GazdaságSzerző: portfolio 1 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás
Letöltendő börtönbüntetést kért a Debreceni Járási Ügyészség Tasó László volt fideszes országgyűlési képviselő unokaöccsére és annak volt feleségére különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt. A vád szerint a pár több mint 168 millió forintot emelt ki jogtalanul a nyíradonyi önkormányzati vagyonkezelőből, az összeget pedig saját cégeiknek és egy strómannak juttatták - tudósított a 444.hu.
A visszaélések középpontjában a Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft. áll, ahol a volt feleség, Czifra Erzsébet a számviteli osztályt vezette. A nőt 2017-ben bízták meg egy több mint 700 millió forintos, uniós támogatású technológiai park pénzügyi felügyeletével. A beruházás kivitelezését a házaspár közös cége,
a T+C Company Kft. nyerte el egy 2020-as közbeszerzésen.
Bár a nő később kiszállt a vállalkozásból és a házasságukat is felbontották, a projekt kifizetéseiért továbbra is ő felelt a vagyonkezelőnél.
A Tasó család évtizedekig meghatározta a település életét, hiszen Tasó László 1994-től húsz éven át volt polgármester, majd 2024 májusáig a térség országgyűlési képviselője. Unokaöccse, Tasó János cégei ez idő alatt milliárdos bevételekre tettek szert a helyi közbeszerzéseken.
A vádirat szerint a sikkasztást meglehetősen egyszerű módszerrel követték el. A cégek számlát állítottak ki, amelyet a vagyonkezelő kifizetett, majd a számlát sztornózták. A pénzt azonban nem utalták vissza, és a számviteli vezető sem követelte a visszatérítést. Amikor a vállalkozás ellen sorra indultak a végrehajtások,
az összegek egy része már közvetlenül Tasó János magánszámlájára érkezett.
A jogtalan kifizetésekből több tízmillió forint jutott a férfi különböző érdekeltségeinek. Az ügyletben egy volt önkormányzati dolgozót is felhasználtak strómanként, akinek a számlájára 5,5 millió forintot utaltak, és ezt az összeget készpénzben kellett felvennie, majd átadnia Tasó Jánosnak.
A folyamatos pénzelszívásra 2023 januárjában derült fény, amikor a vagyonkezelő számláján már nem volt elegendő fedezet egy aktuális kifizetéshez. Az ezt követő fegyelmi vizsgálat feltárta a sorozatos túlfizetéseket, a nőt pedig azonnali hatállyal elbocsátották. Bár Tasó János a pénz nagy részét 2022 és 2023 folyamán visszafizette, a büntetőeljárást így sem kerülhették el.
Az ügyészség indítványa szerint beismerés esetén a férfira 2 év 8 hónap, a nőre pedig 2 év letöltendő szabadságvesztés várhat, kiegészítve vagyonelkobzással, valamint a közügyektől és a szakmájuk gyakorlásától – a cégvezetéstől, illetve a könyvviteli tevékenységtől – való többéves eltiltással.
A korrupciós ügy ráadásul ezzel még nem ért véget, az érintett cégekkel kapcsolatban ugyanis csődbűntett gyanújával is nyomozás zajlik. A bűncselekményekhez használt T+C Company Kft.-t idén, 2026 júniusában végleg törölték a cégjegyzékből, a többi érintett vállalkozás pedig jelenleg is felszámolás alatt áll.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images