index Belföld

Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést hétfőn

Szerző: index 2 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás


Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést hétfőn

Nagy erővel érkezik meg a vihar Magyarországra.


Hétfőn ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Csapadékra azonban csak helyenként – főként az északi, északkeleti harmadban – lehet számítani: a fronthoz kapcsolódóan, illetve mögötte kisebb eső, futó zápor előfordulhat, északkeleten zivatar is kialakulhat – áll a HungaroMet előrejelzésében.

Az északnyugatira forduló szél a front mögött egyre többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.

Zivatar miatt három vármegyére (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) adták ki a figyelmeztetést hétfőn, míg az erős széllökések miatt Veszprém vármegyére.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19 fok között alakul, de az északi szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 18 és 24 fok között várható.

Az orvosmeteorológia szerint hideg fronthatásra számíthatunk. A fejfájás, migrén mellett megnyúló reflex- és reakcióidő, valamint tartós álmosságérzet is jelentkezhet.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

(Borítókép: A kép illusztráció! Fotó:  Czerkl Gábor / Index) 

ad

További tartalom Önnek