EgyébSzerző: index 1 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás
Majd kijelentette, hogy a teljesítménye csak közepes volt.
A kínai iskoláslány, Jü Ce-ti (angol írásmóddal Yu Zidi) mindenkit ámulatba ejtett az Ázsiai Játékok nyitónapján, Tokióban: versenyrekordot döntve nyert aranyérmet a 200 méteres pillangóúszásban, méghozzá olyan teljesítménnyel, amelyet ő maga csupán „közepesnek” minősített.
A 13 éves versenyző 2:05,08 perces idővel szerezte meg első jelentős aranyérmét; ez az eredmény Ázsiai Játékok-rekordnak számít, és közel fél másodperccel múlja felül honfitársa, Csang Jü-fej három évvel ezelőtti csúcsát. Jü – akitől azt várják, hogy meghatározó szereplője lesz a 2028-as Los Angeles-i olimpiának – több mint három másodperces előnnyel, csaknem négy testhosszal győzte le csapattársát, Csang Mo-hant Tokióban.
„Csak közepes volt” – mondta mosolyogva Jü az eredményhirdetés után, hozzátéve, hogy pillangóúszó-technikáján „még van mit csiszolni”.
„Remélem, még gyorsabban tudok majd úszni. Itt 0,9 másodpercet javítottam az időmön, és hiszem, hogy legközelebb még jobban teljesítek majd” – folytatta.
Jü, aki az Ázsiai Játékokon további két egyéni versenyszámban is indul, tavaly – 12 évesen – minden idők legfiatalabb úszója lett, aki világbajnoki érmet szerzett: a kínai 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként állhatott fel a dobogó harmadik fokára.orítókép: Jü Ce-ti 2026. szeptember 21-én. Fotó: Atsushi Tomura / Getty Images)