lakosú észak-keleti tartománynak.
Berlinben is hasonló a helyzet, hiszen ugyanúgy csak egy vörös-vörös-zöld koalíciónak van többsége, annyi különbséggel, hogy a legnagyobb párt ebben nem a szociáldemokraták, hanem a szélsőbaloldali die Linke lesz, így Bodo Romelow után Elif Erlap mindössze a második linkés tartományi vezető lehet a párt történetében.
Berlini eredmények (zárójelben az előző választáson elért eredményhez képesti változás, valamint a mandátumszám):
Nem véletlen, hogy Merz már az exit pollok közlése után kamerák elé állt a Konrad Adenauer Háznak nevezett CDU-központban. Már a választási felvezetőnk előtt is írtuk, hogy a kancellár nehéz helyzetben van, hiszen a Szász-Anhaltban elszenvedett vereség – Mecklenburg-Elő-Pomerániához hasonlóan akkor is megfelezte szavazóinak számát a párt – után egyre többen fejtegették, hogy lehet nem ő a megfelelő ember a CDU, valamint a Németország előtt álló feladatokra.
Merz emiatt New Yorkba tervezett útját is lemondta, hogy az ENSZ Közgyűlésen felszólalhasson, hogy helyette Berlinből irányíthassa a kríziskommunikációt. Ennek megfelelően már az exit polloknál vállalta a felelősséget az eredményekért, kijelentette, hogy azon nincs mit szépíteni, viszont ezek nem tántorítják el attól, hogy folytassa a munkáját, mondván, hogy a Németország gazdasága számára szükséges reformokhoz gerincre, kitartásra és türelem kell, amit ő tud nyújtani. Hangsúlyozta, hogy sok döntés nem fog azonnal tapsot eredményezni, de hosszú távon ezekre szüksége van az országnak – ebben közte és a szakértők között nincs is vita.
Azonban Merz még úgy tette ezt a kijelentését, hogy akkor a CDU ugyan történetének legrosszabb eredményét éri el egy tartományi választáson, de legalább bejut a tartományi parlamentbe, viszont ettől végül elmaradt.
Nem véletlen, hogy azóta a német sajtót az egyértelmű kérdések helyett (ki kormányozza az adott tartományokat; továbbra is erősödik az AfD) az foglalkoztatja, hogy mi lesz a kancellár sorsa, és mikor kerülhet sor az elmúlt hetekben a szász-anhalti választások után már többször is emlegetett esetleges kancellárcserére.
Merznek a célja most az időszerzés, emiatt is állt mindössze 14 perccel (!) az urnazárás után kamerák elé, hogy bejelentse maradási szándékát, ismételten hitet tegyen a szükséges reformok mellett, valamint hangsúlyozza, felveszi a kesztyűt, és nem menekül el a kihívások elől.
Ha az elkövetkezendő heteket – sőt akár a mostani hetet – túléli, akkor akár jövő tavaszig be is biztosíthatná a helyét, hiszen legközelebb áprilisban tartanak majd tartományi választásokat (Schleswig-Holsteinban és Saar-vidéken). Ha csak a közvélemény-kutatásokban a CDU támogatottsága országosan és ezen tartományokban drasztikusan nem romlanak, akkor nem lesz napirenden a lehetséges leváltása – ugyanekkor ehhez pozitív eredményeket sem ártana felmutatnia, a kancellár pedig abban reménykedik, hogy a közeljövőben jó hírekkel szolgálhat a gazdaság területén.
Azonban még ha a 2026-os negyedik negyedév, valamint a 2027-es számok is gazdasági növekedésről számolnak majd be makro szinten, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a német háztartások helyzete is javulna: Donald Trump amerikai elnök Irán ellen vezette háborúja miatt az üzemanyagárak továbbra is magasak, ahogy az egészségügyi biztosítások, valamint más megélhetési költségek sem fognak olyan ütemben csökkeni, ha egyáltalán.
Ettől még a pártján belüli konfliktusok (a CDU támogatottságának folyamatos csökkenése, valamint Merz jelenléte inkább teher, mintsem segítség a választásokon), valamint az uniópártok és SPD közötti szövetségi kormányon belüli viták és elvi különbségek továbbra is megmaradnak, ahogy Merz politikájának is a hibái – még saját pártján belül is sokszor Ankündigskanzler-nek, azaz bejelentő kancellárnak csúfolják, utalva arra, hogy Merz már a 2025-ös kampány ideje alatt is sok mindent bejelentett, amiből azután vagy visszalépett, vagy azokat egyszerűen nem tudta teljesíteni.
A CDU pártelnöksége hétfőn, bundestagbeli képviselőcsoportja pedig kedden ülésezik, ahol a hangulatot a rossz és szörnyű közötti skálán lehet elhelyezni, mintsem egy képzeletbeli semleges és rosszon –
elvégre egy pártelnök sem mondhatja el magáról, hogy az egykoron néppártinak tartott CDU immáron egy középpárttá, egy tartományban pedig parlamenten kívüli párttá zsugorodott.
Merz mellett jelenleg az elég gyenge érvek, hogy eddig még nem lépett elő egy potenciális kihívó sem – bár a sajtó Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökét, Hendrik Wüstöt annak tartja, aki azonban még nem lépett elő, és április végén szintén tartományi választásnak néz elébe –, valamint a CDU általában lojális vezetői iránt. Emellett pedig a személyi ambíció mellett nem túl vonzó a kancellári iroda, hiszen egy új CDU-elnöknek és kancellárnak ugyanazon strukturális és politikai gondokkal kellene megküzdenie, mint Merznek.
Azonban Merzen nem csak pártján belülről helyezedik nyomás.
A tartományi választásokon szövetségi koalíciós partnere, az SPD ugyanúgy veszített szavazókat, de a tartományi választásokon a szövetségi nagykoalíció ellen kampányoló szociáldemokraták kevesebb szavazatot veszítettek, mint CDU-s kollégáik, ami a koalíción belüli dinamikát is megváltoztatja – elvégre a nyugdíjreformot ilyen formájában ellenző Lars Klingbeil SPD-társelnök és kancellárhelyettes konkrét választási eredményeket tud felmutatni, hogy a németek ellenzik a kancellár tervét (bár ennek egyik oka, hogy a 45 év munkaviszony utáni korai nyugdíj leginkább a keletnémeteket érintenék, most pedig keletnémet tartományokban voltak választások).
Ugyan nem várható, hogy emiatt felbomlana a koalíció, hiszen Németországban az nagyon ritkának számít, és a kormányon belüli konfliktusok ellenére a pártok kitartanak a koalíció mellett, de Merzen nemcsak a pártján belül, hanem azon kívül is jön nyomás.
Alice Weidel, az AfD társelnöke már rögtön a tűzfal lebontására szólította fel Merzet és a CDU-t,
sőt, szerintük a szász-anhalti 43,9, valamint a mecklenburg-elő-pomerániai 38,2 százalékos szavazatarány is azt bizonyítja, hogy a párt immáron nem egy szűk réteg protestpártja, hanem megérkezett a politikai középre, és átvette a CDU dominanciáját a német politika jobboldalán.
Ugyan a párt országosan is folyamatosan erősödik a közvélemény-kutatásokban, és a berlini választáson is növelték szavazóiknak a számát, viszont kijelentésük még így is túlzó, hiszen két egykori NDK-s tartományban értek el nagyon jó eredményt, amelyek eleve a párt fő bázisának számítanak.
Az ilyen kijelentések, valamint az AfD ezeken a választásokon mutatott arca azonban alkalmas arra, hogy egyrészt még szélesebb körben normalizálja a szélsőjobboldali pártot – elvégre Ulrich Siegmund Szász-Anhaltban és Leif-Erik Holm Mecklenburg-Elő-Pomerániában is a párt moderáltabb köntösbe öltöztetett szakpolitikákkal házalt, valamint a riogtató kommunikációt is a pozitív üzenetek váltották fel –, másrészt pedig tovább növeljék a nyomást az uniópártokon és Merzen.
Azzal Weidelék is tisztában vannak, hogy ebben a ciklusban nem lesznek szövetségi szinten kormányzópárt, és sem Merz, sem pedig jövőbeni utóda nem fogja lebontani a tűzfalat, azonban mindezek, valamint az előrehozott választások követelésével a nyomásnövelésen kívül arra is alkalmas, hogy a következő kormányzó pártként mutassák be magukat. Hogy ez végül így lesz, az nem is idén, és nem is jövőre fog eldőlni.
Napi