Horvát Lili rendezővel a Jegyzeteim a Marsról című filmjének premierje után, a Velencei Filmfesztiválon beszélgettünk, többek között arról, hogy

• miért került sci-fi szál egy klasszikus szerelmi történetbe,
• hogyan sikerült világsztárokat megnyernie a produkciónak,
• mi vár az alkotásra a velencei premier után, 
• akar-e még mesélni a szerelemről,
• miért került be a filmbe a fonódó villamos. 

A Jegyzeteim a Marsról története közelről sem nevezhető hétköznapinak. Mi inspirálta a forgatókönyv megírásakor?

Először egy jelenetfoszlány volt meg: egy nő, aki eltűnik egy balesetben, csodálatos módon feltűnik az emlékére szervezett búcsúztatón, és ott összetéveszti a férjét egy másik férfival. Eköré építettem apránként a film többi elemét – kibomlott egy romantikus történet, ami a nagy szerelem mellett teszi le a voksát, ugyanakkor arról is beszél, hogy van egy örök határa annak, mennyire ismerhető meg az az ember, akit szeretünk.

Honnan eredeztethető a történet sci-fi szála? Azt hiszem, hogy ezt a történetet a fantasztikus elemek nélkül is megírhatta volna. És akkor marad egy történet, aminek a központi kérdése szerintem nem más, mint hogy leküzdhető-e a távolság két ember között, ha megjelenik.

Rengeteg dolog alakult a fejlesztés során, de Margot, a film női hőse, a kezdetektől űrkutató volt. És az az irreális elem, amely a sci-fi réteg kulcsa, már a forgatókönyv legkorábbi változataiban is ott volt. Tehát nem az történt, hogy megírtam egy romantikus házassági drámát, majd ráöntöttem egy adag science fiction szószt. Ez végig organikus módon, együtt alakult.

Óvatos közelítés

Ön szerint a sci-fi szál mit ad hozzá a történethez?

Nem tudom eszerint a szempont szerint szétválasztani a történetet. A sci-fi szerves része a filmnek, a két réteg együttműködik, felelgetnek egymásnak. Ne haragudjon, hogy megkerülöm a kérdést, de igyekszem óvatos lenni, mikor a film értelmezéséhez közelítünk.

Egy film éveken keresztül kristályosodik – a munkatársaimmal együtt arra törekszem ezalatt az idő alatt, hogy a lehető legpontosabban artikuláljuk a gondolatokat, amelyek miatt belevágtunk a dologba. Ezt a pontosságot nem tudom elérni egy interjú-válaszban. Arról nem is beszélve, hogy a film most már a közönségé. Mindegy, mi volt a szándék – azt jelenti, amit az egyes befogadók gondolnak.

Értem. Ez esetben beszélgessünk gyakorlati dolgokról, mert nem biztos, hogy szerencsés, ha elveszünk az értelmezésben. Hogyan sikerült két ekkora szupersztárt megnyernie a produkciónak?

Az előző filmem, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre nagyon jól ment Amerikában, jó kritikákat kapott, szerepelt a Torontói Filmfesztiválon, jelölték egy meghatározó filmes díjra, az Independent Spirit Awardsra. Forgalmazásba került az Egyesült Államokban, és ennek kapcsán elkezdtek a nagy művészügynökségek megkeresni – végül az UTA-hez kerültem 2021-ben. Ők már az elején világossá tették, hogy nem alkalmazott rendezőként szeretnének elhelyezni különböző produkciókban. Az volt a víziójuk, hogy a segítségükkel a saját szerzői utamat folytassam, csak éppen angol nyelven. A UTA volt a kulcs ahhoz, hogy olyan szintű színészek, mint Mackenzie Davis vagy Rupert Friend egyáltalán elolvassák a forgatókönyvet.

Nagyon érdekelne, hogy a forgatókönyv írása közben gondolkodott-e színészeken. Gyakorta megesik, hogy a forgatókönyvírók már tudják, hogy kit látnának szívesen egy adott szerepben.

Volt olyan munkafázis írás közben, amelyben segített egy-egy jelenet vagy dialóg igazságát, működőképességét tesztelni, hogy ezt vagy azt a színészt odaképzeltem. Rupert és Mackenzie nagyon közel áll ahhoz a két képzeletbeli figurához, akiket a forgatókönyv legelső változatában megírtam. Mikor elvállalták a főszerepeket, még egyszer végigmentem az anyagon, hogy rájuk igazítsam. És velük közösen is finomítottunk még a szövegen a próbák, majd a forgatás során.

Megismerni az arcukat

Mennyire volt könnyű instruálni őket?

Nagyon. Ők mindketten fantasztikus színészek. Londonban találkoztunk először személyesen, a forgatás előtt pár héttel. Kijött velem Maly Róbert operatőr is, végigülte az olvasópróbát, és rengeteg fotót készített Mackenzie-ről és Rupertről.

Mackenzie Davis és Rupert Friend az első pillanattól kezdve a szövetségeseink voltak. Pontosan tudták, hogy ez nem a Terminátor vagy a Jurassic World – éppen az volt számukra izgalmas, hogy ők is nagyon személyes módon fogalmazhattak ebben a filmben.

A hollywoodi színészek ahhoz vannak szokva, hogy teljes felelősséget vállalnak a saját alakításukért – mi itt Magyarországon inkább kézen fogva dolgozunk. Úgy érzem, valami extra szikrázás született a két iskola találkozásából. Az, hogy a próbák során apróra feltérképeztük mindkét karakter ívét, később nagyon hasznosnak bizonyult, mivel különféle gyártási szempontok miatt nem tudtunk a történet időrendjében forgatni. Megszerettük ezt az ide-oda ugrálást a karakterek idővonalán, mert így lehetőségünk nyílt reagálni a már leforgatott anyagra. Láttuk, mi működik jól, mi kevésbé, és ezek szerint tudtuk finomhangolni az alakításokat.

Azért is érdekes, amit mond, mert Mackenzie Davis egyetlen szerepnek élte meg a két, bizonyos értelemben különálló karakterét, a baleset előttit és utánit.

Mackenzie-vel úgy gondoltuk, hogy a második verzió az első tudattalanba száműzött vágyait aktualizálja, meri kommunikálni – a két Margot egymásba mosódik.

Másfelől viszont arról beszélt, hogy a visszatérő Margot folyton a jelenben van, nem foglalkozik a múlttal. Mindezt kissé megvilágosodott állapotnak is hívhatnánk, ami viszont nem a vágyak kifejezésével paralel állapot.

Ugyanakkor a film vége felé fontos lesz, hogy már a visszatérő Margot-nak is vannak emlékei. Már neki is van egy kis múltja.

Újrakezdés

Mi következik a velencei premier után?

Először a Londoni Filmfesztiválra megy a film, aztán utazik mindenfelé. Itthon először a BIFF-en lesz látható október végén, és majd februárban jön a mozikba.

Milyen visszajelzéseket kapott itt, a Velencei Filmfesztiválon?

Nagyon pozitív volt a fogadtatás, ami nyilván nagy öröm és megkönnyebbülés. Különös élmény, hogy sokan nem csak a filmet dicsérték, hanem váratlanul a saját házasságukról vagy kapcsolatukról kezdtek el beszélni –

Az utóbbi két filmjében alaposan körüljárta a szerelem témakörét. Akar még mesélni erről?

A szerelemről? Nem tematikusan szoktam közelíteni a projektekhez, hanem mint a Mars esetében is, piszkál egy ötlet, egy jelenetcsíra – az elején még nem látom pontosan, hova vezet.

Elég pozitív a filmje végkicsengése abban az értelemben, hogy mindig újra lehet kezdeni, a távolságokat át lehet hidalni. Nem szeretnék általánosítani, de a Tinder korában ez nagy érték és inkább ezt mutatta fel. Miért döntött így?

Ez a film nem adja könnyen a pozitív végkicsengést – azt hiszem, óvakodom is a túl könnyű dolgoktól az élet minden területén. Újrakezdeni a társunkkal egy hosszú kapcsolaton belül, új felfedezéseket tenni – ez szinte lehetetlen. Nagy kihívás, de nagy izgalmakat is tartogat.

Van egy jelenet, ami számomra elviselhetetlen kínokat okozott. Jelesül, amikor a fonódó villamos (nap mint nap használom) bekanyarodik a Clark Ádám térre. És kissé zajérzékeny vagyok és rendkívül hangosan hallani lehet azt a tényleg elviselhetetlen csikorgást. Miért volt szükség ennek a megörökítésére?

Az előző jelenetben a szaglás van kiemelve, az érzékelés döbbenetének nagy szerepe van a történet ezen pontján. Ezt a hangot Margot hallja, miközben újra felfedezi a világot. A villamos csikorgása egyébként megjelenik már a film elején is, ott az eredeti Margot kapja fel rá a fejét. És összecseng Keresztes Gábor zenéjének egy bizonyos rétegével, amit akár „marsi réteg”-nek is nevezhetünk. Szóval nem véletlen, hogy kiemeltük a csikorgást, de persze sajnálom, hogy bántotta a fülét.

Rupert Friend azt mondta, hogy remek, bográcsban készült csirkepaprikást evett a forgatáson. Ön készítette?

Nem, a csirkepaprikás aközben készült, mialatt mi Ruperttel bent forgattunk a házban.

(Borítókép: Horváth Lili 2020. szeptember 28-án. Fotó: Thomas Niedermueller / Getty Images)