• A társadalom elvárja a szépséget, de gyakran a természetes szépséget részesíti előnyben.
• Sokan attól tartanak, hogy felszínesnek vagy hiúnak gondolják őket.
• Egy beavatkozás bevallása könnyen önbizalomhiányként értelmeződhet.
• A magasabb ár miatt a plasztikai kezeléseket egyesek még mindig „úri hóbortnak” tartják.
• Az idősebb generációkban erősebben élhet a „mit szólnak hozzá?” szemlélet.
• A közösségi média egyszerre növeli a szépségideállal kapcsolatos elvárásokat és a természetesség iránti igényt.

Ma már szinte természetes, hogy egy nő tesz a megjelenéséért. Kozmetikushoz járunk, fodrászhoz megyünk, edzünk, diétázunk, különböző bőrápoló kezeléseket veszünk igénybe. Mégis van egy pont, ahol sokaknál megváltozik a megítélés: amikor a változás már egyértelműen orvosi vagy esztétikai beavatkozáshoz kapcsolódik. Miért baj az, ha meg akarunk felelni a szépségideálnak vagy csak változtatnánk magunkon egy kicsit?

Tökéletesnek lenni, de természetesen – Miért lehet még mindig ciki a plasztika akkor is, ha nem szépségideált hajszolunk?

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint ennek egyik oka, hogy a társadalom egyszerre értékeli a szépséget és a „tökéletességet”, ugyanakkor azt várja, hogy mindez természetesen jelenjen meg a nőkön.

Ez a kettős mérce sok nőt bizonytalanságban tarthat. Ha ugyanis valaki bevallja, hogy plasztikai vagy esztétikai beavatkozáson esett át, könnyen attól tarthat, hogy környezete nem egyszerűen a döntését, hanem őt magát kezdi el megítélni.

Plasztika és önelfogadás: „Felszínesnek fognak tartani?”

A plasztika felvállalása sokak számára nem pusztán egy orvosi vagy szépségápolási döntés beismerése. Egyfajta önvallomásnak is tűnhet. A szakpszichológus szerint a háttérben akár az a gondolat is meghúzódhat, hogy az illető azért változtatott magán, mert nem volt elégedett önmagával.

„A nők azért nem merik felvállalni, mert tartanak attól, hogy felszínesnek ítélik őket”