GazdaságSzerző: economx 1 órával ezelőtt 1 percnyi olvasás
A német kancellár szerint a most szükséges lépésekhez elszántságra, kitartásra és türelemre van szükség.
Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap tartott tartományi választáson a választási hatóságok által hétfőn hajnalban közölt előzetes eredmények szerint.
Az észak-németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a párt 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a szavazatok mindössze 4,9 százalékának megszerzésével.
A CDU a tartományi parlamentből is kiesett, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt.
A szélsőjobboldali AfD (Alternatíva Németországnak) az előzetes eredmények szerint 38,2 százalékkal győzött, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig a második helyet szerezte meg 35,5 százalékkal. A Baloldal 6.5 százalékkal, a Zöldek pedig 5,7 százalékkal jutottak be a tartományi parlamentbe.
Berlinben a Baloldal aratott világos győzelmet, miután a szavazók 25,7 százaléka adta le rá a voksát. A CDU 18,8 százalékot, az AfD 16,3 százalékot, a Zöldek 14,3 százalékot, az SPD pedig 12,1 százalékot kapott a helyi választási hatóság közlése szerint.
„A reformoknak meg kell valósulniuk” – szögezte Friedrich Merz. „Vállalom ezért a felelősséget, mert előre akarom vinni az országunkat.” Hozzátette, hogy a most szükséges lépésekhez elszántságra, kitartásra és türelemre van szükség. Elmondása szerint ezt meg fogja mutatni a CDU elnökeként és mindenekelőtt az ország kancellárjaként – olvasható a BBC cikkében.
„Még azt is mondanám, hogy ezek a reformok jelentik az ellenszert annak az autoriter méregnek, amely az autoritarizmus iránti vonzalommal egyre mélyebben hatol be a társadalmunkba”
– tette hozzá Merz.
Az AfD országos társelnöke, Alice Weidel így fogalmazott: „Mi vagyunk a legerősebb politikai erő, és elértük a társadalom fősodrát.”