GazdaságSzerző: portfolio 1 órával ezelőtt 1 percnyi olvasás
Erős első félévet zárt a PannErgy, a BÉT-en közzétett dokumentumok alapján a társaság árbevétele 6 százalékkal nőtt, a nettó eredmény pedig 75 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A geotermikus hőértékesítés is emelkedett, főként a győri rendszer jobb teljesítménye miatt. A menedzsment a féléves számok után megerősítette az idei EBITDA-várakozását. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.
A PannErgy 2026 első hat hónapjában 4,375 milliárd forintos konszolidált árbevételt ért el, 6 százalékkal többet az egy évvel korábbi 4,129 milliárd forintnál.
A működési eredmény 7 százalékkal, 517 millió forintra nőtt. Az EBITDA 1,661 milliárd forint lett, szemben a tavalyi első félév 1,672 milliárd forintjával.
A nettó eredmény ennél jóval nagyobbat ugrott: a csoport 619 millió forintos nyereséget ért el az egy évvel korábbi 353 millió forint után,