Négy üveg borral és egy ravasz csellel szerezte, most egymillióért adta el A legjobb ajánlatban különleges tárgyát
A sztori megnevettette a Felfedezőket, majd óriási licitharc kerekedett ki.

Jókora üzletet ütöttek nyélbe A legjobb ajánlat legutóbbi epizódjában a Felfedezők: egyedi asztali órát szereztek be az eladótól, Varga Pétertől. Az arany dísztárgy, mint a férfi felidézte, eredetileg egy svájci úriemberé volt, aki nem volt hajlandó eladni, hiába könyörgött neki bárhogy. Péter azonban cselt eszelt ki, és rátapintott a tulajdonos gyengeségére.
Ő gyűjti a régi búvár karórákat, és szereztem egy nagyon régi, nem túl értékes, viszont nagyon ritka órát. Így támadtam meg az öreget, és a harmadik üveg bor elfogyasztása után azt mondta, hogy neki mindenáron kell az a karóra
– mesélte az eladó, aki még egy üveg bor után nyélbe is ütötte a cserét.
A 10 éves történeten jót derültek a Felfedezők, a vidám perceket viszont gyorsan felváltotta a komoly licitharc, ami pillanatok alatt kialakult a stúdióban. Röpködtek a százezresek, és sokáig úgy tűnt, 800 ezer forintért Szendrő Péter lesz az új gazdája az órának, Czeglédi Laura azonban a semmiből visszatért, és rápakolt még 50 ezret ajánlatára. Kettejük küzdelme végül az üzletasszony győzelmével ért véget, miután a licit átlépte az egymilliós lélektani határt.
Nagy megtiszteltetés a számomra, senkitől nem fogadtam volna el, de a világ legcsinosabb hölgyétől...
– rázott vele kezet mosolyogva a férfi, aki egyébként 800 ezer forintot határozott meg, mint álomár.
Egyéb