EgyébSzerző: magyarnemzet 1 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás
A Tisza-kormány az Isten–haza–család hármasból lassan mindent kipipálhat.
„Hiába pénz, hatalom, tudás, ezt te nem értheted, Júdás. Ez valami más” – szóltak a klasszikus sorok a fejemben, amikor Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter láthatóan értetlenül és lekezelő élccel beszélt azokról a férfiakról, akik képesek könnyekben kitörni, ha a magyar labdarúgó-válogatott nem jut ki a világbajnokságra. Először is: kezdjük ott, hogy sírni nem szégyen még a felnőtteknek sem, ezt pedig nagyon jó lenne, ha nem éppen az oktatási miniszternek kellene elmagyarázni. Vagy azt akarja beleverni a gyerekek iskolai nevelésébe, hogy nem szabad sírni, mert az ciki...?
Másodszor: őszintén nem tudom, hogy a miniszter asszony eddig melyik zugában élt csöppnyi országunknak, de ezúton is tájékoztatom, hogy a magyar egy rendkívül szenvedélyes, sportszerető nemzet. Nálunk a sport nem pusztán testmozgás, nem egy műsor a tévében vagy a stadionokban, tornacsarnokokban. Történelmünk során a pálya sokszor az önkifejezés, a szabadság megélésének és a nemzeti büszkeség megmaradásának utolsó bástyáját jelentette.
Nem mellesleg, a gyermekeink is a sporton keresztül tanulják meg az élethez szükséges legfontosabb dolgokat. Ha ez eddig nem volt világos, akkor most szívélyesen tájékoztatom erről az oktatási rendszerünk aktuális vezetőjét.
És hogy hogyan jön ide a Hobo Blues Band? Nos, Lannert Judit lehet miniszter, kaphat magas kormányzati tisztséget, elláthatják minden földi jóval, lehet anyagi biztonságban, lehet gazdag is akár, és közben mégis végtelenül szegény. Szegény, mert a jelek szerint soha nem élte át,
milyen érzés egyszerre több százezer, akár több millió honfitársával együtt örülni vagy szomorkodni, együtt sírni, ugrálni, ünnepelni, tapsolni, büszkének lenni.
Vadidegen emberek, akik talán egy héttel korábban egy parkolón veszekedtek a bevásárlás előtt, abban a néhány percben egymás nyakába borulva ünnepelnek vagy szomorkodnak. Mert magyarok, mert ugyanazt érzik. Pusztán csak azért, mert magyarok.
Aki ezen nevetgél, az nem az embereket minősíti, hanem saját magát zárja ki abból a láthatatlan, de széttéphetetlen hálóból, ami a nemzeti összetartozást jelenti.
Ahogy írom ezeket a sorokat, nagyon szeretném elmagyarázni, milyen érzés ez, de talán éppen attól szép, hogy nem lehet. Aki tudja, az tudja, és egy szerencsés ember. Ne hagyatkozzunk a futballra, hiszen megannyi sportág van, ahol a magyarok nap mint nap világraszóló sikereket érnek el. Tízezer ember szemében láttam a helyszínen könnyeket, amikor az FTC kézilabdás lányai egy lehetetlennek hitt mérkőzés utolsó másodpercében dobott góllal jutottak be a történelem során először a Bajnokok Ligája döntőjébe, vagy amikor egy utolsó néhány perces feltámadással egy harmadik helyet sikerült elcsípnünk a legyőzhetetlennek hitt francia válogatott ellen az Eb-n. és még mennyi lehetett a tévék előtt. De továbbmegyek: amikor a francia sztárcsapat Metz érkezett a Fradihoz, a vendégek széttépték a Bajnokok Ligájáról szőtt álmainkat, és éppen egy Vámos Petrával voltak jobbak.
Könnyekkel a szemünkben szomorkodtunk, közben éltettük az ellenfél sztárját. Egyszerre sírtunk a bánattól és a büszkeségtől: mert magyar, mert a miénk, mert büszkék voltunk rá. Hosszasan sorolhatnám még a sikersportágakat, de talán elég annyi, hogy ilyen ez a sport. Képes összehozni egy egész nemzetet, legyen az tízmilliós vagy százmilliós.
Őszintén jó látni, hogy ez még jelen van más országokban is. Alig két hete rendezték a Forma–1 olaszországi futamát Monzában. Olaszországban két dologban hisznek igazán: Istenben és a Ferrariban. Éppen ezért összetört, síró felnőtt emberek ezrei vigasztalták egymást, amikor a Ferrari pilótája a harmadik körben kiesett, éppen a rajongók orra előtt. Ahogy a futam végén is százezrek énekelték sírva az olasz himnuszt, mert egy olasz pilóta nyerte a futamot, országszerte napokig tartott az ünnep. Mert olaszok, mert büszkék voltak. Amíg ezt látjuk egy országban, addig nyugodt szívvel konstatálhatjuk, hogy nincs minden veszve, a nemzeti érzelmet semmi sem ölheti ki az emberekből.
A Tisza-kormány pedig az Isten–haza–család hármasból lassan mindent kipipálhat: a genderlobbi szabadon engedésével a családi értékeket dobta a kukába, a Nemzeti Hitvallás üldözésével és a nemzeti érzelem kigúnyolásával a hazaszeretet értekeit tapossa el, és talán a következő az lesz, hogy azokat is kinevettetik, akik templomba járnak, mert hisznek Istenben.
Napi