nemzetisport Sport

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Szerző: nemzetisport 46 perccel ezelőtt 2 percnyi olvasás


Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Szeptember 12-én még csak annak örült, hogy bemutatkozott holland klubjában, az ADO Den Haagban, hét nappal később gólt ünnepelhetett, vasárnap pedig válogatott meghívót kapott Bárány Donát.


Keserédes, hogy Varga Barnabás combizomszakadása miatt, kényszerűségből került vissza a válogatott keretbe Bárány Donát, de a Debrecenből a nyáron Hágába igazoló csatár története szinte meseszerűen alakult. Nyáron úgy mutatkozott be a nemzeti csapatban, hogy már másodszor hívta meg őt Marco Rossi, de első alkalommal sérülés miatt távol kellett maradnia. Jól futballozott Szlovénia és Görögország ellen is, azonban súlyos térdsérülést szenvedett. Ettől függetlenül lecsapott rá július közepén az ADO Den Haag, a rehabilitációját a holland élvonalban folytatta, és úgy tűnik, formába is lendült. Szeptember 12-én végre bemutatkozhatott, a Twente elleni 0–2 során 23 percet játszott, múlt szombaton pedig a 69. percben küldte pályára Robin Peter vezetőedző egygólos hátrányban, öt perccel később a góljával alakult ki az 1–1-es végeredmény. 

Varga Barnabás sérülése után lapunk is próbálta megtippelni, ki pótolhatja a kiváló csatárt. A paksi Szalai József és a felcsúti Lukács Dániel kerettag, kézenfekvő, hogy szóba kerültek, emellett a La Louviere-nél légióskodó Gruber Zsombor és az AZ felnőttcsapatában epizódszereplő Kovács Bendegúz meghívására láttuk a legnagyobb esélyt. Ahogy tavaly Varga Barnabás vb-selejtezős távollétekor, ezúttal is tévedtünk: akkor Tóth Barna szerepeltetését prognosztizáltuk, mert stílusában ő felelt meg leginkább a követelményeknek, de Marco Rossi – mint kiderült, nagyszerű érzékkel – Lukács Dánielt dobta be váratlanul. A felcsúti támadó góllal hálálta meg a bizalmat, és csaknem egy évvel később is váratlant húzott a kapitány. Bárány Donát esetében nem vettük számításba, hogy bár hosszú sérülés után két mérkőzésen mindössze 44 játékperce volt az elmúlt három és fél hónapban, az Eredivisie erőssége és a második mérkőzésen szerzett gólja indokolttá teszi, hogy hétfőtől Telkiben készüljön a többiekkel. 

A Cube adatai szerint a termete ellenére is kiváló százalékkal nyeri meg a légi párharcait, rengeteg lövést vállal – magas szintű hatékonysággal, és ami még fontosabb, képes egyéni villanásokkal helyzeteket kialakítani. Alapvetően az összjátékban keveset vesz részt, inkább a tizenhatoson belüli céljátékosként hasznosítható: a felsorolt jellemzők alapján hasonlít Varga Barnabáshoz, ráadásul harcossága miatt nagyon szerethető játékos, gyakran fejezi be „turbánban” a mérkőzést.

 A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE 
Kapusok: Gundel-Takács Bence (ZTE FC), Pécsi Ármin (Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csinger Márk (Groningen – Hollandia), Doktorics Áron (Vasas FC), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)
Középpályások: Csongvai Áron (Saint-Étienne – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (Famalicao – Portugália), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Támadók: Bárány Donát (ADO Den Haag – Hollandia), Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szalai József (Paksi FC) 

A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI MÉRKŐZÉSEI
Magyarország–Szlovénia 1–0
G: Schön (79.)
Magyarország–Görögország 0–0
Magyarország–Finnország 2–1 
G: Varga B. (25., 43.), ill. T. Miettinen (71.) 
Magyarország–Kazahsztán 3–1
G: Szoboszlai (52.), Schäfer (67.), Tóth R. (90+2.), ill. Malij (9.)

NEMZETEK LIGÁJA
Szeptember 25.
20.45: Magyarország–Ukrajna
Szeptember 28.
20.45: Észak-Írország–Magyarország
Október 2.
20.45: Magyarország–Grúzia
Október 5.
20.45: Ukrajna–Magyarország 
November 14.
18.00: Grúzia–Magyarország
November 17.
20.45: Magyarország–Észak-Írország

ad

További tartalom Önnek