GazdaságSzerző: vg 1 órával ezelőtt 4 percnyi olvasás
A héten tartandó Trump - Hszi Csi-ping csúcstalálkozót megelőző előkészítő tárgyalásokat mindkét fél sikeresnek minősítette.
Emelkedett a részvénypiac, az amerikai határidős indexek pedig további erősödést jeleztek, miután az Egyesült Államok „nagyon sikeresnek” minősítette a Kínával folytatott tárgyalásokat, még azelőtt, hogy Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a héten csúcstalálkozót tart. Az olaj eközben immár a negyedik egymást követő napon esett.

A piaci hangulatot javította, hogy a Brent ára 2,2 százalékkal, hordónként 101,65 dollárra esett, és június óta a leghosszabb vesztes szériája felé tart.
Az alacsonyabb energiaárak mérsékelték az inflációs aggodalmakat, ami felhajtotta az amerikai államkötvények határidős jegyzéseit. Az azonnali kötvénypiac az ázsiai kereskedési időben zárva volt egy japán ünnepnap miatt. A német államkötvények határidős jegyzései emelkedtek, miután Friedrich Merz kancellár közölte, hogy hivatalában marad, annak ellenére, hogy pártja történetének legrosszabb eredményét érte el egy tartományi választáson.
Mivel a következő napokban kevés fontos makrogazdasági adat várható, a figyelem az amerikai-kínai csúcstalálkozóra irányul. Mindez egy olyan hét után következik, amelyen a Federal Reserve 2023 óta először emelt kamatot, miközben a Bank of Japan megosztott döntéssel ugyan, de növelte a hitelfelvételi költségeket.
Az amerikai–kínai tárgyalások további bizonytalansági tényezőt jelentenek a piacok számára, amelyeknek már így is meg kell birkózniuk
A befektetők üdvözölni fogják a konstruktívabb hangnemet a csütörtöki találkozó előtt
– mondta Mohit Mirpuri, a szingapúri SGMC Capital vezető partnere. „A nagy áttöréssel kapcsolatos várakozások meglehetősen visszafogottak, ezért már az is támogathatja az ázsiai kockázatos eszközök piacát, ha a két fél jelezni fogja: stabilan akarják tartani a kereskedelmi kapcsolatokat, fenn akarják tartani a párbeszédet, és el akarják kerülni a helyzet újabb eszkalációját” - tette hozzá.
Az amerikai és a kínai tisztviselők New Yorkban találkoztak. A tárgyalásokat Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és Ho Li-feng kínai miniszterelnök-helyettes vezette. A két fél megállapodott abban, hogy párbeszédet indít a mesterséges intelligenciáról, amelynek célja a technológiával kapcsolatos célok és veszélyek közös értelmezésének kialakítása – közölte Bessent.
Kína szintén pozitívnak minősítette a tárgyalásokat.
„A jó hangulat egyre csak terjed a piacokon: a nyersolaj ára esik, a részvények emelkednek, az amerikai államkötvények határidős jegyzései pedig enyhén erősödnek. A kiváltó oknak úgy tűnik, Scott Bessent és kínai tárgyalópartnerei 'nagyon sikeresnek' minősített nyitó tárgyalásai tekinthetők, amelyek megteremtik a terepet a további pozitív nyilatkozatokhoz, amikor Donald Trump és Hszi Csin-ping a hét későbbi részében találkozik” - kommentálta a helyzetet Mark Cranfield, az MLive stratégája.
Az Egyesült Államok és Kína azon dolgozik, hogy csökkentse az amerikai energia- és mezőgazdasági termékekre kivetett vámokat.
Ez egy szélesebb kezdeményezés része, amelynek keretében a két ország egyenként mintegy 30 milliárd dollár értékű termék előtt igyekszik lebontani a kereskedelmi akadályokat az év elején elindított Board of Trade mechanizmus keretében. A két vezető legutóbbi, májusi találkozója óta a mesterséges intelligencia új konfliktusforrássá vált az Egyesült Államok és Kína között.
„A Trump–Hszi találkozó inkább a pozitív politikai üzenetekről szólhat, mint konkrét szakpolitikai változásokról” – mondta Tim Waterer, a KCM Trade vezető piaci elemzője.
A kulcskérdés az lesz, hogy meghosszabbítják-e a jelenlegi kereskedelmi fegyverszünetet. Arra számítok, hogy igen
- tette hozzá.
A piac más részein a jen került a figyelem középpontjába. A kereskedők jelentős árfolyammozgásokra készülnek, miközben Japán háromnapos ünnepi időszakot kezd, ami alacsony likviditást eredményez. Pénteki jelentések szerint a japán jegybank tisztviselői árfolyam-ellenőrzést kértek piaci szereplőktől, ami
tovább erősítette azokat a spekulációkat, hogy a hatóságok intervencióra készülnek a jen támogatása érdekében.
A jen a dollárral szemben 157 körül stabilizálódott, miután a múlt héten több mint 2 százalékkal esett.
A további amerikai kamatemelésekre vonatkozó várakozások arra ösztönözték a befektetőket, hogy a rövidebb lejáratú állampapírok magasabb hozamára fogadjanak.
A 10 éves amerikai államkötvény hozama pénteken valamivel 5 százalék alatt zárt.
Mindeközben az olaj és a cseppfolyósított földgáz Hormuzi-szoroson keresztüli szállítása az elmúlt két hétben hat hónapos csúcsra emelkedett. Egy amerikai katonai vezető szerint ez annak a jele, hogy az amerikai haditengerészet védelmi és aknamentesítési műveletei „meghozzák eredményüket”.
„Egyértelműen lendületet kapott a folyamat” – mondta szombaton Brad Cooper admirális, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának vezetője egy videóüzenetben.
A szoros elsődleges hajózási útvonalai aknamentesek, miközben a Perzsa-öböl menti szövetségesek „az elmúlt néhány hónapban” több mint egymilliárd hordó nyersolajat szállítottak keresztül a vízi úton – mondta.
Az S&P 500 határidős indexe 0,4 százalék pluszban járt magyar idő szerint nem sokkal 7 óra előtt.
Az ausztrál S&P/ASX 200 alig változott.
A hongkongi Hang Seng 0,6 százalékkal emelkedett.
A sanghaji Composite index 0,5 százalékkal erősödött.
Az Euro Stoxx 50 határidős indexe 0,5 százalékkal nőtt.
A Bloomberg Dollar Spot Index alig változott.
Az euró 1,1476 dolláron stagnált.
A japán jen 0,1 százalékkal, 157,04 jen/dollár árfolyamra gyengült.
Az offshore jüan 6,6955 jüan/dolláron változatlan maradt.
Az ausztrál dollár 0,7127 dolláron alig változott.
A Bitcoin 0,5 százalékkal, 81 471,53 dollárra emelkedett.
Az Ether 1,3 százalékkal, 2668,62 dollárra nőtt.
Ausztrália 10 éves államkötvényének hozama két bázisponttal, 5,28 százalékra emelkedett.
A West Texas Intermediate (WTI) típusú nyersolaj ára 2,2 százalékkal, hordónként 98,06 dollárra esett.
Az arany ára az azonnali piacon 0,4 százalékkal, unciánként 4359,32 dollárra csökkent.