GazdaságSzerző: economx 8 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás
Hűtlen kezelésre hivatkozva büntetőfeljelentést tesz a kormány a Mészáros Lőrinc és Szíjj László nevével fémjelzett autópályakoncesszió miatt – közölte Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter szerint legalább ötféle jogi forgatókönyv áll rendelkezésre arra, miként lehet kiszállni a szerződésből.
A mai tudás szerint az állam által a koncessziós szerződés teljes időtartama alatt kifizetendő összeg minimum 23 ezermilliárd forint – mondta Vitézy Dávid a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
A közlekedési és beruházási miniszter szerint ez azt jelenti, hogy a szerződés hátralévő részében, 35 éven át, átlagosan óránként nettó 77 millió forintot kapna a Mészáros Lőrinc és Szíjj László nevével fémjelzett koncesszor.
A tárcavezető szerint a fő probléma nem az, hogy nem látható a szerződés megtérülése, hanem az, hogy a kormány álláspontja szerint maga a kontraktus jogszerűtlen. Mint mondta, gyakorlatilag minden, eredetileg közbeszerzés-köteles tevékenységet maga a koncesszor rendelhetett volna meg saját hatáskörben.
Az MTI összefoglalója szerint miniszter hozzátette: a szerződés több mint kétszeresen túlárazott a Magyar Közút áraihoz képest, míg a beruházási részek 30-35 százalékkal magasabbak a magyar építőipar közbeszerzési árainál.
Vitézy szerint sem az uniós, sem a magyar közbeszerzési szabályokat nem tartották be, és súlyos jogsértések történtek, és legalább ötféle jogi forgatókönyv áll rendelkezésre arra, miként lehet kijönni a szerződésből.
A szerződés miatt a kormány büntetőfeljelentést tesz, mivel „a hűtlen kezelés körülményei fennállnak”
– közölte.
Magyar Péter szombaton, országjárásának pécsi állomásán a harmincöt évre szóló autópályakoncesszió ügyét a valaha volt legnagyobb vagyonvisszaszerzésnek nevezte. A miniszterelnök szerint a 23 ezermilliárd forint már „látható nagyságrend”. Az MTI tudósítása szerint
a miniszterelnök azt mondta: „nem egy, lehet, hogy tucatnyi feljelentést” kell tenni az ügyben, és a büntetőjogászok szerint alapos gyanú van arra, hogy ez egy bűnszervezetben elkövetett óriási bűncselekmény lehet.
Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán közölte, hogy a kormány véget vet az „autópálya-koncessziós közpénzszivattyúnak”. Később sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az MKIF Zrt.-t érintő egyes döntésekkel kormányzati ciklusokon túlmenően, évtizedekre próbálták volna meghatározni Magyarország mozgásterét. Tájékoztatása szerint ezért a kormány megszünteti a szerződést, és feljelentést tesz az ügyben.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter arra mutatott rá, hogy szerinte nem is valódi koncesszióról van szó, ugyanis az állam minden kockázatot átvállalt az MKIF-től. Jogellenesnek nevezte azt is, hogy az előző kormány 8 ezermilliárd forinttal, 25 900 milliárd forintra emelte a gyorsforgalmi utak üzemeltetését, fenntartását és fejlesztését végző Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek járó összeget.
A miniszter szerint a 2022-ben megkötött szerződés és annak módosítása is uniós és magyar jogba ütközik. A szerződés megszüntetéséig a Magyar Közút végezné az MKIF kezelésében álló autópálya-hálózat üzemeltetését.