GazdaságSzerző: portfolio 2 órával ezelőtt 10 percnyi olvasás
Az idei, rendkívül meleg nyár is rámutatott arra, hogy a városokban egyre fontosabb szerep jut a fáknak és a zöldfelületeknek a hőterhelés mérséklésében. A városok túlzott beépítése nemcsak a természetet károsítja, hanem a városi hőszigethatás erősödésén keresztül az egészséget és az élhetőséget is veszélyezteti. Tanulmányok szerint a nagyvárosok jelentősen melegebbek lehetnek környezetüknél, miközben a fák, parkok, vízfelületek és más megoldások mérsékelhetik a hőterhelést. Európa városaiban azonban a zöldfelületekhez való hozzáférés egyenlőtlen, és az úgynevezett 3–30–300-as szabálynak is csak a lakosság kisebb része felel meg teljesen. Budapest különösen érintett: a sűrűn beépített területeken erős a hőhatás, miközben a zöld-kék infrastruktúra bővítését a helyhiány, a finanszírozás és a szabályozási-bürokratikus akadályok is nehezítik.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Több mint két évszázaddal ezelőtt Luke Howard angol meteorológus kiadta azt a művet, amelyet széles körben a városi klimatológia első könyvének tekintenek. Az 1818-ban megjelent „The Climate of London” című kötet több mint 700 oldalon keresztül tartalmazta a szélsebesség, a légnyomás, a maximális hőmérséklet és a csapadékmennyiség napi megfigyeléseit. A könyvben található egy érdekes fejezet is, amelyben Howard leírja, hogy Londonban és a környező vidéken egyidejűleg végzett hőmérsékletmérések segítségével hogyan tudta bizonyítani, hogy a város átlagosan közel 3 °C-kal melegebb volt, mint a vidéki területek.
Ezt annak a jelenségnek az első tudományos leírásának tekintik, amelyet ma városi hőszigethatásnak neveznek. Az évtizedeken át tartó intenzív kutatásoknak köszönhetően ma már pontosabban megértjük azokat a mechanizmusokat, amelyek miatt a városi területek olyanok, mint egy láthatatlan kupola: befogják a hőt, és jelentősen megnövelik a környezeti hőmérsékletet.
A városok túlzott beépítése, területük növekedésének következményei túlmutatnak a biológiai sokféleség csökkenésén és az ökoszisztémák romlásán, fokozzák az éghajlatváltozás hatásait, a levegő- és vízszennyezést hozzájárulva a hármas bolygószintű válsághoz (klímaváltozás, biodiverzitás csökkenése, szennyezés), ami jelentős társadalmi-gazdasági költségeket generál. A városi természet eltűnése és állapotának rosszabbodása rontja a lakosság egészségi állapotát és általános jóllétét. A városokban mért magasabb hőmérséklet negatív hatással lehet az emberi egészségre, többek között szív- és érrendszeri, valamint légúti megbetegedéseket, illetve akár halállal végződő hőgutát okozhat. Ezért elengedhetetlen a hőterhelés csökkentése a városi környezetben.
A városi hősziget lényegében egy olyan városi terület, amely a mesterséges infrastruktúra és az emberi tevékenységek miatt jelentősen melegebb, mint a környező vidéki területek. Míg a városi területeken nagyobb arányban található burkolt felület, addig a vidéki területeket fű, termőnövények, cserjék vagy erdő borítja. Ez a növényzet segít lehűteni a levegőt, míg az aszfalt és a beton elnyeli a hőt, ami a hőmérséklet jelentős emelkedését okozza. Ezt nevezik a városklímával foglalkozó szakemberek az ún. kulisszahatásnak, amikor a keskeny utcák a színházi kulisszákhoz hasonlóan maguk közé zárják a levegőt és a napsugárzást. Ez a geometria megváltoztatja a helyi mikroklímát: korlátozza a szellőzést, nappal csapdába ejti a hőt, éjszaka pedig gátolja a kiáramló kisugárzást, ami jelentősen hozzájárul a városi hősziget kialakulásához. Az emberi tevékenységek, például az épületek fűtése és az autózás szintén fokozzák a környezet felmelegedését.
A városi hőszigethatás éjszaka és nyáron jelentkezik leginkább: ilyenkor a városi területeken a hőmérséklet akár 10 °C-kal is magasabb lehet, mint a vidéki területeken.
Ez annak köszönhető, hogy az épületekben, burkolt felületekben és az utakban elraktározódott hő éjszaka szabadul fel.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemrégiben megjelent kiadványában rámutat, hogy a városokat egyre inkább sújtják a városi terjeszkedés következményei, a globális biológiai sokféleség csökkenése és az ökoszisztémák romlása. Noha az urbanizáció jelentős gazdasági és társadalmi előnyökkel járt, ugyanakkor felgyorsította az erdők és a biológiai sokféleség szempontjából kritikus jelentőségű egyéb természeti területek – például a vizes élőhelyek, a gyepek és a kiemelt természeti értékű mezőgazdasági területek – hanyatlását. Az OECD-régiók átlagosan erdőterületük 10%-át vesztették el 2000 és 2022 között. Globális szinten az új beépített területek kialakítása céljából 2010 és 2020 között Ausztria területével megegyező nagyságú területet használtak fel, ami jól szemlélteti a városi fejlődés által vezérelt földhasználat-változás mértékét és ütemét.
A városi hősziget-intenzitás – amelyet a városi területek átlagos hőmérséklete és a környező nem városi területeken mért értékek közötti különbségként határoznak meg – széles körben elterjedt jelenséggé vált az OECD-országok városaiban. 2021-ben az OECD-országok városainak közel 80%-ában 1 °C feletti városi hősziget-intenzitást jegyeztek fel, és csaknem a fele tapasztalt 3 °C feletti nyári nappali intenzitást. 2023-ban az OECD-városok nyári nappali felszíni hőmérséklete a belvárosban átlagosan 1,8 °C-kal volt magasabb, mint a környéken. A városi hősziget-hatás mértéke a népességszámtól, a beépítettség sűrűségétől és az éghajlati övezettől függően változik. Egyes esetekben ez elérte az 5 °C-ot, sőt egyes városi központokban, például Asahikawában (Japán), Ourense-ben (Spanyolország) és Bordeaux-ban (Franciaország) akár a 7 °C-ot is meghaladta.
A 250 ezer lakosnál népesebb nagyvárosi területek átlagosan 3 °C-kal melegebbek a környezetüknél, ami közel kétszerese a kisebb városokban megfigyelt különbségnek. A nagyvárosok jól illusztrálják ezt a jelenséget:
Párizs és London belvárosában az éjszakai hőmérséklet rendszerint körülbelül 4 °C-kal magasabb, mint a környező vidéki területeken, míg Athénban nyáron a különbség akár 10 °C-ra is emelkedhet.
Sydney-ben a napnak kitett városi felületek akár 16 °C-kal melegebbek is lehetnek, mint az árnyékos területek.
A városokkal foglalkozó szakemberek régóta felismerték a városi fák és zöldterületek fontos hozzájárulását az éghajlat mérsékléséhez és a közegészségügyhöz. A téma jólismert holland szakértőjének, Cecil Konijnendijknek úttörő tanulmánya azokat az irányelveket és normákat tárgyalja, amelyek elősegítik a zöld területre nézés, a zöld környezetben való élés, valamint a szabadidős célú zöldterületekhez való könnyű hozzáférés előnyeit. Ha az otthonból, a munkahelyről vagy az iskolából és óvodából fák és egyéb növényzet látható, az jelentős előnyökkel jár a mentális egészségre és a teljesítményre nézve. A helyi lombkorona-borítás pozitív összefüggésben áll a hűtőhatással és az éghajlatmérséklés egyéb aspektusaival. A lakóhely közelében található közösségi zöldterületek ösztönzik ezeknek a területeknek a rendszeres használatát, és pozitív hatással vannak a mentális, fizikai és társadalmi egészségre. A városi zöldterületek tervezésére és biztosítására vonatkozó meglévő irányelvek és szabályok elemzése után a szerző bemutat egy új, átfogó irányelvet, az úgynevezett 3–30–300-as szabályt a városi erdőgazdálkodás számára.
Ez az irányelv a fákhoz és a zöldterületekhez, valamint azok előnyeihez való méltányos hozzáférést hivatott biztosítani azáltal, hogy meghatározza a következő küszöbértékeket:
A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány 862 európai városban értékeli a „3-30-300-as szabály” betartását. A tanulmány szerint a vizsgált lakosság kevesebb mint 15%-a él teljes mértékben e kritériumoknak megfelelően, míg 21%-uk olyan területeken lakik, amelyek nem felelnek meg a három mérőszám közül egynek sem. Az elemzés jelentős növényzetborítottsági egyenlőtlenségeket tár fel, ahol a magasabb szintű városi zöldterületek következetesen a gazdagabb településekhez kapcsolódnak.
Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a legtöbb európai város jelenleg nem biztosít méltányos hozzáférést a természethez, ami aláhúzza a városi tervezés paradigmaváltásának sürgető szükségességét, hogy fenntartható és méltányos módon tudjon megfelelni a növekvő népesség igényeinek és klímaváltozáshoz való alkalmazkodás sürgető kihívásainak.
Egy friss elemzés szerint Brüsszelben 2026 júniusában a legmagasabb felszíni hőmérséklet meghaladta a 47°C-ot, míg a közeli Soignes-i erdőben jóval hűvösebb maradt, körülbelül 24,5°C volt a hőmérséklet. Ez az óriási különbség összhangban van a növényzet hűtő hatásával a sűrűn beépített városi területekhez képest, amelyek jellemzően több hőt tartanak vissza, és hozzájárulnak a városi hőszigethatáshoz.
A Chicago térségét vizsgáló elemzés rámutat arra, hogy a növekvő városi fakorona csökkenti a halálozást. Nagy felbontású lombkorona-becslések, hőmérsékleti, halálozási és demográfiai adatok felhasználásával 2011 és 2021 között a minden okból eredő és betegségspecifikus halálozási adatokat, illetve a lombkorona-borítás évenkénti változásainak kapcsolatát vizsgálták a területi szintű demográfiai adatokhoz igazítva.
A lombkorona minden egyes éves százalékos növekedése a halálozás körülbelül 10%-os csökkenésével járt együtt.
További eredmény, hogy azokon a területeken, ahol nagyobb éves lombkorona-veszteség volt tapasztalható, magasabb volt az éves halálozás. A lombkorona védelmével különösen a magasabb hőmérsékletű érzékeny területeken kulcsfontosságú lehetőség nyílik a halálozás csökkentésére és az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére.
Bár a városi túlmelegedés kockázatát mérsékelheti a városi zöld-kék-szürke infrastruktúra (GBGI) megfelelő kialakítása, a számszerűsített GBGI-hűtés előnyeire vonatkozó bizonyítékok továbbra is részlegesek, és a gyakorlati megvalósítási ajánlások sem egyértelműek. A zöld, kék és szürke infrastruktúra tulajdonképpen a városi környezet háromféle elemét jelenti.
Egy 2024-ben megjelent elemzés több mint 27 ezer tanulmány áttekintése után 202-t vizsgált meg részletesen a 10 fő csoportba sorolt 51 GBGI-típus alapján. Bizonyos GBGI-k pl. zöldfalak, parkok, utcai fák esetében alaposabban megvizsgálták a városi hűtési képességeiket. Számos más GBGI azonban elhanyagolható (állatkert, golfpálya, torkolat) vagy minimális (magánkert, kiskert) figyelmet kapott. A leghatékonyabb léghűtést a botanikus kertek (5,0 ± 3,5°C), a vizes élőhelyek (4,9 ± 3,2°C), a zöldfalak (4,1 ± 4,2°C), útmenti fák (3,8 ± 3,1°C) és a növényzettel borított erkélyek (3,8 ± 2,7°C) esetében figyelték meg.
A Nature Communications-ben megjelent másik tanulmány pedig azt állapítja meg, hogy bár a fák borítása csökkenti a városi hőszigethatást, jelenleg nincs olyan globális becslés, amely számszerűsítené a jelenlegi vagy jövőbeli fák borítása által okozott léghőmérséklet-csökkenést, az éghajlatváltozás globális hatásainak enyhítését. A tanulmány arra vállalkozik, hogy ezt a lehetséges csökkentési potenciált becsüli meg mind a közel 90 ezer vizsgált nagyvárosi terület esetében. A városi fák jelenlegi borítása a maximális potenciális városi hőszigethatásból származó léghőmérséklet-emelkedés 41–49%-át enyhíti, amely a faállomány hiányában jelentkezne. A fák lombkoronája a nyári levegő hőmérsékletét népességsúlyozott átlagban 0,15 ± 0,03 °C-kal csökkenti széles eltérési tartományban (0,0–2,7 °C), ami 914 (805–1040, 95% CI/megbízhatósági intervallum) millió ember számára jelent >0,25 °C-os javulást.
A hűtőhatás előnyei a már eleve hűvösebb területeken – a magas jövedelmű országokban és a külvárosokban – nagyobbak. A faborítottság jelenlegi és valószínűsíthető jövőbeli szintje mérsékelt kibocsátási forgatókönyv esetén a század közepére várható éghajlatváltozásból eredő felmelegedés mediánértékének csupán mintegy 10%-át (6,7–18%, illetve 6,3–17%) enyhíti. Ugyanakkor az eredmények arra utalnak, hogy a sűrűn, alacsony jövedelmű népesség által lakott városi területeken a fák lombkoronájának kiterjesztése előnyös a városi hőszigetjelenség méltányos enyhítéséhez és az éghajlati alkalmazkodáshoz.
Ezt erősítik meg a Szegedi Egyetem kutatása is. Eszerint egy fa (pontosabban a megfelelő faállomány) is képes „klimatizálni”, hiszen mérsékli a felszíni és a felszínközeli levegő hőmérsékletét, de az épületek beltéri felmelegedését ‒ ezzel a klimatizálási igényt ‒ is csökkenti azzal, hogy mérsékli az épületre eső napsugárzási energiát – emellett pozitívan hat a levegőminőségre és a vízháztartásra, vagyis közvetve és közvetlenül az emberi egészségre is.
Az ún. felszíni hőmérsékletek, azaz nem a 2 méteren árnyékban („hőmérőházikóban”) mért hőmérsékletek még jobban el tudnak térni a belvárosi környezet és annak fákkal beültetett környezete között. Bardóczi Sándor fővárosi főtájépítész augusztus közepén a Portfolio-nak adott interjújában kiemelte, hogy 2025-re 40 ezer budapesti fa fog veszélyessé válni, és nincs pénz lecserélni őket. A szakember hangsúlyozta, hogy rendkívüli hőség esetén szinte „életmentő” szerepet töltenek be a fákkal borított közterületek: „ilyenek például a közparkjaink is, amiket a legnagyobb hőség idején pont azért öntöztünk, hogy 10 fokkal kisebb hőmérsékletet tudjanak biztosítani. Azt tapasztaljuk, hogy a hőségnapokban a közparki általános jelenlét megsokszorozódik, különösen az esti órákban.”
Egy viszonylag friss tudományos cikk empirikusan vizsgálja azokat a különböző tényezőket, amelyek a városi hőszigethatást idézik elő és fokozzák Budapesten, valamint bemutatja a zöld, kék, szürke és hibrid infrastruktúrák előnyeit a városi hőszigethez való alkalmazkodásban és annak csökkentésében. A cikkben szereplő online felmérés, amelyet kulcsfontosságú informátorokkal készített interjúk egészítettek ki, azt mutatja, hogy a lakosok a legfontosabbnak a zöldfelület nagyságát (98,7%), a víztesteket (87,7%), a szerkezeti anyagokat (92,9%), az építőanyagokat (70,8%), az épülettípusokat és azok sűrűségét és a felületek albedóját és színét (68,8%), valamint a lakások hűtését (60,4%) tekintik.
Budapest legnagyobb hőhatásnak kitett területei közé tartozik a sűrűn beépített történelmi belváros, a külső ipari övezet, a vasútállomások és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A jó megoldások fő akadálya a korlátozott tér, a kellő politikai akarat, a finanszírozás, valamint a kedvezőtlen jogi keretek és a bürokratikus környezet. A nehézkes bürokráciaként a kétszintű önkormányzati rendszert említik, és azt, hogy a zöldfelületek, az úthálózat (szürke) és a vízgazdálkodás (kék) kezelése különböző hatóságokhoz és osztályokhoz tartoznak. Ezért nehézkes a koordináció; hiányoznak a zöld-kék megoldásokra (pl. szikkasztó kertek, zöldtetők, áteresztő burkolatok) vonatkozó egységes, kötelezően előírt és könnyen alkalmazható szabályozások.
A természetes területek beépítése ma már nem csupán környezetvédelmi kérdés, mivel a túlzott mesterséges felszínborítás egyszerre veszélyezteti a vízgazdálkodást, az élelmezésbiztonságot, a klímaalkalmazkodást és a települések élhetőségét. A Green Policy Center idén nyár elején zajló „Túlbetonozva” kampánya erre a kevés figyelmet kapó problémára hívta fel a figyelmet, miközben egy olyan szakpolitikai javaslatcsomag is készült, amely gyakorlati megoldásokat kínál a döntéshozók számára.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Napi