GazdaságSzerző: economx 43 perccel ezelőtt 1 percnyi olvasás
Automatikusan érkezik a dízeltámogatás négy részletben, az első összeget szeptember 30-án utalja a Magyar...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint a dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni, és bankszámlaszámot sem kell bejelenteni.
Akiknek a NAV nem ismeri a bankszámlájuk adatait, azoknak a postás kézbesíti az összeget.
Az adóhatóság az MTI által ismertetett közleményében hangsúlyozta:
a jogosultaknak nincs teendőjük, nem kell kérelmet benyújtaniuk, és külön kézbesítési címet sem kell megadniuk.
A legfeljebb 150 lóerős, kizárólag dízelüzemű gépjárművek üzembentartói összesen 20 ezer forint támogatást kapnak, négy részletben. Az összeget automatikusan a Magyar Államkincstár folyósítja, szeptember 30-án, október 30-án, november 13-án és december 7-én.
A parlament a múlt héten kivételes eljárásban tárgyalta és meg is szavazta a kormány által korábban bejelentett dízeltámogatást. A részletszabályok péntekenjelentek meg a Magyar Közlönyben.
A Levegő Munkacsoport szerint elhibázott lenne a közúti fuvarozók gázolajár-támogatása, közgazdászszerint pedig a dízelár-támogatás nem a rászorulókat segíti, sőt végső soron a szegények fizetik a gazdagok tankolását.