BulvárSzerző: blikk 1 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás
Meghalt egy 82 éves férfi Görögországban, miután egy napágy miatt összeverekedett egy másik férfival a Vouliagmeni strandon, számolt be az esetről a BBC a helyi sajtóra hivatkozva.
Szemtanúk szerint a két férfi vitája tettlegességig fajult, amikor az áldozat – egy 82 éves férfi – egy lefoglalt napágynál várt másokra. A verekedésbe mások is bekapcsolódtak az Athénhoz közeli strandon. A görög Kathimerini újság beszámolója szerint sikítások hallatszottak a strand másik oldalán is - írja a BBC.
A rendőrök letartóztattak egy 76 éves férfit, aki a beszámolók szerint részt vett a konfliktusban. Emellett egy 21 éves nőt is bilincsben vittek el, akinek arcán sérüléseket találtak. Őt azonban később szabadon engedték.
A verekedés hevében a 82 éves férfi összeesett: a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életét. Végül a kórházban hunyt el. Jelenleg vizsgálják, hogy mi okozta pontosan a halálát.
Az eset egyre több figyelmet kap a nemzetközi sajtóban. Nem is beszélve arról, hogy a közelmúltban egy másik turista kártérítést nyert egy hasonló konfliktus miatt, amely szintén egy görögországi napágyhoz volt köthető.