SportSzerző: nemzetisport 8 órával ezelőtt 1 percnyi olvasás
Pintér Dániel csereként állt be a hajrában a floridaiaknál.
Kily González először ült kispadon bajnoki mérkőzésen az Inter Miamiban, de a floridai együttes az ő irányításával sem tudott nyerni a San Diego ellen.
A vendégek a 12. percben szereztek vezetést, Jeppe Tverskov remekül ugratta ki Anders Dreyert, és a dán futballista higgadtan emelt a kifutó kapus mellett a hálóba.
Bő tíz perccel később szabadrúgáshoz jutott az Inter Miami, amit Lionel Messi végzett el, és a labda mindenkit kikerülve a jobb kapufáról pattant a hálóba. Ez volt az argentin klasszis 101. gólja az Inter Miami színeiben, és a nyolcadik szabadrúgásból esett találata az MLS-ben: mióta 2023-ban megérkezett a ligába, senki nem szerzett ennyi gólt szabadrúgásból a bajnokságban.
Luis Suárez a második félidőben már a floridai csapatot juttatta előnyhöz, de a 82. percben ismét Dreyer lépett ki, és ezúttal is magabiztosan értékesítette a ziccert. A Miami így egymás után negyedszer játszott döntetlent, és a harmadik helyen áll keleten, a San Diego pedig a 11. nyugaton, és egy ponttal van csak lemaradva a már rájátszást érő helyen álló Portlandtől. Pintér Dániel a 88. percben jött be csereként a hazaiaknál.
EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, Alapszakasz
Inter Miami–San Diego FC 2–2