KultúraSzerző: magyarnemzet 4 órával ezelőtt 3 percnyi olvasás
Monsanto báját és építészeti különlegességét nehéz szavakba önteni, mi mégis megpróbáltuk.
A Castelo Brancóból kivezető N233 és N239-es mellékút Portugália ismeretlen, keleti táján kanyarog. A semmibe vesző táj vidéke ez, kevés lakossal, pár tényleg említésre sem érdemes faluval. Vasút nem jár errefelé, a napi négy távolsági buszjárat bőven elegendő annak a pár embernek, aki még igénybe veszi ezt a szolgáltatást. Az elöregedő kistelepüléseken kevés a fiatal, idős emberek ugyanúgy a házuk előtt ülnek a lócán, ahogy a magyar vidéken ezt láthatjuk. A portugálon kívül itt más nyelvvel nem ér célba az ember, ha pedig tovább haladnánk kelet felé, hamarosan feltűnne a spanyol határ, a túloldalon pontosan ugyanezekkel a látványelemekkel. Kis falvakkal, az Isten háta mögött ragadt emberekkel. Csakhogy, miközben gurul velünk a gépkocsi, jobbra nézve különös magaslaton akad meg a tekintet. Először csak annyit látunk, mintha a természet nagyon kis helyen rengeteg gránitsziklát dobott volna le egy helyre. Aztán feltűnik egy templom. Márpedig ha van Istennek háza, akkor ott a közelben embernek is kell lennie.
A poros út szélén jobbra mutatja az irányt a szél által megtépett tábla, rajta a felirat: Monsanto. Ennek az írásnak a címe nem véletlenül emlékeztet a Makk Károly által 1958-ban forgatott magyar filmdrámára. Mert Monsanto házai valóban a sziklák alatt bújnak meg, ami pedig a filmet illeti, e törpefalu fontos szerepet játszott egy másik film (sorozat) megszületésében. Ez volt a Sárkányok háza (a Trónok harca előzménysorozata), amelynek monsantói forgatása mindent megváltoztatott.
A sorozat 2021-es elkészítése előtt vajon hányan haladtak el az országút mellett felejtett iránymutató tábla mellett anélkül, hogy az indexet kitéve lefordultak volna az egy autóra tervezett keskeny bekötőútra?
Amíg a filmesek meg nem szállták e vidéket, nem sokan, a helyzet azóta kissé megváltozott. Ezzel együtt Monsanto még mindig nem lett Portugália Hallstattja vagy Biburyje. Ezeknek a tömegturizmus által agyonfényképezett és agyonretusált szépséges településeknek az osztrák és angol lakói már azt is megbánták, hogy a sors azt a helyet jelölte ki számukra. Monsanto még nem esett el, bár néha közel jár hozzá, főleg akkor, amikor a turistabuszok köhögve küzdik fel magukat a keskeny emelkedőn. Miben bízhatnak még a monsantóiak? Az eldugottságban, a nehéz megközelíthetőségben, a táj kietlenségében, másban nemigen.
Amikor végre begurultunk Monsantóba, s az autót a parkolóban hagytuk, az állunk leesett a csodálkozástól. Rá kellett jönnünk, hogy az emberi fantáziának és az építészek álmainak semmi sem szabhat határt. A falu szinte egybeolvadt a heggyel és az óriási gránitsziklákkal. Ez a hegy 760 méter magas.
Az itteni házak építészeti különlegessége pedig az, hogy nem a sziklák közé épültek, hanem sok esetben a gránittömbök lettek a házak falai, tetői, ezek közé építették meg a szobákat vagy éppen a konyhát.
Éppen ezért a látogató folyamatosan azon gondolkodik, hogy a ház épült a szikla köré vagy a szikla lett a ház része? Nem véletlen tartja úgy a helyi mondás, hogy az itteni házak teteje csupán egyetlen cserépből áll. Ez az egy cserép pedig nem más, mint a hatalmas sziklatömb.
1938-ban különös versenyt hirdettek meg Portugáliában. Az ország a „legportugálabb” települést kereste. A versenyt – csodálkozik ezen valaki? – Monsanto nyerte meg. A különleges kiírás nyertesének egyedi díj dukált: egy ezüstkakas, amelynek másolata a helyi templomtorony tetején, a Torre de Lucanón látható. A legportugálabb falu büszke címe nem csupán azért került ide, mert építészetileg különleges a hely. A falusi életforma, az itt élő emberek hagyománytisztelete is sokat nyomott a latban.
Érdekes legendáról mesélt nekünk az az ember, aki helyi idegenvezetőként csapódott mellénk. A hagyomány úgy őrizte meg ezt a történetet, hogy Monsanto lakói hét éven át hősiesen védték településüket a római hadseregtől az időszámításunk előtti második évszázadban. Amikor elfogyott az élelem, már csak egy állat maradt, amelyet levágásra ítéltek. A húst azonban nem ették meg, hanem a hegyről a rómaiak elé dobták, azt jelezve, hogy még mindig rengeteg az élelmük, hiszen azt is megengedhették maguknak, hogy a húst az ellenség lába elé hajítsák.
Kecskegida a kemencében
A gasztronómia is teljesen más, mint az ország tengerparti vidékén. Itt nem a halak, nem a tenger gyümölcsei, hanem a kecskék és a környéken élő vadak húsa kerül a tányérokra, a gombák, a sajtok, a fokhagyma és az elmaradhatatlan babérlevél társaságában. Monsanto ételspecialitása a cabrito assado no forno, azaz a kemencében sült kecskegida. Akinek ez nem tetszik, az próbálkozhat a kecske- vagy báránypörkölttel is, nem fog csalódni. Mindazok, akik szeretik és ismerik Portugáliát, nem véletlenül mondják, hogy el kell ide jönni, hogy az országot és annak gasztronómiai kincseit igazán megismerje az ember.
Monsanto báját nemcsak a sziklákba vájt kis házak, hanem a macskaköves szűk utcák és az itt élő emberek kedvessége adja meg. A falu felett pedig ott magasodik Monsanto középkori vára, már ami még megmaradt belőle. A meredek kaptatón érdemes felkapaszkodni, mert fentről tényleg csodálatos kilátás nyílik a végtelennek tűnő portugál tájra. Innen nem látszik az Atlanti-óceán, nem hallatszik ide a nagyvárosok zaja, csupán a fejünk felett rikácsoló madarak koncertje töri meg a csendet.
Napi