A csinosan felöltöztetett GT műszaki elődje a a tavaly megjelent CB1000 Hornet: a név mind a mai napig jól cseng a csupasz motorok kedvelői között. Azt sem vitatta soha senki, hogy az ezres négyhengeres blokk remek találmány, így aztán kézenfekvő lehetett az ötlet: miért is ne csinálnánk ennek alapjain egy túramotort?

Persze nem csupán arról van szó, hogy kapott egy kissé futurisztikus idomot, meg esetleg magasabb kormányt, ennél jobban belenyúltak a mérnökök. Nőtt a tengelytáv, nőtt a fordulókör, ami a mozgékonyság rovására menne papíron, ám az életben nem nagyon lehet tettenérni, hogy a GT nehézkes lenne. Szinte könnyű motor benyomását kelti, amivel nem okoz gondot a manőverezés városban sem, meglepő módon még úgy sem, hogy két méretes oldaldoboz is helyet követel magának a sorok között. Ezek nagyjából egyforma szélesek a kormánnyal, tehát számolhatunk úgy, hogy ahol az eleje elfér, a vége sem karcol majd meg semmit. A keskeny tanknak köszönhetően biztonságosan le tudunk talpalni az aszfaltra megállásnál, már persze ha nem vagyunk extrém alacsonyak. Igaz, az ülésmagasság 825 mm, ami nem kevés, de ez legfeljebb azért baj, mert felszálláskor nagyot kell lendíteni a lábon.

A nyeregben ülve már az első pillanatokban érzi az ember, hogy kényelmes utazás lesz ez. Nagyon picit kell csak előredőlni, pont annyit, hogy ha akarjuk, akár sportosnak is képzeljük magunkat és az egyszerű, kézzel állítható magasságú plexi is hatásosan segít a szél elterelésében. A kijelző a szokásos Honda TFT, amit én bevallom, nem nagyon szeretek, képtelen vagyok megjegyezni az ikonok jelentését, úgyhogy a tesztmotort nem is akartam nagyon birizgálni ilyen szempontból. Elég volt, amit alapból mutatott: fordulatszám, tempó és persze a fogyasztás, ami motoros berkekben nem annyira fontos, de talán jó ha tudjuk, hogy 6 liter körüli benzint szürcsöl be 100 kilométerenként.

Ennél sokkal fontosabb, hogy hogyan megy, azt pedig nem érheti kritika. Négyhengereshez méltó módon alsóbb fordulatokon még jóindulatú - persze ekkora lökettérfogatnál nyomatékhiányt már nem érdemes emlegetni - s a kipufogó zajára sem lesz mérges majd egyik szomszéd sem. Magasabb fordulatnál azonban kifejezetten gonoszul szól és miután az ember erre ráébred, minden lehetőséget megragad, hogy újra és újra hallhassa. A nagyjából 150 lóerő ilyenkor aztán elszabadul és kiegyensúlyozottan, de határozottan tolja a motort. És mindezt teszi azzal a selymes, finom járással, ami a négyhengeresek sajátja - ilyenkor azért elgondolkozik az ember, hogy mások miért szeretik a V2-eseket? Jó, tudjuk, azokban mást szeretünk.

A CB1000GT gyorsváltóval is fel volt szerelve, kuplung nélkül is lehet tehát kapcsolgatni a fokozatokat. És milyen jó, hogy ilyen van benne, ugyanis kuplungolva, hagyományos módon bizony meg lehet találni néhány üres fokozatot, sőt az egyest sem vette be mindig készségesen. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz lenne a váltó, de nyilván mindig a legkínosabb helyzetekben makacskodott. Úgyhogy jobban jár az ember, ha gyorsváltózik, ott nem jöttek elő ezek a problémák.

A CB1000GT kellemes, kiegyensúlyozott motor lett és lehet, hogy felelőtlenség, de szerintem a nem olyan nagyon rutinos motorosoknak sem kell félniük tőle. Nem nehéz megtartani, bár erős, mégsem akar megölni, olyan, mint egy jóindulatú, nagy panda. Mondjuk azért annál gyorsabb.