Tizenöt év alatt napi fél órával csökkent Magyarországon a nők és a férfiak háztartási munkára fordított ideje közötti különbség. Első ránézésre ez elég egyértelmű javulásnak tűnik.

A KSH 2009-2010-es időmérleg-felvétele szerint a 15-74 éves nők naponta átlagosan 183 percet töltöttek háztartási és ház körüli munkával, a férfiak 78-at. A 2024-2025-ös felvétel előzetes adatai szerint ez 174, illetve 99 perc. A különbség 105 percről 75-re csökkent.

Ez érdemi változás, a napi 30 perces közeledés éves szinten több mint 180 órát jelent. Közben viszont egy jelenleg zajló, nem reprezentatív adatfelvételemben, amelyben magyar nőket kérdezek a családi munkamegosztásról és a mentális terhelésről, továbbra is visszatérően előkerül a háztartás működtetésének terhe. Nemcsak a mosásról, főzésről vagy takarításról írnak, hanem arról is, hogy valakinek folyamatosan szerveznie, figyelnie és észben tartania kell.

A kétféle adat nem mond ellent egymásnak. Együtt viszont felvetnek egy kérdést: ha a nők és a férfiak házimunkára fordított ideje ennyit közeledett, miért jelenik meg a női beszámolókban továbbra is ennyire erősen az otthoni teher, a szervezés és az állandó észben tartás?*

A válasz első része már a KSH részletes adataiból is látszik. A 30 perces közeledés nem egyszerűen úgy alakult ki, hogy a férfiak átvették a nők korábbi feladatait.

Nem ugyanott nőtt, ahol csökkent

Ha egyszerű feladatátadás történt volna, azt várnánk, hogy ahol a nőknél csökken az időráfordítás, ott a férfiaknál nő. Van, ahol valóban ez történt. A férfiak főzésre, terítésre és tálalásra 2009-2010-ben átlagosan napi 18 percet fordítottak, 2024-2025-ben már 27-et. Lakástakarításra és rendrakásra napi 8 helyett 16 percet szánnak.

Csakhogy a nőknél nem ezeknél a munkáknál tűntek el a percek. A főzésre fordított idejük 79 perc volt tizenöt éve, és ugyanennyi most is. Takarítással pedig nem kevesebbet, hanem többet foglalkoznak, napi 33 helyett 38 percet.

A nagy változás máshol történt. A nők mosogatásra fordított napi ideje 33 percről 13-ra, a mosásra és vasalásra jutó idő 21-ről 12 percre esett. A férfiaknál közben a mosogatás ideje nem nőtt, hanem 6 percről 3-ra csökkent, mosásra és vasalásra pedig 1 helyett 2 percet fordítanak.

Ezek alapján legalább két folyamat látszik egymás mellett. A férfiak bizonyos rendszeresen végzett háztartási feladatokban ténylegesen aktívabbak lettek, miközben néhány, korábban különösen sok női időt elvivő munka időigénye jelentősen csökkent.

A nők házimunkájából eltűnt perceket tehát nem egyszerűen a férfiak dolgozzák le helyettük.

A mosogatás és a mosás időigényének csökkenésében technológiai, szolgáltatási vagy más életmódbeli változások is szerepet játszhattak.*

Érdemes azt is megnézni, mi történt eközben a háztartási munka teljes mennyiségével. A 15-74 éves lakosság napi átlaga 2009-2010-ben 133 perc volt, 2024-2025-ben 137. Vagyis nem arról van szó, hogy egyszerűen sokkal kevesebb háztartási munkát végzünk.

Közben a fizetett munkára fordított idő is nőtt

Az időfelhasználás egy másik nagy szelete is megváltozott. A nők főfoglalkozásra fordított napi átlagos ideje 123 percről 170-re emelkedett, a férfiaké 183-ról 234-re.*

A háztartási munka átalakulása tehát nem változatlan időfelhasználási környezetben történt.*

Az otthoni munkamegosztást vizsgáló kutatások többféle tényezővel számolnak. Számíthat, hogy a két fél mennyi időt tölt fizetett munkával, milyen erőforrásaik vannak, milyen nemi szerepeket tartanak természetesnek, és milyen intézményi környezetben élnek.*

A közeledés mindenesetre nem most kezdődött. A KSH négy időmérleg-felvételében minden alkalommal kisebb volt a nemek közötti különbség, mint az előző mérésben. 1986-1987-ben a nők napi 208, a férfiak 62 percet fordítottak háztartási és ház körüli munkára, vagyis 146 perc volt a rés. 1999-2000-ben 121 perc, 2009-2010-ben 105, 2024-2025-ben pedig 75.

A mostani napi 75 perc azért továbbra is heti 8 óra 45 perc különbséget jelent.

A hosszú idősorból tehát elég biztosan látszik, hogy a nők és férfiak által elvégzett háztartási munka időigénye közeledett. Azt ebből még nem tudjuk, hogy ugyanilyen mértékben változott-e az is, ki felel azért, hogy a háztartás működjön.

Nem ugyanaz elvégezni és fejben tartani

Az időmérleg egyik nagy előnye, hogy nem arra kérdez rá, ki érzi úgy, hogy sok házimunkát végez, hanem konkrét tevékenységeket rögzít. A főzést könnyű időben elhelyezni, ahogy a takarítást, a mosogatást vagy a bevásárlást is.

Nehezebb ugyanezt megtenni azzal, hogy valaki észrevette, elfogyott a tej. Fejben tartotta, mikor lesz szülői értekezlet. Végignézte, hol lehet időpontot kapni a gyereknek fogorvoshoz, egyeztetett, megszervezte, ki viszi el, majd emlékezett arra is, mire lesz még szükség.

Ezek ráadásul gyakran nem elkülönülő időblokkok. A bevásárlólista összeállhat munka közben, egy időpont megszervezése pedig több rövid keresésből, telefonból és egyeztetésből. Emiatt nehezebb ugyanúgy percekre bontani őket, mint a főzést.

A szakirodalom ezt kognitív háztartási munkaként különíti el a fizikai végrehajtástól. A kérdés nemcsak az, hogy egyenlőtlenül oszlik-e meg, hanem az is, hogy van-e mérhető kapcsolata a kimerültséggel.

Andreas Haupt és Dafna Gelbgiser tíz európai ország országosan reprezentatív mintáiból származó adatokat elemeztek. A végső elemzésben Bulgária, Oroszország, Georgia, Franciaország, Románia, Belgium, Litvánia, Lengyelország, Csehország és Svédország szerepelt. A vizsgálatban foglalkoztatott, heteroszexuális párkapcsolatban élő válaszadóknál nézték a kognitív háztartási munka megosztását és azt, hogy a háztartási munka miatti kimerültség mennyire nyúlik át a fizetett munkába.

A nőknél az egyenlően megosztott kognitív munka mellett 9 százalékra becsülték annak valószínűségét, hogy valaki havonta többször túl fáradtan érkezik a munkahelyére a háztartási munka miatt ahhoz, hogy megfelelően teljesítsen. Ha a nő valamennyi vizsgált kognitív feladatot maga végezte, ez 15 százalék volt. Ha a partner végezte az összeset, 6 százalék. A férfiaknál nem találtak ugyanilyen összefüggést.*

Egy másik vizsgálatban Elizabeth Aviv és munkatársai 322 kisgyermekes anyát kérdeztek ugyanazon 30 háztartási feladatról, külön a tervezésről és a fizikai végrehajtásról. A résztvevők saját beszámolóik szerint átlagosan a kognitív háztartási munka 72,57 százalékáért, a fizikai végrehajtás 63,64 százalékáért voltak felelősek. A nagyobb kognitív rész ebben a mintában több depressziós tünettel, magasabb stresszel és személyes kiégéssel, rosszabb általános mentális állapottal és gyengébb párkapcsolati működéssel járt együtt.

A vizsgálat jól megmutatja, hogy ugyanazon feladatokon belül a tervezés és a fizikai végrehajtás felelőssége nem feltétlenül ugyanúgy oszlik meg.*

A hazai válaszokban is megjelenik ez a különbség

A most futó online adatfelvételemben külön kérdezek rá arra, hogy a család működtetéséhez szükséges tervezés, szervezés és észben tartás mekkora része jut a válaszadóra. Arra is, ki veszi észre az elintézendő dolgokat, ki tartja fejben a határidőket és időpontokat, ki szervezi a gyermekekkel kapcsolatos ügyeket, és előfordul-e, hogy a válaszadó akkor is követi a feladatot, amikor végül más végzi el.

Az adatfelvétel még folyamatban van, az eddigi válaszok pedig abból a szempontból érdekesek, hogy megmutatják, mit neveznek meg maguktól a válaszadók, amikor azt kérdezem tőlük, miben fáradtak el mostanában úgy, hogy ezt mások alig vagy egyáltalán nem veszik észre.*

Volt, aki mindössze annyit írt: „minden megszervezése.” Másnak a „folyamatos figyelés mindenkire” jelent terhet. Egy válaszadó az otthoni láthatatlan munka, a gyerekek körüli ügyek és a saját munka összeegyeztetését emelte ki. Egy két kamaszt nevelő anya pedig azt írta, hogy „sokszor csak akkor veszik észre a házimunkát (mosás, tiszta ruha, ételkészítés), ha az valamiért elmarad.”

Ezek a mondatok jól mutatják, miért lehet fontos különválasztani a konkrét feladat elvégzését attól, hogy valaki észreveszi, előre gondolkodik, szervez, összehangol és követ.*

Ennek a kimerültség kezelésénél is van jelentősége. A relaxáció, a meditáció, a tudatos légzés és más stresszkezelési eszközök segíthetik a regenerációt, de nem változtatják meg önmagukban a terhelést létrehozó körülményeket. Ha például a folyamatos szervezési felelősség tartósan egy embernél marad, annak következményeit nem lehet kizárólag az ő stresszkezelési feladataként kezelni.

Akkor mitől lett kisebb a különbség?

A 105 percről 75-re csökkenő résre nincs egyetlen válasz. A férfiak valóban több időt fordítanak néhány rendszeres háztartási tevékenységre, különösen a főzésre és a takarításra. A nőknél viszont az időráfordítás legnagyobb csökkenése más feladatoknál, például a mosogatásnál, illetve a mosásnál és vasalásnál történt. Ezeknél nem látunk hasonló nagyságú, ellenkező irányú változást a férfiaknál.

Közben mindkét nemnél nőtt a főfoglalkozásra fordított átlagos idő, és technológiai, fogyasztási vagy más társadalmi változások is alakíthatták azt, hogyan végezzük a háztartási munkát.*

Mindezek miatt a 30 perces csökkenést túl egyszerű lenne úgy összefoglalni, hogy a férfiak átvették a nők házimunkájának egy részét.

A konkrét háztartási munkára fordított időben valóban közeledtek egymáshoz a nők és a férfiak, azt viszont ebből nem tudjuk, hogy ugyanilyen mértékben újraosztódott-e a háztartás és a család működtetésének felelőssége is. Erre Magyarországon egyelőre nincs az időmérleghez hasonló minőségű adatunk. Azt már elég pontosan meg tudjuk mondani, ki vásárolt be. Azt jóval kevésbé, hogy ki tudta, aznap mit kell megvenni, és hol.