telex Gazdaság

Állami garanciát tettek egy rakás magyar cég gigahitelei mögé, és ez mindannyiunknak fájhat, ha a NER-cégek lejtőre kerülnek

Szerző: Brückner Gergely 11 órával ezelőtt 4 percnyi olvasás


Állami garanciát tettek egy rakás magyar cég gigahitelei mögé, és ez mindannyiunknak fájhat, ha a NER-cégek lejtőre kerülnek

Átfogó átvilágítás indult egy állami cégnél, a Start Garancia Zrt.-nél. Az egymilliárd forint feletti magánhitelekre állami garanciával kezességet vállaló társaság a magyar bankszektor szempontjából is fontos lehet, ahogy egyre több, a NER-ben felvirágzott cég kerül nehéz helyzetbe. Az adófizetőknek viszont ez nem jó hír.


Létezik egy talán kevéssé ismert, a magyar adófizetők számára rejtett, az elmúlt 16 év hagyatékaként megmaradt kockázat a magyar gazdaságban. Ennek lényege, hogy a NER-es üzleti világ nagy – bár elvileg piaci – hitelei mögött, amelyeket például az MBH Banktól vettek fel, gyakran állami garancia is áll. A jelenség leginkább az állami tulajdonú Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. portfóliójában érhető tetten.

Csókos cégekért vállalt kezességet, most átvilágítják

A Start Garancia Zrt. honlapján elolvashatjuk a vállalat működésének hivatalos céljait, eszerint a 2006-ban megalapított társaság üzleti tevékenysége szorosan illeszkedik a hosszú távú gazdaságpolitikai stratégiai célokhoz. A Start Garancia Zrt. célja, hogy – professzionális kockázatmenedzsment mellett – minél több olyan vállalkozást támogasson a forráshoz jutásban, amelyek kezesség nélkül nem kaphatnának ilyen mértékű finanszírozást. Azáltal, hogy a Start Garancia Zrt. a vállalt kezesség mértékéig helytáll az ügyfél nemteljesítése esetén, lehetővé teszi a forrást biztosító szervezetek (hitelintézetek, kötvénytulajdonosok), hogy azok a kockázati kitettségüket és tőkeszükségletüket csökkentsék.

Maga a Start Garancia így mutatta be a tevékenységét a Telexnek:

„a Start Garancia Zrt. állami viszontgarancia mellett nyújt kezességet nemzetgazdaságilag jelentős, nagy volumenű, 1 milliárd forint feletti finanszírozási ügyletekhez. A társaság ezzel a hazai nagyvállalati ügyfélkört és az érett fázisban lévő kis- és középvállalati (kkv) szegmens növekedési terveit is kiszolgálja. A kezesség révén a finanszírozóval folytatott tárgyalásokon kedvezőbb kamat- és egyéb kondíciók érhetők el a tervezett beruházásokhoz. A Start Garancia piaci részesedése 2024-re elérte a 10 százalékot.”

Mindez jól hangzik, csak amikor sorra kerülnek bajba az elmúlt érában helyzetbe hozott cégek (a Lounge-csoport, a Bayer Construct és a Fidesz-közeli médiavállalatok lehetnek erre jó példák) azonnal felmerül az aggasztó kérdés, hogy amennyiben ez az állami tulajdonú cég például 80 százalékos állami garanciával állt be bizonyos magyar vállalatok 1 milliárd forint feletti hitelei, illetve kötvényei mögé, mennyibe fog ez még fájni a magyar adófizetőknek.

Egyáltalán milyen volt az a rendszer, ahol egy csókos bank lejegyzi egy csókos cég kötvényét, és valójában érdemi kockázatot nem fut közben, mert az egész mögött állami garanciavállalás van?

Ez a Tisza-kormányt is érdekli, hiszen mint azt a Telex kérdésére a Start Garancia elárulta: „A tulajdonosi joggyakorló Gazdasági és Energetikai Minisztérium kezdeményezésére a cégnél teljes körű adó-, pénzügyi és jogi átvilágítás zajlik, amelyben társaságunk maximálisan együttműködik.”

Garancia turbó

A Start Garanciát valóban 2006-ban alapították, de a szervezet sokáig csak jóval kisebb ügyletekben vett részt (uniós pályázatok finanszírozása, agrárgaranciák), összesítve is csak legfeljebb pár tízmilliárd forint értékben. A magyar kormány aztán – a vállalkozások nagy örömére – szűkítette a garanciákra vonatkozó előírásokat, vagyis nem követelt meg annyit, így aztán egy időre a Start Garancia teljes garanciavállalási portfóliója elolvadt.

Már úgy tűnhetett, hogy ennek a szervezetnek más ilyen jellegű intézmények mellett (Garantiqa, Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány) nincs is létjogosultsága, amikor néhány évvel ezelőtt a helyzet változott, innentől a Fidesz-kormány fontos szerepet szánt neki.

A korábban a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tulajdonában álló szervezetet 2021-ben megvette az állam. Az addig pár emberrel, kisebb irodaházakban működő cég létszámot bővített, és beköltözött az MNB-vel szemben található elegáns Bank Center egyik tornyába. A garanciaszervezet vezetését Limbach Attila vette át, aki az MFB-ben dolgozott korábban. Többekkel beszéltünk róla cikkünk elkészítéséhez, ismerői szerint jó szakember, viszont a Fidesz-érában nagyon kicsi mozgástérre volt. A cég honlapja szerint ma is ő a cégvezető, de korábban elnökként dolgozott Berta Adrienn is, aki az Exim vezetésében is kulcsszereplő volt, a testületekben pedig korábbi NGM-es arcok bukkantak fel (Gerlaki Bence, Czomba Sándor).

A már felsorolt, ismert hazai garanciaszervezetek mellé vélhetően azért kellett az államnak ez az akkor még kisebb szervezet is, mert volt MNB-s licence, amin el lehetett indulni. Az állam pedig teljesen új feladatot szánt neki. Ekkor hirtelen kiderült, hogy az addig alig ismert Start Garancia akár 3000 milliárd forint (nagyjából ekkora összeg volt a visszaállamosított magánnyugdíjpénztári vagyon) értékű garanciát is vállalhat, mégpedig egymilliárd forint feletti hitelügyletekre, kötvényekre.

A Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 56-58. paragrafusai írják le a garanciavállalások feltételeit és összesített lehetőségeit, és az 58-adik pont megerősíti, hogy a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. által állami viszontgarancia mellett vállalt kezesség állománya 2025. december 31-én nem haladhatja meg a 3 ezer milliárd forintot.”

Amit persze úgyis megfogalmazhatunk, hogy akár ekkora összegig szabályosan is vállalhatott volna ez a szervezet kezességet. Sajnos arról semmilyen nyilvános dokumentumot nem találtunk, hogy pontosan kik az ügyfelei a garanciaszervezetnek, csak

annyit mondtak forrásaink, hogy a Fidesz-éra azon felkapott cégei sokasodtak a kliensek között is, akik például az MNB Növekedési Kötvényprogramjából is bőven jutottak forráshoz.

Igaz, olyan forrással is beszéltünk, aki szerint volt arra is példa, hogy egyáltalán nem csókos magyar cégnek is jutott garancia.

A garanciaszervezet a kötvénykibocsátásnál akár 100 százalékos állami garanciát is adhat, de a hiteleknél is 80 százalékos lehet a kezesi lefedettség, így azért bátrabban lehet kockázatot vállalni. Nagy kérdés persze, hogy kiderül-e majd, hogy a rendszer kegyeltjeit, akik aztán a rendszerváltás után sikercégből inkább kockázattá változtak, mely bankok is finanszírozták. A NER-es hitelek vagy az NKP-s kötvények magánjegyzői között az MBH Bank bukkant fel a leggyakrabban. A most bajba kerülő Bayer Construct esetében pedig a Gránit Bank volt nagy hitelező. Maga a Start Garancia azt írta nekünk, hogy „a Start Garancia által vállalható kezesség mértéke legfeljebb a finanszírozási ügylet 80 százalékáig terjedhet. A Start Garancia kezességvállalása minden esetben piaci árazású, így az igénybevétel nem minősül állami támogatásnak.”

Mekkora kockázat?

A potenciális probléma azonban az – mutatott rá a Telexnek egy banki szakember –, hogy amennyiben a hitelnyújtó bankok bajba kerülnek, mert rossz hiteleket adtak a NER-es cégeknek, az adósaik nem fizettek, akkor az állam fog helytállni. Ha pedig minden forintos vagy eurós garanciavállalást összeadunk, az hatalmas összeg. A Tisza-kormány biztosan tud erről, de minden erős beavatkozás, főleg egy esetleges bankokat érintő változtatás esetében ott a kockázat, hogy az adófizetők is nagyon rosszul járhatnak.

A méretes állományokról maga a társaság is beszámolt nekünk:

"A Start Garancia Zrt. kezességvállalási portfóliója az elmúlt években dinamikusan növekedett: az állomány 2023 végén 311 milliárd forint, 2024 végén 426 milliárd forint volt, 2025 végén pedig megközelítette az 500 milliárd forintot.

A társaság 2025 decemberéig összesen 730 milliárd forintnyi hitel- és kötvénypiaci finanszírozás megvalósulásához járult hozzá

– beleértve a vállalati hiteleket, kötvénykibocsátásokat és bankgaranciákat –, intézményi kezességvállalási tevékenységével pedig közvetlen módon mintegy 1200 milliárd forint beruházás megvalósulását tette lehetővé 2025 végéig."

Természetesen abban lehet bízni, hogy valóban volt megfelelő kockázatkezelés. A kezességi kérelmekről minden esetben a tulajdonosi joggyakorló által delegált tagokból álló igazgatóság döntött.

Ugyanakkor az biztos, hogy a nagyban támogatott cégek gazdálkodási környezete megváltozott, szakszerűen talán így lehet megfogalmazni azt, hogy az eddig agyontámogatott csókos cégek hirtelen nemszeretem-társaságok lettek az állam oldaláról, ez pedig tényleg elég jelentős változás a gazdálkodási környezetben.

ad

További tartalom Önnek