GazdaságSzerző: portfolio 14 órával ezelőtt 5 percnyi olvasás
Az ausztrál tengerkutatók nemrég tették közzé a Nagy-korallzátonyról szóló éves jelentésüket, amely olyan tényeket tartalmaz, amelyekről szinte biztosan alig hallott valaki: a korallborítottság mértéke a zátony nagy részén stagnált vagy nőtt. Az elmúlt 40 évben, amióta a tudósok rendszeresen mérik a zátony állapotát, a korallborítottság tekintetében a legjobb öt év éppen az elmúlt öt év volt. Ez azt jelenti, hogy az előrejelzett katasztrófa nem következett be.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Azért nem lehetett hallani a jó hírről, mert a zátony kérdése köré egy egész PR-iparág épült fel, amelynek célja a zátony közelgő pusztulásának előrejelzése. 2012-ben a kutatók arról számoltak be, hogy a zátony az 1980-as évek közepe óta elvesztette korallborítottságának felét, és akkori előrejelzésük arról szólt, hogy a korallborítottság mértéke 2022-re ismét megfeleződhet. 2014-ben a Guardian interaktív nekrológot tett közzé a zátonyról. 2016-ban az Outside magazin is csatlakozott ehhez, és 25 millió éves korában halottnak nyilvánította a zátonyt.
Kiderült azonban, hogy a „beteg” nem vette olvasta ezeket a beszámolókat. 2021-re a korallborítottság mértéke nagyobb volt, mint bármikor az 1986-ban megkezdett mérések óta. 2022-ben és 2023-ban is korábban nem mért magas szinten maradt, majd 2024-ben új, minden idők legmagasabb értékét érte el. A zátony két évtizednyi halálos ítéletre több korallal válaszolt, mint amennyit valaha is mértek.
A tudósok még a zátony egészére vonatkozó statisztikák közzétételét is abbahagyták – így a laikusok számára nehezebb volt észrevenni, hogy a zátony dacol az előrejelzésekkel. De továbbra is közzétették a regionális átlagokat, ami lehetővé tette, hogy a zátony egészére vonatkozó átlagadatokat számítsanak ki – amelyek egyértelműen folyamatosan emelkedtek.
Ez problémát jelentett, amelyet a végszjóslatokkal ijesztgetők egy új éves rituáléval oldottak meg: közölték a jó adatot, majd azt borús előrejelzésekkel elnyomták. Amikor a korallállomány 2021-ben hirtelen megnőtt, a monitorozást végző intézet ragaszkodott ahhoz, hogy a kilátások továbbra is „nagyon rosszak”. Amikor 2022-ben a korallzátony borítottság rekordot döntött, a BBC elismerte, hogy a borítottság 36 éve a legkiterjedtebb, de „rendkívül sérülékeny”. 2023-ban, amikor a zátony korallborítottságának mértéke még mindig a rekordmagas szint közelében volt, a hivatalos jelentés a regenerálódás „megtorpanásáról” szólt. A korallborítottság 2024-es csúcsán a tudósok kijelentették, hogy a zátonyt mindössze egyetlen komolyabb zavaró tényező választja el attól, hogy minden elvesszen. A végítélet mindig a következő évre volt várható. A következő évek egymás után jöttek, és a korallzátony viszont megmaradt.
2025-ben a média úgy döntött, hogy végre eljött a végítélet ideje. „A Nagy-korallzátony a valaha mért legsúlyosabb korallpusztulást szenvedi el” – adta hírül a BBC. A CNN pedig azt közölte, hogy a zátony „elpusztult”. Amit azonban elhallgattak, hogy a visszaesés a valaha mért legmagasabb szintről következett be, és 2025 még mindig a negyedik legjobb évnek számított a mérések négy évtizede alatt. Bármely más területen a valaha mért negyedik legjobb eredmény diadalnak számítana.
A vészmadárkodók azonban nem adták fel. Két neves tengerbiológus nemrég arra figyelmeztetett, hogy a zátony az „ökológiai rendszer összeomlásának” igen nagy kockázatával néz szembe. Néhány héttel később már rendelkezésünkre állnak a tényleges adatok: a korallborítottság északon és a középső területeken újra növekednek, délen pedig stabil a mértéke, amit a vizet lehűtő késői monszun is segített. Az összeomlás ismét elhalasztódott.
Amikor a katasztrófa mégsem következik be, készen áll a második történet, miszerint lehet fogadni az elismeréseket. Ausztrália szövetségi kormánya és a queenslandi kormány 2014 óta több mint 5 milliárd ausztrál dollárt költött a zátonyprogramokra, és amikor az UNESCO júliusban úgy döntött, hogy nem veszi fel a zátonyt a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára, a miniszterek úgy értékelték a döntést, mint amely Ausztráliának a korallzátonyok kezelésében elért vezető szerepének az elismerése. Nagy pofátlanság kell ahhoz, hogy éveken át egy ökoszisztéma pusztulását jósoljuk, majd annak egészséges állapotáért magunknak tulajdonítsuk az érdemet.
A zátony állapotának ingadozásai alig függnek attól, hogy Canberra mennyit költ erre a kérdésre. A korallborítottságra bizonyítottan hatással lévő legfőbb kiadás a töviskoronás tengeri csillagok elleni küzdelemre irányul. Amikor populációjuk hirtelen megnő, ezek a ragadozók hatalmas mennyiségű kemény korallt fogyasztanak el. A legjobb becslések szerint az Ausztrália által a tengeri csillagok irtására fordított kiadások csupán fél százalékponttal növelték a korallborítottságot. Ez nyilvánvalóan nem magyarázza meg a zátony korallborítottságának 10–25 százalékpontos növekedését.
A korallborítottság csökken, amikor ciklonok, hőhullámok és a töviskoronás tengeri csillagok pusztítanak a zátonyon, majd a borítottság helyreáll, mert a gyorsan növekvő, elágazó korallok azt teszik, amit évezredek óta. A kormányzati kiadások nem idéznek elő a monszunt. És ha valóban az elköltött milliárdok magyaráznák a rekordéveket, mi magyarázza a 2025-ös visszaesést? Talán a pénz hatása átmenetileg megszűnt?
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a zátonyt ne fenyegetnék veszélyek. 2016 óta hatszor sújtotta korallfehéredés. A korallborítás ingadozik, és a jövő évi felmérés eredménye akár alacsonyabb értéket is mutathat.
De az ingadozás nem egyenlő a pusztulással, és egy olyan ökoszisztéma, amely éppen most produkálta 40 éves története során a legjobb öt évét, aligha van a halálán.
Minden augusztusban megérkezik az új felmérés, a végítélet viszont elmarad, és azok számára, akik a zátony pusztulását jósolták, nincsenek következmények, mintha mi sem történt volna. Ennek változnia kellene, mert a túlzások jelensége nem ártalmatlan. A farkast kiáltó fiú történetének jól ismert a vége. Annak ellenére, hogy a világsajtó évek óta a közelgő pusztulásával riogat, a Nagy-korallzátony még mindig él és virul.
Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Napi