BulvárSzerző: blikk 1 órával ezelőtt 10 percnyi olvasás
Lengyelországból szerezte be az alapanyagokat, otthonában gyártotta a kábítószert egy 29 éves férfi Dunakeszin. Szomszédjai nem is sejtették, mi folyik a takaros családi ház fészerében, egy időzített bomba mellett éltek, a házi, amatőr droglaborok az ott felhalmozott vegyi anyagok, a robbanás veszélye miatt időzített bombaként működnek. Szerencsére ezt most sikerült hatástalanítani.
Hónapok óta figyeltek a nyomozók egy fiatal férfit, Dunakeszin. Először a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei észlelték, fura csomagok érkeznek a címére. Később az FBI hazánkba delegált egységétől jött olyan információ, hogy a lengyel rendőrség szerint a fiatal magyar 20 liter DMF és 5 liter toluol nevű oldószert tartalmazó csomagot rendelt Lengyelországból, amiket a gyógyszer - és a kábítószer - gyártásánál előanyagként használnak, vagyis ezekből vonnak ki bizonyos vegyületeket.
- A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai ellenőrizték a küldeményt, azt technikusok vizsgálták át és megállapították, hogy valóban a lengyel kollégák által jelzett, Magyarországon is tiltott vegyületeket tartalmazza.
Futár hozta a Lengyelországból rendelt vegyi anyagokat, ám a csomagot már a rendőrség bűnügyi technikusai bontották ki / Fotó: KR NNI
A férfi dunakeszi házánál a futárral együtt nyomozók is érkeztek, a csomag átvételét követően egyből lecsaptak a címzettre. A házkutatás során az ingatlan udvarán álló melléképületben a lomok között elrejtve kábítószer előállítására alkalmas anyagokat és eszközöket találtak. Volt még ott lepárlógép, lombikok, mérőedények, illetve a porciózáshoz használatos nejlontasakok, minden ami egy droglaborhoz kell. A vegyületek pontos összetevőit szakértők vizsgálják, de egyértelmű, egy titkos droglabor akadt fenn a rostán.
A 29 éves férfit a nyomozók kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a bíróság elrendelte letartóztatását.
Balotai Attila rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának 2021-ben azóta sem tisztázott, koncepciós okok miatt leváltott vezetője szerint nem elképzelhetetlen, hogy több titkos droglabor is működik ma Magyarországon, a főváros környékén, kis falvakban, tanyákon, lehet, hogy éppen a szomszédban. Dunakeszin már az ezredes csapata is rajtaütött egy titkos kábítószerlaboron, 2020. február 21-én 40 kilogramm amfetamint gyártott három gyanúsított, 200 millió forint volt a lefoglalt kábítószer értéke. Még abban az évben Tordason júniusban ütöttek rajta egy amfetamin alapanyagú, speed fantázianevű drogot készítő kisüzemre. Itt 12 liter, már bekevert metamfetamint tartalmazó folyadékot és 100 liter folyékony vegyi anyagot foglaltak le, amiből újabb 100–150 kilogramm amfetamint lehetett volna előállítani, amelynek értéke a feketepiacon 300–350 millió forint között lett volna.
A BRFK VIII kerületi Akciócsoportja 100 olyan drogárust buktatott le, akik hazai laborokból vették az eladásra szánt bódító szereket / Fotó: police hu
- Az amfetamin, a met, a gyorsító, a speed a leggyakrabban előforduló szintetikus kábítószer, melyek előállítása nem kíván vegyészeti szaktudást - elemezte a droglaborok veszélyességét a volt rendőr. - A baj az, ha az alkalmi vegyész nem a megfelelő arányban keveri a drog összetevőit, vagy túlhevül az anyag, akkor az robbanáshoz, hatalmas tűzhöz vezethet. Nemzetközi kriminalisztikai adatok szerint évente átlagosan négy-öt amfetaminüzem robban fel valahol a világban. Robbanáskor az üzemben tartózkodóknak esélyük sincs a túlélésre, de a titkos gyár szomszédjában lakók is életveszélyben vannak. Az Egyesült Államok szövetségi rendőrségének drogellenes csoportja, a DEA az amfetaminlaborok felszámolásakor ma már tűzoltókkal együtt indul bevetésre; 2000 és 2015 között 11 rendőr vesztette életét akció közben, amfetaminrobbanás miatt.
Terjéki Sándor szegedi vegyész-tanár szerint az amatőr droggyártók azt hiszik, ha prekuzorokat vagy éppen legális forgalomban levő tablettákat vesznek és azokból próbálják meg elővarázsolni a drogot, akkor nem figyel fel rájuk a rendőrség, hiszen nem direktben szerzik be a kábítószert, az alapanyagokat:
- Az amatőr főzők a nekik kellő anyagot vonják ki a tablettákból, vegyszerekből, a hatásfok erősségét növelendő pedig olyan robbanásveszélyes és gyúlékony anyagokkal – pontosabban ezek bizonyos komponenseivel – keverik, amelyek megtalálhatók bármely vegyiáru-boltban. Ilyenek például az aceton, az akkumulátorsav, egyes fagyállók, lefolyótisztítók vagy lámpaolajak. Ezek okozzák a házi drogműhelyek igazi veszélyforrását, mindegyik égésgyorsító, veszélyben vannak azok is, akik a droglabor szomszédságában élnek.
A veszélyes anyagok miatt a rendőrök gázálarcban helyszíneltek / Fotó: KR NNI
A férfi szomszédjai semmit sem sejtettek arról, mi folyik a közvetlen közelükben. Mivel a nyomozás érdekében a hatóság megkérte őket, tanúvallomásuk előtt ne beszéljenek, a szomszédjukról csak annyit mondtak el, nem éreztek semmiféle fura szagot, vegyszerillatot, ami arra utalt volna, szomszédjuk igazi boszorkánykonyhát rakott össze a fészerben.
Az első droglabor 1997-ben bukott meg, egy kispesti családi ház fészerjében, az egyik kőbányai gyógyszergyár szeméttelepéről származó, vashulladékként tárolt tablettagyártó gépet ellopva gyártott diszkódrogot egy banda.
2014-ben négy barátnő és egyikük férje működtetett Szeged mellett egy hétvégi házban minilabort. A drogot a szegedi egyetemisták szórakozóhelyein árulták a fiatal nők. Abban az évben Mórahalmon is bukott egy drogfőzde, egy 41 éves férfi 3800 adag eladásra szánt amfetamint kotyvasztott a konyhájában.
2015 januárjában Budapesten gyorshajtása buktatta le egy panellakásban kialakított labor tulajdonosát. A száguldozó férfi otthon hagyta okmányait, a zsebéből 73 amfetamintabletta került elő, ezért a rendőrök hazakísérték. A lakásában 11 ezer, már kész amfetaminpirulát találtak, a komplett főzőberendezéssel együtt.
2016-ban a Miskolchoz közeli Felsődobszán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dohánykommandója nyomozott egy illegális cigarettaüzem ügyében, ők vették észre, hogy a családi házban mást is gyártanak, így bevonták az akcióba a rendőrséget, 17 ezer tabletta és egy kiló kész amfetamin por volt a zsákmány.
Helyszínelők a cepel droglaborban / Fotó: police.hu
2018 és 2020 között a BRFK VIII. kerületi rendőrkapitányság akciócsoportja 100 olyan drogárust fogott el, akik házi keverésű anyagok árultak kínai import összetevőkből készült a drog. Mogyoródon és a Tápióság közeli falvakban voltak a laborok, 2020 márciusában a Ceglédi Rendőrkapitányság által szervezett akcióban fogták el az egyik legnagyobb keverőcsapat tagjait.
2025 áprilisában a magyar kriminalisztika történetének eddigi legnagyobb droglaborját számolták fel Csepelen. 7,5 tonna, azaz 7500 kilogramm kábítószer-előanyagot - a friss, dunakeszi fogáshoz hasonló prekuzort - és 70,3 kilónyi kész drogot, „kristályt” foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az ügyben elrendelt büntetőeljárás még ma is folyamatban van, a három gyanúsított szabadlábon, illetve bűnügyi felügyelet alatt védekezhet.