portfolio Gazdaság

Sorsdöntő találkozóra készül Trump: legnagyobb riválisával egyeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeiről Amerika

Szerző: portfolio 1 órával ezelőtt 3 percnyi olvasás


Sorsdöntő találkozóra készül Trump: legnagyobb riválisával egyeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeiről Amerika

Kína és az Egyesült Államok képviselői a kereskedelmi konfliktus mellett a mesterséges intelligencia biztonsági kockázatairól is egyeztettek New Yorkban, néhány nappal Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő tervezett találkozója előtt - közölte az amerikai pénzügyminiszter.


Scott Bessent szerint az amerikai fél

egy olyan értesítési mechanizmus létrehozását javasolta, amely lehetővé tenné a nemzetbiztonsági szintű MI-incidensekkel kapcsolatos információk megosztását.

Bessent a kínai miniszterelnök-helyettessel, He Lifenggel folytatott tárgyalások után azt mondta: közös elképzelést szeretnének kialakítani a közös célokról és fenyegetésekről.

Hangsúlyozta, hogy a világ két vezető MI-hatalma között nagyobb átláthatóságra van szükség.

A kínai állami hírügynökség szerint a felek őszinte, mélyreható és konstruktív egyeztetést folytattak a gazdasági és kereskedelmi kérdésekről, az MI-megbeszélésekről azonban kevés részletet közöltek.

A tárgyalásokat az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan Chase New York-i központjában tartották. Jamieson Greer amerikai kereskedelmi főképviselő szerint

az egyeztetés célja az volt, hogy előkészítse Trump és Hszi csütörtökre és péntekre tervezett washingtoni találkozóját.

A megbeszéléseken szó volt az úgynevezett Kereskedelmi Tanács tervéről is, amelynek keretében a felek bizonyos, nem stratégiai termékek vámjának csökkentését vizsgálnák. Greer szerint elsősorban nem érzékeny kínai fogyasztási és alacsony technológiai szintű termékek, illetve amerikai energia-, mezőgazdasági és orvostechnikai termékek jöhetnének szóba.

A két ország kereskedelmi "tűzszünete" november 10-én jár le, ezért a Trump-Hszi-találkozó egyik fontos kérdése lehet annak meghosszabbítása. Washington szerint Peking egyelőre nem teljesítette megfelelően a kritikus ásványkincsek amerikai szállításának könnyítésére tett vállalását. A vasárnapi tárgyalásokon ugyanakkor nem számoltak be előrelépésről ebben a kérdésben.

A Reuters szerint a felek nem egyeztettek a fejlett MI-chipekre és félvezetőgyártó berendezésekre vonatkozó amerikai exportkorlátozásokról. A csúcstalálkozón várhatóan a kereskedelem és az MI mellett az iráni háború, a Tajvan körüli feszültségek, valamint Kína Oroszországhoz fűződő kapcsolatai is szóba kerülnek.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Makszim Semetov

ad

További tartalom Önnek