KülföldSzerző: Szily László 1 órával ezelőtt 1 percnyi olvasás
Simán meglesz a kétharmad.

A szezon legkisebb meglepetése: bár még nem számolták meg az össze szavazatot, az előzetes eredmények alapján ismét alkotmányozó többséget szerzett a Vlagyimir Putyin-féle Egységes Oroszország a Dumában. Sőt, ha a végén nem jön meglepetés, az EO jelentősen javít is az eredményén. A listás szavazatok háromnegyedének megszámolása után a párt közel 60 százalékon áll, míg 2021-ben a szavazatok közel 50 százalékát kapta meg hivatalosan. A 450 fős Dumába 225 képviselő jut be listáról és 225 egyéni körzetekből. A számlálás utóbbiakban még lassabban halad, de az utolsó jelentések szerint a 225 egyéni versenyből 208-ban vezetett a Putyin-párt jelöltje.
Ennél a választásnál még annyira sem adtak a látszatra, mint az előző alkalommal. Kizárólag a putyini politikával egyetértő pártokat engedtek elindulni, független megfigyelőket nem engedtek be. Az egyetlen háborúellenes erőt, a liberális Jablokót a legfelsőbb bíróság a vége előtt kizárta a listás indulásból.
(via BBC)