BulvárSzerző: index 48 perccel ezelőtt 7 percnyi olvasás
Újabb szintet lépett a botrány, majdnem minden titokra fény derült.
Alex Coopert már korábban bemutattuk az olvasóinknak, de aki csak most csöppene bele a történetbe annak a legfontosabb tudnivalója az, hogy a jelenlegi podcast-királynő már csaknem tíz éve készít interjúkat és beszélgetéseket a YouTube-ra. Néhány éve aztán az Unwell nevű cégét is megalapította, amit legegyszerűbben egy életmód vállalkozásként lehetne jellemezni, ami emelett lehetőséget ad feltörekvő podcastereknek is, így leggyakrabban médiacégnek nevezik. Producereket, eszközöket adnak nekik és az Unwell gondozásában jelenhetnek meg a tartalmaik. Ez pedig óriási kincs lehet, hiszen mivel a többség már jól ismeri a céget, magabiztosabban kattintanak majd az új tartalomgyártók videóira is, bízva a megszokott minőségben.
A médiamágnás öt évvel ezelőtt kezdett nagy befolyással bíró emberekkel interjúkat készíteni, olyan mélyenszántó beszélgetéseket, amelyek továbbra is a nőiességre, a női energiák fontosságára és a nőiséggel kapcsolatos tabuk ledöntésére fókuszáltak. Követői rendszerint olyan visszajelzéseket adtak neki, melyek szerint Alex Cooper segített megtalálni a bennük rejlő, önbizalommal teli részüket. Sokaknak segített szexinek, fontosnak, elég jónak érezni magukat, egyesek pedig még azt is állítják, hogy az ő segítségével élnek most boldog és egészséges párkapcsolatban. Az elsöprő sikert aztán egy turnéval, nevezetesen az Unwell Tourral érte el, ahol személyesen is találkozhatott közönségével. Munkatársai szerint egy olyan show-t rakott össze, amely tökéletesen ötvözte a Broadway és Las Vegas hangulatát. Emellett azonban igyekszik hangsúlyozni, hogy az elsődleges célja továbbra is teret adni a fiatal tehetségeknek, hogy hallassa a Z generáció tagjainak hangját is – akik véleménye szerint pozitív hatással lehetnek a társadalomra.
Nemrégiben azonban nagy kalamajkába keveredett csupán amiatt, mert várandós lett. Ugyanis, Coopert egynek tartják azon liberális elitisták közül, akik agresszívan házasság- és családellenes sablonokkal operálnak az interneten, saját életükben viszont mégis visszatérnek ezekhez az alapvető intézményekhez. Ashley E. McGuire amerikai írónő szerint – aki a gender és a szexualitás konzervatív értelmű témaköreiben publikál – egyenesen szélhámosnak titulálta a műsorvezetőt. Közölte, amellett, hogy minden jót kíván Coopernek és bővülő családjának, egyúttal azt is reméli, hogy gyermeke születését követően már nem hazudik többet fiatal követőinek pusztán a profit reményében.
Mindezek után azonban nemcsak magánélete körül, hanem a businessében is botrány alakult ki közte és az egyik legelismertebb Z generációs influenszer, Alix Earle között. Mielőtt azonban belcsapunk a szaftos részletekbe, ismerkedjünk meg a másik szőke drámakirálynővel.
Alix Earle nagyjából négy évvel ezelőtt lett híres a közösségi médiában, még az egyetemi évei alatt, amikor unaloműzésként készülődős videókat kezdett posztolni a TikTokra. A koncepció már ismert volt a platformon, Alix személyisége és tartalmai minősége azonban így is kitűnt, az algoritmus pedig napokon belül felpörgette az oldalát.
Egy év leforgása alatt már több milliós követőt táborral rendelkezett a fiatal egyetemista.
Earle számára egyébként nem volt soha ismeretlen a jólét, ugyanis igencsak gazdag családból származik. Követői utánajártak származásának, és népszerűségét édesapja, TJ Earle 2008-as botránya is megtámogatta. A férfi ugyanis afférba kezdett egy eszkorttal – aki ma már a felesége –, a nő pedig abban az évben buktatta le New York állam akkori kormányzóját Eliot Spitzert, hogy prostituáltakhoz jár.
Alix követői nagyobb többsége kifejezetten kedvelhetőnek tartja, amiért pénzes háttere ellenére két lábbal áll a földön. Úgy vélik, nemcsak a kiemelkedően jó élményeiről számol be a felületein, és nem is vág fel semmivel, amije van. Azt tapasztalják, olyan érzékeny témákról is gyakran beszél, mint az aknéval és egyéb bőrproblémákkal való küzdelme. Ezáltal rajongói nem is érzik egyedül magukat küzdelmeikben, és egy autentikus, hús-vér emberi képet kapna róla, egy műanyag barbie baba utánzat helyett.
@alixearle Moral of the story let’s all be friends #grwm #makeup ♬ Selfcare-demo - Bella Moulden
A Z generációs celebnek jelenleg közel 13 millió követője van, időközben létrehozta bőrápolási termékcsaládját is, nemrégiben pedig megjelent első dokumentumfilmje a Netflixen. Valóságshow-s elemekkel gazdagították a produkciót, hogy még élvezhetőbb legyen a fiatal nézők számára – az avatott szemnek a Kardashian-család műsora juthat róla eszébe első pillantásra. Ez egy igazi mérföldkő a fiatal lány életében és karrierjében, az élményről pedig úgy fogalmazott:
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ijesztő egy kicsit. Annyira hozzászoktam, hogy én irányítom, mit osztok meg és mit tartok meg magamnak, így az, hogy kamerák vannak körülöttem olyan pillanatokban, amelyeket általában nem tennék közzé, mindenképpen megköveteli, hogy alkalmazkodjak. De éppen az igazi, emberi pillanatok azok, amelyek eleve összekötöttek a közönségemmel. Ha az, hogy még jobban beengedem az embereket az életembe, valakinek segít abban, hogy kevésbé érezze magát egyedül – vagy akár csak megnevetteti őket –, akkor megéri”.
Na de mégis hogyan talált mégis egymásra a két szőkeség?
Alix még nem is nagyon beszélhetett munkásságáról karrierként, amikor megismerte Alex Coopert. A podcaster 2023-ban készített vele egy epizódot, ami a mai napig elérhető a YouTube-on és Spotify-on is – ezt csupán azért emeljük ki, mert Earle dokumentumfilmjében arról beszél, mennyire bánja, hogy ez a beszélgetés mostantól örökre elérhető lesz az interneten, és adott esetben még a gyerekei is láthatják majd. Akkoriban ugyanis Earle rajongott Cooperért, és igazi megtiszteltetésként élte meg, hogy a példaképe éppen vele készít interjút. Ezek után kezdtek el együttműködésről beszélni, végül pedig az Unwell megalakulásával Earle is egyike lett azoknak a feltörekvő tehetségeknek, akit a cég a szárnyai alá vett. A közös munka azonban nem is sülhetett volna el rosszabbul, igazi botrányos cicaharc bontakozott ki belőle, ami remek csámcsogási lehetőséget biztosít a két nő követői számára.
A dokumentumfilmje fináléjában pedig természetesen szó is esik mindarról, ami még tavaly áprilisban kezdődött. Ekkor érte el a kettejük közötti konfliktus a csúcspontot, ugyanis Cooper észrevette, hogy Earle likeolgatja a róla megjelent negatív bejegyzéseket és híreket. Cooper ezután feltöltött egy videót a saját közösségi oldalaira, amelyben felszólította a 25 éves influenszert, mondván: „Légy konkrét, és mondd el, mit gondolsz rólam. Nincs titoktartási megállapodásunk, senki sem áll az utadba, ne rejtőzz mások mögé, hanem mondd el magad. Mi a baj”? Earle rajongói ezután több mint egy évig vártak kedvencük nyilvános válaszára, ám nem kapták meg. Egészen mostanáig.
@people #CallHerDaddy’s #AlexCooper took to TikTok to call out influencer #AlixEarle ♬ original sound - People Magazine
Már 2025 februárjától azt terjesztették, hogy valami gond lehet a két üzletasszony között, úgy érzékelték, elmérgesedett a kapcsolatuk. Mindenki tudta, hogy Earle Cooper cégénél dolgozik, ezért nagyon is furcsállták az elhidegülést kettejük között. Kiderült azonban, hogy Earle-t az Unwell minden különösebb tárgyalás vagy értesítés nélkül eltávolított a cégből. Eztt ráadásul a tartalomgyártó is csak a médián keresztül tudta meg, és rendkívül felháborítónak tartotta. A dokumentumfilmben bevallotta, retteg Alex Coopertől, mert nem tudja, mi lesz a következő lépése, amivel megpróbálja tönkretenni őt.
Az események sorozata által kihasználva, megalázva és manipulálva érzi magát. Arról is beszélt, sokáig nem tudta, mit tegyen a kialakult helyzetben, mert biztos volt abban, hogy Cooper már három lépéssel előtte jár, és bármikor kész hátba szúrni őt.
A Netflix produkcióban azt is megosztotta, közel sem volt olyan felhőtlen élmény számára a 2023-mas CHD interjúja Cooperrel. Felfedte, hogy a podcaster leitatta felvétel előtt, majd szintén egy ivós játék keretein belül olyan kellemetlen kérdéseket tett fel neki, amelyekre ha nem lett volna részeg, biztosan nem válaszolt volna.
Szégyelli magát, amiért belement Cooper játékába, azonban dühös is, mert a felvétel után megkérte a nőt, hogy a szexuális tartalmú kérdéseket vágja majd ki az interjúból, ám a podcaster egyáltalán nem törődött a kérésével.
Úgy vélte, mivel ez teszi viccessé az adást, benne hagyja azt az etapot is. Earle szerint Cooper minden értelemben visszaélt a bizalmával, és reméli, hogy a karma végezni fogja a dolgát, méghozzá minél előbb.
Mivel a 25 éves celeb szerette volna rendezni kettejük drámáját, úgy határozott, személyesen nemezisének címez egy üzenetet ahelyett, hogy a publikum előtt intézné a piszkos munkát. Az üzenet szövegét viszont megosztotta dokumentumfilmjében. A szöveg így szól:
„Közvetlenül neked akartam írni, hogy elmondjam, miért nem kedvellek. Nem fogok bedőlni a csalinak, amivel online vitába akarsz keverni, és szerintem te sem akarod ezt. Manipulatív és mérgező személyiség vagy. Nyugodtan mondd, hogy ez csak üzlet, de az a mód, ahogyan az üzlethez állsz, undorító. A pénzt választod az erkölcs helyett. Kihasználtál engem egy olyan iparágban, amiről semmit sem tudtam, hamis ígéretekkel etettél, és az Unwell ennek a folytatása volt. Volt egy telefonbeszélgetésünk, amelyben azzal fenyegettél, hogy ne szálljak szembe veled, mert tudod, milyen beteg és eltorzult vagy ilyen helyzetben. Nyugodtan oszd meg ezt, használd fel ellenem, de többé nem fogsz megijeszteni vagy csapdába ejteni. Igazad van, lehet, hogy kicsinyes vagyok, de nem vagyok rosszindulatú. Ha van valami, amit megtanultam abból, hogy veled üzleteltem, az az, hogy soha ne üzleteljek olyanokkal, mint te”.
Cooper egyelőre sem személyesen, sem pedig közösségi felületein nem reagált Earle-nek az üzenetre vagy a dokumentumfilmben elhangzottakra. Ha azonban egy tanulságot mindenképpen szeretnénk levonni a két influenszer vélhetően még tovább kígyózó botrányából, az legyen az, hogy semmiképp se dőljünk be a csilivili látszat és a pénz elöttünk himbálózó mézesmadzagjának.
(Borítókép: Alex Cooper 2024. december 4-én. Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images)