TechtudSzerző: Dippold Ádám 16 órával ezelőtt 4 percnyi olvasás
Az egysejtűt eddig senki sem látta élőben táplálkozni, most a 22 éves Polgári Norbert rögzítette először, ahogy bekebelez egy kerekesférget – egy Vintedről vett mikroszkóppal, egy befőttesüvegben nevelgetett tenyészetből. A felfedezést azóta a fajt leíró kutató is megerősítette.
2026 augusztusának utolsó, szokás szerint pusztítóan forró napján láttam egy videót a Redditen, amelyen egy apró izé bekebelezett egy másik apró izét. Mint kiderült, történelmi jelentőségű bekebelezésről volt szó: a 2024-ben felfedezett faj, a Heterolitonotus rex példányait még senki sem látta élőben táplálkozni, egészen addig, míg Polgári Norbert, a 22 éves erdélyi programozó alaposabban meg nem vizsgálta, hogy mi lapul az Oltból vett vízmintában, és szerencsésen megfigyelte, ahogy a ragadozó bekebelez egy kerekesférget. Igen, ez ugyanazon a Redditen történt, ahol külön sub van a pénisz alakú tárgyakra, a vintage öngyújtókra és arra, valaki hány filctollat tud feldugni egyszerre a seggébe.
De vannak még ennél is érdekesebb bugyrai is, az egyik ilyen az r/microscopy sub, ahol a Polgárihoz hasonló mikroszkópőrültek posztolják a felfedezéseiket. Itt derült ki az is, hogy valóban a H. rex egy példányát sikerült megfigyelnie, illetve hogy a faj első leírója azért adta a rex nevet az egysejtűnek, mert képes rotiferekre (kerekesférgekre) és csillósokra vadászni. Erre a felfedezője abból következtetett – helyesen –, hogy az egysejtűben láthatóak voltak kerekesférgek és csillósok maradványai is, csak az volt még kérdéses, hogy miként juthattak oda – éppenséggel halott vagy hibernáló példányokat is elkaphatott.
Most kiderült, hogy aktívan vadászik is rájuk. Polgári felvételein az látható, amint bekebelez egy rotifert, de két csillóssal is megpróbálkozik – ezeket a kísérleteket a természetbúvár szintén felvette. Ez már csak azért is fontos, mert a fajt leíró tanulmány szerint a faj szájszerve kiválóan alkalmas lenne rá, hogy számos élőlényt elejthessen, ezt azonban még nem sikerült bizonyítani. Pedig ahogy a H. rex kinéz, az alapján úgy tűnik, hogy fontos, de eddig még kevéssé dokumentált szerepet tölthet be a vízi ökoszisztémák működésében.
És hogy hol sikerült mindezt megfigyelni? Itt jön az igazi poén a történetben: nagyjából az ablakpárkányon, ahol Polgári az egysejtűit nevelgeti. Itt több üveg is található, leginkább azokat a fajokat tartja az ablak közelében, amelyeknek fényre van szükségük a fotoszintézishez, de akadnak olyanok is, amelyeknek más körülmények a kedvezőek (azok a ragadozók, amelyek nem fotoszintetizálnak, fény nélkül is elvannak). Polgári, miután az Oltból vett mintában kiszúrta a ragadozót, megtartotta a tenyészetet, amelyben idővel elszaporodtak a H. rexek – talán ezért is láthatta, ahogy táplálkoznak.
Ez viszonylag komoly teljesítmény (vagy szerencse) ahhoz képest, hogy Polgári nem biológusnak készült, hanem programozónak, azóta is ezen a területen dolgozik, és eredetileg nem az egysejtűek érdekelték, hanem a csillagok. Teleszkópot végül nem vett: a városból körülményes a megfigyelés, drága is, bonyolult is, így végül egy mikroszkóp beszerzése mellett döntött a Vintedről, nagyjából 10 dollár értékben. A lejtőn azonban nincs megállás: a természetbúvár most már a harmadik készüléknél jár, és komolyan fontolgatja, hogy a félbehagyott gazdasági informatikus szakot lecseréli egy olyanra, ami közelebb áll a hobbijához (ez jelenleg a génsebészet lenne a Sapientia Tudományegyetemen). A filmezéshez a telefonját használja egy 3D-nyomtatott adapterrel, aminek a terveit a netről töltötte le, és magának nyomtatta ki.
Innentől aztán az ember, legalábbis úgy tűnik, elvész a világ számára. Polgári a Qubit kérdésére elmondta, hogy miután beszerezte a mikroszkópot, amihez a biológiaórán tanulmányozott zöld szemesostoros miatt kapott kedvet, nekiállt mindenfélét megnézni alatta. A legérdekesebbnek a természetes vizeket találja, egy ilyen mintából került elő az egysejtű történelmi reggelije is, de ezekben hajlamosak túltengeni a rákok, amik mindent felzabálnak. Előfordul, hogy csak bedob egy falevelet vagy kéregdarabot egy pohár vízbe, és megnézi, mi történik. Amikor mohát gyűjt, medveállatkákra vadászik, de ahogy mondta, ezekből eddig összesen csak hármat talált, ezekben a mintákban pedig hajlamosak túltengeni a férgek. Rögtön két fajtájuk is, bár az egyikük valójában nem féreg, hanem kerekesféreg, a másikuk viszont igazi – ezeket a fonálférgeket vagy nematódákat viszont nem szereti, mert folyton ficánkolnak.
Miután gyakran heteken át figyelemmel kíséri ezeknek a jószágoknak az életét, joggal adódik a kérdés, hogy mennyire kötődik hozzájuk. Amikor megkérdeztem, hogy ad-e nekik nevet, meglepő választ adott: általában nem, néhány kivételtől eltekintve, amikor a Star Wars vagy a Trónok Harca szereplőiről nevez el különböző mikroszkopikus lényeket, illetve amikor egy laposféregnek a Ferenc Ferdinánd nevet adta, „akinek a tekintete valamiért a Habsburg herceget juttatta eszembe”. A megfigyelt jószág (nem az 1914-ben meggyilkolt osztrák-magyar trónörökös) egyébként a Macrostromum nemzetségbe tartozott, és csak a vak nem látja, hogy ikertornyokról van szó:
Különben leginkább a Lacrymariákat („hosszú nyakú ragadozók, elképesztő lények”), a zöld szemesostorosokat („az alakjukat folyamatosan változtatják, emiatt nagyon szeretem nézni őket”) és a kürtállatkákat („baktériumokat vagy algákat esznek, de kisebb egysejtűeket is simán beszippantanak, ha úgy adódik”) kedveli.
Lelkes amatőrként persze a rex táplálkozását megfigyelni elég nagy szenzáció, pláne hogy a vonatkozó Reddit-subon a téma egyik szakértője, illetve Polgári kérdésére a fajt felfedező kutató is megerősítette, hogy valóban erről van szó. A faj viszonylag ritka, de viszonylag nagy is, így különleges felszerelés nélkül is megfigyelhető, ám Polgári szerint a kutatók ezzel már nem nagyon törődnek. Nem vizsgálják, mit művelnek az egyedek a befőttesüvegekben, és a fajok leírásához is a kiéheztetett, zsákmányállatok DNS-ét nem tartalmazó példányokat használják – ezzel együtt örültek neki, hogy enni látták az egysejtűt, a megkeresésére jelezték is, hogy érdekes a felvétel.
De mi kellhet ahhoz, hogy mi is láthassunk valami ilyesmit? Polgári szerint nem sok minden, leginkább csak szerencse. Ami feltétlenül kell: egy mikroszkóp, tárgylemez és fedőlemez, illetve jobb esetben egy pipetta, és természetesen a minta. A legjobb, ha ez természetes vízből származik. A mintából aztán pár cseppet a tárgylemezre kell cseppenteni, rárakni a fedőlemezt, aztán indulhat a móka. „Ha rákokat nézek, igyekszem többet rakni, nehogy összenyomjam őket”, mondta Polgári, de szerinte ez 50-50 százalékban működik, néha mégis sikerül. „Ha közelebbről akarok megfigyelni valamit, kevesebb vizet teszek, hogy kicsit összenyomódjanak és lassabban tudjanak mozogni” – osztotta meg a további műhelytitkokat.
Nem rossz, ha az embernek vannak csipeszei, Petri-csészéi és hasonló felszerelései, de Polgári szerint ezek nélkül is meg lehet lenni: ha nincs pipetta, jó a teáskanál is, ha nincs Petri-csésze, ott a jó öreg befőttesüveg. Láthatsz egysejtűeket vadászni? Némi eséllyel igen, és ha mégsem sikerül, lehet újabb mintával próbálkozni – meglepő módon a csillagászat ellentéte lehet az egyik legolcsóbb olyan természetbúvár hobbi, amivel érdemes megpróbálkozni, az egysejtűek között ugyanis sok olyan is akad, amit kevéssé kutattak, és amelyeknek a megfigyelése még valami újdonsággal is szolgálhat.
És hogy vannak-e underground mikroszkópos bulik? Lehet, hogy vannak, de ez viszonylag magányos műfajnak tűnik. Bár online virágzik, nem valószínű, hogy tartanának alganéző LAN-partyt – az viszont kiderült, hogy viszonylag szerény eszközökkel, egzotikus utazások nélkül is felfedezhet az ember valamit, ha van egy kis szerencséje.
Napi